Ugrás a tartalomra

„Kötelességünk méltóképpen emlékezni”

„Kötelességünk méltóképpen emlékezni”

 Szentmisével, majd a Nagytemetőben koszorúzással emlékeztek meg Csantavéren az 1944 őszén elhurcolt és kivégzett lakosokról. Több mint 50 ártatlan magyar embert gyilkoltak meg a faluba bevonuló partizánok.

Kozma Boldizsár kisgyermekként veszítette el édesapját, akiről 75 év után tudták meg, hogy Topolyán, a temetőben hantolták el az elsők között: „Csantavérnek azok az emberek, akik a halál és a vér urai voltak, bosszúból kiválasztották ezt az ötvenvalahány magyart, akikről itt meg tudunk emlékezni. Talán fáj egy kicsit az, hogy szobrot emeltünk olyanoknak, akik ezeket az ártatlan embereket összeszedték és meggyilkolták.”

A megemlékezésnek ebben a pillanatban több üzenete van. Ez elsősorban a kötelezettség, a megemlékezés kötelezettsége - mondta Horvát Tímea. A VMSZ szabadkai elnöke hangsúlyozta, meg kell tanulni megbocsájtani, de feledni sosem szabad.

„Nem mindig lehetett nyilvánosan megemlékezni az ártatlan áldozatokról, sem Csantavéren, sem Szabadka, sem Vajdaság más területén. Ezt az utóbbi években meg tudjuk tenni, és azt gondolom, hogy itt ma mindenki méltóan lerótta azt a kegyeletet a ‘44-es ártatlan áldozatok előtt, akik kivégezésre kerültek. Nem csak a hozzátartozók, a rokonok, hanem a magyar közösségnek egy része is.”

Gyakorlatilag több mint 50 évig nem lehetett ezekről az eseményekről beszélni, még a családokban sem - nyilatkozta a Pannon RTV-nek Kern Imre. Szabadka alpolgármestere hozzátette, kötelességünk, hogy ma, a 21. században méltóképp megemlékezzünk ezekről az áldozatokról.

„Még egy kötelességünk van. Az, hogy a következő generációra is átvigyük ennek a megemlékezésnek a fontosságát. Nem lenne jó, ha egy generáció, aki ezt az egész dolgot megélte, utána ne lennének azok, akik folytatnák ezeket a megemlékezéseket. Fontos, hogy sok fiatal, tanárember, politikus úgy áll hozzá ehhez a problémához, hogy tovább tudja vinni az elkövetkező időszakban a megemlékezéseket.”

A délvidéki vérengzés helyi magyar áldozataiért 2014-ben állították emléktáblát Csantavéren. Az emléktáblán jelenleg 53 áldozat neve szerepel. Ez a szám a jövőben bővülhet.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét