Ugrás a tartalomra
2021.07.01 - 09:31

Kinevezések, beszámolók

Kinevezések, beszámolók

Kilencedik alkalommal tartotta meg ülését Topolya községi képviselő-testülete jelenlegi összetételében. A jelenlevők 49 napirendi pontról szavaztak ellenszavazat, előzetes hozzászólás vagy vita nélkül, két képviselő folyamatos tartózkodó szavazata mellett. A múlt évi költségvetés zárszámadásával kapcsolatban szólt a teremben levőkhöz Fekete Ildikó, az önkormányzat pénzügyi osztályvezetője, aki elmondta, hogy a járványhelyzet miatt egy eddig még nem tapasztalt, rendkívüli éven vannak túl, ami sajnos meghozta a maga eredményét a költségvetésre nézve is. A keretet múlt évben háromszor is módosították, valamennyi alkalommal csökkent, összesen 14 százalékkal lett kevesebb az előző évihez viszonyítva.

Ezzel kapcsolatban Szatmári Adrián polgármester a sajtónak tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a járványhelyzet megfékezésére a költségvetésből 20 millió dinár lett elkülönítve, elsősorban a nyugdíjas rászoruló községbelieknek szánt 5000 segélycsomagra, illetve fertőtlenítőszerekre, valamint folyamatosan zajlott a fertőtlenítés a Komgrad Kommunális Közvállalat és a helyi közösségek bevonásával. Az ülésen nyilvánosságra hozták a község napja alkalmából odaítélendő Pro Urbe díjjal kapcsolatos döntést. Elhangzott, hogy az illetékes bizottsághoz nyolc javaslat érkezett be, ami alapján elismerésben részesül ft. Fazekas Ferenc atya, aki több mint két évtizeden át Topolya megbecsülésnek örvendő plébánosaként szolgált a közelmúltig. Továbbá a topolyai művelődési élet meghatározó alakja, Vass Borsodi Borbála nyugalmazott magyar szakos tanár, illetve Željko Samardžić Panonac énekes, dalszerző.

A községi képviselő-testület alkalmával felmentésre, illetve újra kinevezésre kerültek a közvállalatok vezetői, így a Juhász Erzsébet Könyvtár igazgatója, Penovác Náray Éva újabb négyéves mandátumát kezdheti meg az intézmény élén, mint ahogy Topolya Község Művelődési Házának az igazgatónője, Csípe Tímea, illetve a Topolya Község Szociális Központjának az igazgatónője, Jasmina Zimonjić is. A Telekrendezési Közvállalat élére egyéves időtartamra megbízott igazgatót neveztek ki Jerković Dejan személyében. A képviselők megszavazták azt is, hogy hamarosan kiírják a Komgrad Kommunális Közvállalat és a Topolyai Piac Közvállalat igazgatói posztjára vonatkozó pályázatot, amivel kapcsolatban őszre születik meg a döntés.

Az ülésen kinevezték a községi képviselő-testület titkárhelyettesének Mijatov Dávidházi Zita jogászt, és határoztak egy kilenctagú, az aratás idején esedékes tűzvédelmi teendőket koordináló operatív törzs megalapításáról. A képviselők szavaztak arról is, hogy ezentúl a Topolya Völgyei Természeti Parknak, illetve a község más idegenfogalmi létesítményeinek, kirándulóhelyeinek – egyebek mellett a horgászvizeknek vagy a bajsai medencének – a fenntartója az Aqua Top Kft. lesz, amelynek az élére a községi képviselő-testület ülése után nevezték ki Ivanics Zoltánt. A képviselők megszavazták még azt is, hogy hamarosan folytatódik a községben a gázhálózat kiépítése. Ennek az anyagi fedezetét, mintegy 20 millió eurót a Srbijagas Közvállalat fedezi, a munkálatok kivitelezője a cég többéves stratégiai partnere, a Bobar Beška vállalat, az önkormányzat pedig a logisztikai segítséget látja el. A munkálatok kezdetéről és a start helyszínéről ezután döntenek. Az ülésen elfogadták Krivaja és Pannónia szavazóinak a döntését, hogy a következő 10 évben bevezetik ezekben a falvakban a helyi járulékot, a felsőroglaticaiak pedig július végén döntenek ugyanerről.
Szatmári Adrián polgármester a sajtó kérdésére örömének adott hangot, hogy jelenleg Topolya község területén egyetlen aktív koronavírussal fertőzött egyént sem tartanak nyilván.

– A kedvező statisztikák ellenére azonban óvatosnak kell lennünk, és betartani az egészségvédelmi előírásokat. Ha a helyzet továbbra sem romlik, akkor ugyan szerényebb keretek között, de megtartjuk az eddig megszokott községnapi programok nagy részét – nyilatkozta a polgármester.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D.
Többi hír
2021.09.16 - 09:35
A kishegyesi helyi közösségben a közelmúltban tartottak helyi közösségi választást.
Tervekről, elképzelésekről a kishegyesi helyi közösség új tanácselnökével
2021.09.16 - 08:56
Modern és meglehetősen időszerű témának számít Szerbiában a körkörös, vagyis az újrafelhasználáson alapuló gazdaság m
A lakosság felelősségteljes hozzáállása az újrahasznosítás alapja
2021.09.16 - 08:52
A köztársasági képviselőház egyhangúlag megszavazta szerdán a szerb nyelv közéletben való használatáról és a cirill í
A szerb egység, a szabadság és a nemzeti zászló napján szavazta meg a parlament a szerb nyelv közéleti használatát szabályozó törvényt