Ugrás a tartalomra

Ökrész Rozália: Szerbia lépést tarthat a korszerű trendekkel

Ökrész Rozália: Szerbia lépést tarthat a korszerű trendekkel

Az elektronikus számlázást, valamint a biztosítási szektort érintő tövénymódosításokat és törvénykiegészítéseket is támogatni fogja a Vajdasági Magyar Szövetség – jelentette ki ma a köztársasági parlamentben Ökrész Rozália, a VMSZ képviselője.

– Az elektronikus számlázás több szempontból is előremutató lenne, hiszen hozzájárulna az átláthatóság növekedéséhez, és a szürkegazdaság elleni küzdelemben fontos lépést jelentene – mondta Ökrész Rozália.

– Az adóhivatal munkáját is megkönnyítené a javaslat elfogadása, hiszen időtakarékos és költséghatékony módszerről van szó – mutatott rá a VMSZ képviselője, hozzátéve, az elektronikus számlázás hozzájárul Szerbia előrelépéséhez a digitalizáció útján, ezáltal Szerbia modernebb állam lesz, amely lépést tart a korszerű trendekkel.

A biztosítási szektorban fontos, hogy a törvénymódosítás nagyobb jelentőséget tulajdonít a társadalmi tulajdonnak, mondta Ökrész. – Szerbiában a polgárok 2 százalékának van biztosítása, az uniós átlag 8 százalék. Az országban 20 biztosítótársaság működik, eddig nem ismerték fel ennek a szektornak a fontosságát – magyarázta a képviselő, rámutatva, hogy mivel a gazdaság növekedése várható, ezzel párhuzamosan a biztosítási szektoré is várható, ami a stabilitáshoz járul hozzá.

Ökrész szerint a szektor támogatása mellett fontos a társadalmi tudatosság növelése és a polgárok edukációja is.

Az adminisztratív ügyek intézése tekintetében fontos a törvénykiegészítés, amely az adminisztratív ügyek jegyzékét érinti, ezzel megkönnyítve a polgárok és a jogi személyek dolgainak rendezését. – Sokan nem tudják, mik a jogaik, mik az ügyeik rendezésének a feltételei vagy hogy mennyi a térítések összege. Sokszor azt se tudják, kit kérdezzenek, vagy különböző információkat kapnak, ami mindeddig hátráltatta a folyamatokat. A tervezettel ez is átláthatóvá válik. Egyszerűbbek és világossabbak, hozzáférhetőbbek lesznek az információk, és a sorbanállások is megszűnhetnek, könnyebben lehet majd hozzájutni a dokumentumokhoz, ami járványhelyzetben is előnyt jelent – magyarázta Ökrész Rozália.

Kiss Nándor, a VMSZ képviselője felszólalásában rámutatott, hogy hatékonyabb és jobb minőségű munka lesz az eredménye a törvénymódosításoknak, emellett a gazdasági folyamatok gyorsaságán is érezhető lesz a változás.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó
Többi hír