Ugrás a tartalomra

A megtorlások áldozataira emlékeztek a szenttamásiak

A megtorlások áldozataira emlékeztek a szenttamásiak

 Az 1944-45-ös megtorlások áldozataira koszorúzással és csöndes főhajtással emlékeztek Szenttamáson

Hugyik József 10 évesen édesanyját veszítette el a történésekben. „Emlékszek nagyon sok mindenre, de hiába minden. Én kisütöttem a kenyeret, meg minden, de ő nem jött vissza soha többet.”

Paska Imre apai dédnagyapját hurcolták el és végezték ki 44-ben. A történésekről nagyanyja mesélt neki. „A testvérei hívták, amikor menekülőre fogták, hogy Lajos gyere, mert agyonütnek, így mesélte nagymamám. Azt mondta ő nem bántott senkit, és talán őt se fogják, így itt maradt.”

A megemlékezésen Zsúnyi Tibor helyi plébános szólt az egybegyűltekhez. „Megüresedett a plébánia és abban az áldatlan állapotban ezt nem is tudták pótolni. Ezért sajnos kimaradt az anyakönyvezés mindazoknak, akik elhunytak vagy kivégeztettek itt Szenttamáson. Ez még ránk vár, hogy pótoljuk, hogy felkeressük, hogy amennyire lehet adatokkal bebizonyítjuk, hogy hogyan veszítették el az életüket, és ami adatot még tudunk róluk. Ez egy hosszú folyamat, aminek bízom benne, hogy én is a részese leszek.”

A helyiek azt szeretnék, ha az áldozatok tiszteletére egy méltó emlékmű épülne a temetőben – mondta Brasnyó Nándor, a VMSZ szenttamási községi szervezetének elnöke. „Reméljük, hogy jövőre meglesz ezen az üres téren egy emlékmű az ártatlan áldozatokra. A terv szerint az idén kellett volna, hogy ez meglegyen, de a koronavírus ide is beleszólt.”

Az emlékművel kapcsolatos kezdeményezés a helyi magyarok összefogásával valósult meg – mondta Szabados Fodor Beáta, Szenttamás Község Tanácsának tagja. „Tavaly decemberben megindítottunk egy kezdeményezést, ahol minden magyar párt, civil szervezet, kulturális szervezet, közösen aláírtunk egy kezdeményezést, amit a községházára átadtunk, amivel kérjük, hogy egy méltó emlékművet állíttassunk ide fel.”

A szenttamási eseményen az emlékezés virágait többek között Sárközi István, az MNT tagja és Csige Gábor, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának vezető konzulja is elhelyezte.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen