Ugrás a tartalomra

Feloszlatták a Bunyevác Nemzeti Tanácsot

Feloszlatták a Bunyevác Nemzeti Tanácsot, az emberi jogi, kisebbségi, közigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium döntése nyomán – jelentette be közleményben az SBB.

A Szerbiában élő bunyevácok tanácsának kérdése valamivel több mint fél év után oldódott meg, hiszen az elmúlt 6 hónapban nem tartottak ülést, a tanácson belül felmerült nézeteltérések miatt. Emiatt a minisztérium döntés hozott arról, hogy a 2014 júniusára várható nemzeti tanácsi választásokig egy ideiglenes tanácsot hoz létre, amelynek három tagja a Most és mindig csak bunyevácok (Sad i uvek samo Bunjevci) pártból, egy-egy pedig a Bunyevác Nemzeti Lista (Bunjevačka narodna lista), a Bácskai Bunyevácok Egyesülete (Savez Bačkih Bunjevaca, SBB) és a Bunyevácok a Bunyevácokért (Bunjevci za Bunjevce) pártból került ki. Az átmeneti szerv élére Suzana Kujundžić Ostojić eddigi tanácstagot nevezték ki.

A minisztérium végzése július 19-én érkezett meg, miután Branko Pokornić, a Bunyevác Nemzeti Tanács elnöke értesítette az illetékeseket az ülések fél éven át történt elmaradásáról.

A tisztségek hivatalos átadása augusztus 20-án délben lesz. Az átmeneti szerv feladata a folyamatban levő műveletek átvétele és befejezése, tankönyvek kiadása, a bunyevác nyelv standardizálása, valamint a gyerekek bunyevác nyelvi kurzusra történő beiratása lesz.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját