Ugrás a tartalomra

Olasznádat és energiafűzt ültetnek a Regionális Hulladéktároló Kft. területén

Olasznádat és energiafűzt ültetnek a Regionális Hulladéktároló Kft. területén

 Két gyorsan fejlődő növényt, olasznádat és energiafűzt ültetnek a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. területén. A kísérleti projekt részeként két hektárt telepítenek majd be.

Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, VMSZ-es köztársasági parlamenti frakcióvezető elmondta, a szennyvíztisztítóból kikerülő megtisztított iszap újrahasznosítható komposztálás után. Ehhez azonban fel kell dúsítani forgáccsal, az energiafűz, illetve az olasznád pedig tökéletes erre a célra. A létrejövő masszát egyebek mellett több önkormányzat területén a régi szeméttelepek szanálásához használhatják majd fel.

Fűzfákat ültetnek a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. területén. A tervek szerint egy hektáron 14 ezer fűzfát telepítenek, valamint olasznádat is ültetnek.

Dr. Pásztor Bálint, a szabadkai VKT elnöke: „Két gyorsan növő fafajtának elültetésére kerül sor aránylag nagy területen. Ez az olasznád és az energiafűz, ezek több szempontból hasznos növények. A talajkezelésen, a talajfeljavításán kívül környezetvédelmi szempontból azért a legfontosabbak, mert egy nemzetközi együttműködésnek köszönhetően itt, a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. területén fog elültetésre kerülni ez a két fafajta.”

Ez a két növény jól biztosítja a talaj ökológiai egyensúlyát és gyorsan nőnek - mondta Gligor Gellért. A Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. megbízott igazgatója hozzátette, ezekkel az ültetvényekkel hozzájárulunk az oxigéntermelődéshez is.

„Multidiszciplináris karaktere mellett még azt is el kell mondani, hogy alapjában véve ezeknek az ültetvényeknek a kinevelésével, illetve majd a szüretelés alkalmával belső biomassza tartalékainkat tudjuk feljavítani, illetve olyan belső tartalékok állnak rendelkezésre, amelyek elsősorban szennyvíziszappal keverve egy kitűnő konstruáló, strukturáló anyagot biztosít, és így tudunk majd megfelelő biológiai produktumot előállítani.”

Gligor Gellért hozzátette, a kísérleti projekt részeként két hektárt telepítenek majd be egy nemzetközi együttműködés részeként. A jövőben a beültetett területet bővíthetik is.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét