Ugrás a tartalomra

A kerékpáros turizmusért

Nemzetközi együttműködéssel építenek Zenta és Ótelek között bicikliutat
A kerékpáros turizmusért

A szerb–román határon átnyúló együttműködés keretében a kerékpáros turistáknak kedvező projektet valósít meg a zentai önkormányzat az óteleki önkormányzat partnerségével. A két települést összekötő bicikliútvonal kialakításáról és a projekt további elemeiről Kosiczky András projektmenedzser és Czegledi Rudolf polgármester tartottak sajtótájékoztatót.

A szerződést október 28-án írták alá, így a 18 hónapos projekt 2022 áprilisában fog véget érni. A polgármester elmondta, hogy a projekt összértéke 300 ezer euró tizenöt százalékos önrésszel, amelynek Zenta hozzávetőleg a kétharmadával gazdálkodhat, a többi a romániai partnert illeti meg. Mint mondta, a projekt fő célja a kerékpáros turizmus fejlesztése Ótelek és Zenta között, valamint az útvonalon fekvő településeken. Hozzátette, hogy folyamatosan építik a turizmus ezen ágát is:

– A Tisza-parton nemrégiben fölkerült egy mérőberendezés, ami a kerékpáros közlekedés gyakoriságát méri, ezenkívül a töltésre és bizonyos útkereszteződésekhez kerékpáros útjelző táblák is kikerültek. Fontosnak tartjuk, hogy a projekt keretein belül további fejlesztéseket vigyünk végbe a kerékpáros turizmus fejlesztése érdekében.

A projekt tartalmáról Kosiczky András elmondta, hogy a Zenta és Ótelek közötti bicikliút kiépítése mellett készíteni fognak egy részletes tanulmányt mindazon települések idegenforgalmi értékeiről, látványosságairól és szolgáltatásairól, amelyek az útvonal mentén helyezkednek el, képzést szerveznek azoknak, akik az ehhez szükséges felméréseket elvégzik, kialakítanak egy minőségbiztosítási rendszert, illetve a városközpontban létrehoznak egy biciklikölcsönzőt 14 darab kerékpárral. Készíteni fognak egy útvonaltervező telefonos alkalmazást is, ami a tanulmány készítése során összegyűjtött adatokat tartalmazza majd, és amit a kerékpáros turisták rendelkezésére fognak bocsátani:

– A turista letölti az alkalmazást, és megnézi, hogy az adott városban és környékén milyen látványosságok vannak, azokhoz milyen módon lehet eljutni, hol talál szállást vagy kerékpárszervizt. Tavaly Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete már készített egy alkalmazást, ehhez hasonló lesz ez a mostani is. Sajnos az útvonal mentén fekvő többi település egyikének sem készült még el az ehhez szükséges feltérképezése. Komoly munkát fogunk számukra elvégezni a projekt keretén belül, és reméljük, hogy ők is azt a minőséget fogják nyújtani, amire szükségünk van.

Kérdésünkre hozzátette, hogy az alkalmazást frissíthetővé teszik, vagyis az érintett települések, ahogy az érdekükben is áll, folyamatosan jelezhetik a turistáknak az őket érintő változásokat az applikáción keresztül, így azok mindig naprakész adatokból tájékozódhatnak.

Emlékmű a lengyel pilótáknak

A sajtótájékoztató másik témája a lengyel pilótákról megemlékező emlékmű volt, amelyről a polgármester elmondta, hogy a Népkert bejáratánál, a gyalogút és a sínek között fog helyet kapni:

– Mintegy másfél-két évvel ezelőtt a lengyel követség képviselői fölkerestek bennünket azzal, hogy 1944 szeptemberében Zentánál lelőttek egy harci repülőt, ami segélyt szállított a varsói fölkelésnek, és az itt elesett pilótáknak szeretnének emlékművet állítani. A zentai önkormányzat ebben partner volt, átnéztük a szóba jöhető helyszíneket. A lengyel partner meglátása az volt, hogy a méltó helyszín a Népkert bejáratánál lenne, amit a bizottságaink el is fogadtak.

Hozzátette, hogy egy-két héten belül megkezdődnek a munkálatok. Ennek és az ezeket megelőző tervezésnek és engedélyeztetésnek a költségeit teljes mértékben a lengyel kulturális minisztérium állja, a zentai önkormányzat a helyszín biztosítása mellett logisztikai szerepet vállalt a projektben.

A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre a járványhelyzet is szóba került. Czegledi Rudolf elmondta, hogy a péntek délelőtti adatok szerint a község területén eddig összesen 27 koronavírusos megbetegedést rögzítettek, amelyből jelenleg 9 eset aktív. Amennyiben az esetek száma meghaladja a negyvenet, úgy rendkívüli állapot bevezetésére lesz szükség. További kérdésekre válaszolva elmondta, hogy ez a tavaszi intézkedésekhez hasonlóan többek között kijárási korlátozással, szigorodó nyitvatartásokkal jár majd. Az online oktatás bevezetése attól függ majd, hogy egy-egy intézményben hány fertőzött van, de az erre vonatkozó intézkedéseket az oktatási minisztériummal is össze kell hangolni.

Minthogy a zentai kórház nem kijelölt Covid-kórház, ezért csak a betegek számának nagy fokú emelkedése esetén lát majd el koronavírusos betegeket:

– Meglátjuk, hogyan alakul a helyzet. Ha szükséges lesz, a központi utasítás szerint megadott számú beteget fogadják és ellátják majd, erre készülnek föl. Jelenleg azokat a zentai koronavírusos betegeket, akik kórházi kezelésre szorulnak, a szabadkai kórházba viszik.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, zs
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok