Ugrás a tartalomra

A múlt és a jövő tisztelete

A második világháború utáni fogolytábor német áldozataira emlékeztek a Nagybecskerek melletti Rezsőházán, ahol több mint 12 ezer bánáti lakos vesztette életét.

Az emlékművet  Pásztor István, a Vajdasági Képviselőház elnöke koszorúzta meg. Beszédében elmondta, hogy a tartományi kormány olyan politikát folytat, amely egyidejűleg tiszteli a múltat és a jövőt is. Kiemelte, hogy jelentős lépések történnek a közös emlékezetkultúra kialakításában.

Emlékbeszédet mondott Németország belgrádi nagykövetségének, és Nagybecskerek városnak a képviselője is.

A tábor bezárásának hetvenedik, a betelepülés hatvanötödik, az emlékmű felállításának huszadik és Rezsőháza megalapításának százötvenedik évfordulójáról emlékeztek ma meg, mondták a rezsőházi helyi közösség vezetői.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, trk
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját