Ugrás a tartalomra
2014.04.14 - 09:04

Krstić és Udovički vezeti majd Szerbia gazdaságát

A jövendőbeli kormányban az eddigi legtöbb pártfüggetlen személy kap majd helyet, s szinte biztos, hogy az egyik gazdasági tárcát Kori Udovički veszi majd át, írja a Blic.

„Lazar Krstić és Kori Udovički várhatóan a gazdasági tárcákat vezetik majd a kormányban. Ehhez a megoldáshoz állunk a legközelebb a párton belül. Egyetértünk abban, hogy ez lenne az ideális megoldás” – mondta el a Blic napilapnak a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetésén belüli forrása.

A kormánynak még az a része sem ismert, amelyet az SNS képviselői alkotnak majd, s nagy dilemma az is, hogy a kormánykoalíció tagja lehet-e Boris Tadić Új Demokrata Pártja (NDS) és Ivica Dačić Szerbiai Szocialista Pártja (SPS). Aleksandar Vučić, a haladók vezetője arra használja fel a hétvégét, hogy külön tárgyalásokat folytasson a kormányalakításról Tadićtyal és Dačićtyal.

„Fennáll a lehetősége annak, hogy a pártvezetők közvetlen tárgyalásokba kezdenek. Ezek már direkt tárgyalások lesznek, nem pedig a pártdelegációk ülései” – mondta el az SPS-en belüli forrás.

A Szerb Haladó Pártnak egyébként kedden, április 15-é kellene döntést hoznia a jövendőbeli partnereiről a párt főbizottsági ülésén.

A házelnöki pozíció sokak számára vonzó tisztség, az SNS fő jelöltjei pedig Zoran Babić és Goran Knežević. Vučić eredeti ötlete azonban az, hogy ezt a helyet átadja az egyik koalíciós partnernek, hogy ne egy helyen összpontosuljon az összes hatalom.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak