Ugrás a tartalomra

Kovács Elvira volt a zentai BeeHome vendége

A fiatalok megtudhatták, hogyan dolgozik egy parlamenti képviselő.

Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselő asszony ismeretterjesztő előadását hallgathatták meg a zentai középiskolások. Interaktív előadása betekintést nyújtott a köztársasági parlament munkájába, és a kulisszatitkokba is beavatta a hallgatóságot. A BeeHome Közösségi Ház második alkalommal tartotta meg a Közéleti fórum elnevezésű rendezvényét, amelynek célja, hogy a fiatalok már a középiskolás éveikben betekintést nyerhessenek a közéleti, gazdasági és politikai kérdésekbe.

Kovács Elvira, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ:
„Próbáltam bemutatni a parlament munkáját, mert sokan azt gondolják, hogy csupán annyi, amennyit így lehet a tévén látni, vagy csupán ilyen vitaestekből, vagy vitázásból áll a munka. Tehát elsősorban olyan szemszögből próbáltam bemutatni, hogy mi mindenből áll még egy parlamenti képviselő mindennapja, illetve munkája. Másrészt viszont arra ösztönözni őket, hogy a fiataloknak is ott van a helyük a képviselőházban.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír