Ugrás a tartalomra

Hétvégén lila színbe borul a Vasutas-település

Szombaton és vasárnap tartják meg a VIII. Jótékonysági Levendulanapokat
Hétvégén lila színbe borul a Vasutas-település

Hétvégén tartják meg a VIII. Jótékonysági Levendulanapokat a Vasutas-település helyi közösségben. A rendezvényt, amelynek helyszíne ezúttal is a Majsai úti üzletközpontban lesz, a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának helyi szervezete szervezi. Az esemény részleteit Boros Elvira, a VMSZ Vasutas települési szervezetének elnöke ismertette lapunknak, aki a Levendulanapok jótékonysági jellegére hívta fel a figyelmet.
– Nyolc évvel ezelőtt a helyi VMSZ Női Fórumának tagjai között született meg az ötlet, hogy jó lenne egy új rendezvényt szervezni a Vasutas-településen, amellyel az itt élő rászoruló gyermekeken tudnánk segíteni. Közben megismerkedtünk a Kószó családdal, a Gerbaflor virágültetvény tulajdonosaival, akik a rendezvényhez szükséges levendulát biztosítják. Sőt, amikor megtudták, hogy az eladott virágokból befolyt összegből tanszercsomagokat vásárolnánk rászoruló gyermekeknek, akkor értesítettek minket, hogy levendulát teljesen ingyen bocsájtják rendelkezésünkre. Így minden évben és idén is rengeteg vágott és cserepes levendulát vásárolhatnak az érdeklődők, a befolyt összeget pedig tanszercsomagok vásárlására fordítjuk – nyilatkozta Boros Elvira.
A helyi szervezet elnökétől megtudtuk, hogy a rendezvényen tizennégy pavilont állítanak ki, ahol különböző levendulakészítményeket, mint például levendulaszappant, kozmetikai szereket, süteményeket, levendulás-mézes pálinkát, valamint különféle kézművestermékeket lehet vásárolni. A vásár helyszínén egy sátrat is felállítanak, ahol a vásár közönsége ismerkedhet majd egymással. A gyermekek számára pedig kézműves foglalkozást tartanak, ahol a legkisebbek a gölöncsérkedéssel ismerkedhetnek meg.
– Környékünkön a levendula a finom illatáról ismert, amely szép dísze lehet a lakásnak. A levendulát tartalmazó kicsi zsákocskákat molyok ellen használják. Kevésbé közismert, hogy ezt a növényt a szépségiparban és a gasztronómiában is használják, valamint gyógynövényként is hasznosítják. Gasztronómiai felhasználása vidékünkön nem olyan elterjedt, mint Franciaországban, ahol fűszerként is ismert. A levendula egyébként enyhíti a fejfájást, segíti az alvást, használják inhalálásra, megnyugtatja a gyulladásos, pattanásos bőrt, és hatásos a szúnyog és egyéb rovarcsípésekre, valamint a pikkelysömör és az ekcéma ellen – ismertette a levendula előnyeit Boros Elvira.
A vásárt szombaton 8 és 18 óra között, vasárnap pedig 8 és 12 óra között szervezik meg. A hivatalos megnyitóra szombaton 10 órakor kerül sor.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, pasz
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen