Ugrás a tartalomra

Köztársasági támogatás a magyarkanizsai önkormányzatnak

70 millió dináros támogatást kap a köztársasági tartalékokból a magyarkanizsai önkormányzat - erről is beszélt mai sajtótájékoztatóján dr. Pásztor Bálint és Fejsztámer Róbert.

Magyarkanizsa polgármestere kiemelte, mivel a szerb kormány is felismerte az épülő Birkózó Akadémia fontosságát, ezért ennek az összegnek a nagy részét az akadémia infrastruktúrájának, tehát az utak, parkolók, járdák kiépítésére fogja költeni az önkormányzat, de jó alap lehet ez a Wellness-központ megindításához és az adorjáni labdarúgó pálya fejlesztésére is. Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti frakcióvezetője elmondta, fontosnak tartják az önkormányzatok megfelelő támogatását: „Azt gondolom, hogy ez azért egy eléggé jelentős pénzügyi injekció az év végén és biztos vagyok abban, hogy ez hozzá fogja segíteni az önkormányzatot ahhoz, hogy ezeket a befektetéseket minél gördülékenyebben és gyorsabban meg tudja valósítani. A Vajdasági Magyar Szövetség számára nagyon fontos az, hogy az országos parlamenti jelenlét ne csak a jogalkotásban mutatkozzon meg, ne csak abban látsszon, hogy a módosító indítványainkra nyitott a kormány, hanem az általunk vezetett önkormányzatok konkrét pénzügyi segítséget is tudjanak az elképzelésik megvalósításához kapni."

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét