Ugrás a tartalomra

Jubilál a Vajdasági Vágta

A szervezők legalább 25 felnőtt versenyzőre számítanak
Jubilál a Vajdasági Vágta

Az idén május 28-án tartják meg a Vajdasági Vágtát, a Nemzeti Vágta vajdasági előfutamát. Ez a tizedik alkalom, hogy Vajdaságban sor kerül az említett megmérettetésre, illetve a tömegeket megmozgató rendezvényre. Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány igazgatója lapunknak nyilatkozva emlékeztetett, hogy korábban május 21-ére jelentették be a rendezvényt, ám időközben kiderült, hogy azon a napon Vajdaság számos településén szerveznek a vajdasági magyarság által várhatóan tömegesen látogatandó rendezvényt, ezért módosították az időpontot.

– Május 28-án a szabadkai lóversenypályán déli 12 órakor szólalnak meg a fanfárok és ezzel veszi kezdetét a jubiláris Vajdasági Vágta. Arra kérem a versenyzőket, hogy az előző évekhez hasonlóan Illés Ferencnél jelentkezzenek, a 063/811-56-57-es telefonszámon. Legalább 25 felnőtt versenyzőre számítunk. Azt is szeretném bejelenteni, hogy kísérőrendezvényként az idén újfent megszervezzük a főzőversenyt, erre szintén már most várjuk a csapatok jelentkezését, hiszen 70-75 helyünk van. A jelentkezési sorrendben fogadjuk el a versenyzők jelentkezését. A főzőverseny idei témája a betyár tarhonya bográcsban. Emellett, szintén a korábbi évekhez hasonlóan, hagyományőrző lovasbemutatóval, íjászbemutatóval, fogathajtással, díjlovaglással várjuk a nézősereget, de lesz ügetőverseny is, majd a Vajdasági Vágta a Budapesti Operettszínház négy művészének a fellépésével fejeződik be – taglalta Bunford Tivadar.

2018-ban, 2019-ben és 2021-ben a vajdasági lovasok Vajdaságba hozták el a Nemzeti Vágta fődíját Budapestről. Bunford Tivadar szavai szerint szeretnék, ha az idén is elhozhatnák Budapestről az 1848-as huszárszablyát, a vándordíjat. Mint hozzátette, arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindemellett egy évben vajdasági lovas magyarországi település színeiben győzedelmeskedett. Eddig egyetlenegy határon túli magyar közösségnek sem sikerült ennyiszer elhoznia a fődíjat Budapestről, emelte ki Bunford Tivadar.

– Ez is szemlélteti, hogy a kezdetben megfogalmazott célokat sikerült elérnünk. Azt szerettük volna, hogy Vajdaságban minél több lovas legyen, minél jobb minőségi lovak fussanak a pályákon és minél többen foglalkozzanak lótartással. Abban is reménykedtünk, hogy évről évre mind több fiatal csatlakozik. Ez is megtörtént, hiszen minden évben összejött legalább kétfutamnyi kishuszár, ők később a felnőttek futamaiban is részt vettek. A kishuszár vágtát természetesen az idén is megszervezzük, reméljük, hogy legalább 10-12-en jelentkeznek – fogalmazott Bunford Tivadar.

Az első Vajdasági Vágtát 2013-ban tartották meg. A szabadkai Bácska Lovas Klub pályája harmadik alkalommal ad otthont a rendezvénynek.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, P.E.
Többi hír