Ugrás a tartalomra
2023.05.25 - 15:57

Földeket adnak bérbe Topolya községben

Földeket adnak bérbe Topolya községben

 130 hektár állami tulajdonban lévő szántót fognak bérbe adni Topolya községben a mezőgazdasági program keretében, mégpedig árverésen.

Többek között erről is döntöttek a topolyai községi képviselő testület ülésén. Elfogadták a közvállalatok jelentéseit is, ezek értelmében azok nyereségüknek az 50 százalékát be kell, hogy fizessék az önkormányzat költségvetésébe. Ez megközelítőleg 325 ezer dinárt jelent a Komgrad, valamint a Piac közvállalat esetében. Tomislavci településen a referendum értelmében 10 évre bevezetik a helyi járulékot. A község területén megújul a közvilágítás.

Szatmári Adrián, polgármester, Topolya: „Az áram ára az elmúlt 1 évben 70 euróról 110 euróra nőtt, ezért fontos ez a projektjavaslat, amely értelmében 5600 égőtestet fogunk lecserélni Topolya község területén, a régi nátrium és higany égőket, modern led-égőkre fogjuk lecserélni, és ezzel kb. 70 százalékos megtakarítást fogunk elérni. Ez azért fontos, mert ebből a megtakarításból fogjuk finanszírozni ezt a projektumot az elkövetkező 15 évben kell ezt a megtakarítást a privát partnernek biztosítani, és ezt a beruházást az önkormányzat az elkövetkező 15 évben fogja törleszteni.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2023.10.02 - 08:46
Izgalmas előfutamokat hozott már a szombati nap a szilvásváradi lovas stadionban.
Zbornay Viktória Licino London nyergében kitűnően szerepelt a döntőben, mégis Kecskemét lovasa aratta le a babért
2023.10.01 - 15:49
 Ha valaki a Ludasi Betyárnapokat említi, akkor a jó hangulat, a finom ételek és programok sokasága jut először eszün