Hétfőtől a külképviseleteken leadhatóak a levélszavazatok
Azok a külhoni magyar állampolgárok, akik levélszavazat útján adják le voksaikat, hétfőtől már a külképviseletre is bevihetik a lezárt borítékot.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező szavazók az október 2-ára kiírt kvótareferendumra kapott szavazói levélcsomagjukból a levélszavazatot visszaküldhetik térítésmentesen postán a Nemzeti Választási Iroda címére és leadhatják azt a külképviseleteken.
Dr. Babity János, Magyarország szabadkai Főkonzulátusának főkonzulja elmondta, a szabadkai külképviselet szeptember 30-áig meghosszabbított munkaidővel tart nyitva.
– Hétfőtől kezdődik a levélszavazás és ez azt jelenti, hogy az erre a célra rendszeresített úgynevezett levélszavazó postaládákat a főkonzulátus fő ügyfélfogadó helyiségében fogjuk kihelyezni.
Hogy a levélszavazás egy kicsit igazodjon a szavazók igényeihez, ebben az időszakban korábban fogunk kinyitni: reggel 7.30-tól kezdve egészen 18 óráig fogadjuk munkanapokon az érdeklődőket.
A levélszavazatot le lehet adni majd október 2-án is, azon a vasárnapi napon is, amikor a népszavazás zajlik. Viszont fel szeretném hívni azoknak is a figyelmét, akik a levélszavazati csomagjukat a főkonzulátusra kérték és ott vennék fel, hogy a népszavazás napján levélszavazati csomagot már nem lehet felvenni, csak leadni – mondta a főkonzul.
A levélszavazat leadásakor nem ellenőrzik senkinek a személyazonosságát. Egy személy több levélszavazatot is bevihet a külképviseletre, nemcsak a családét, de az ismerősökét is.
A főkonzul felhívta a figyelmet, hogy akik postán szeretnék eljuttatni szavazatukat, azok ezt tegyék meg a jövő héten, mert minden borítéknak október elsején 24 óráig meg kell érkeznie. A nemzetközi postával a hónap utolsó hetében feladott levélszavazat már nem biztos, hogy határidőre megérkezik.