Ugrás a tartalomra

Elhunyt Kasza József (1945–2016)

Szerdán hajnalban a szabadkai kórházban elhunyt Kasza József, a VMSZ volt elnöke és Szabadka egykori polgármestere, politikus. Kasza József 1945-ben született Szabadkán. A közgazdasági középiskolát szülővárosában végezte, és ugyanitt szerzett diplomát az Újvidéki Egyetem Közgazdasági Karán. Pályája elején különböző szabadkai vállalatok közgazdászaként dolgozott.

1989-től 2001-ig Szabadka polgármestere volt. Nevéhez fűződik egyebek között a városban a kék szökőkút építése és a Népszínház 150 éves épületének lebontása, de az is, hogy Szabadka az ő polgármestersége idején került be a szerbiai politikai életbe, lett jelentős tényező a politikai és közéleti térképen a határ menti városból.

A délszláv háború idején ő gyűjtötte össze, majd vezette Belgrádban tüntetni azokat a szülőket, akik követelték, hogy engedjék haza katonaköteles fiaikat Koszovóból. A délszláv háború idején a magyar fiatalok mozgósítása ellen emelt szót, elítélte az ország szétrombolását, az öldöklést, azonban őt teszik felelőssé azért, hogy a kilencvenes években 11 ezer menekült érkezett Szabadkára.

A 2003-ban kicsúcsosodó magyarveréseket ő vitte nemzetközi színtérre. Közbenjárásának köszönhetően látogattak el az európai parlamenti képviselők Szabadkára, és bírták rá a szerbiai vezetőséget álláspontjának megváltoztatására a magyarverésekkel kapcsolatban.

A rendszerváltás idején a szabadkai tüntetők élére állt. A pártelnök és városvezető tisztsége gyakran egybefonódott: a magyarverések ügyében éppúgy, mint a 2000. évi utcai tüntetések alkalmával. Szabadka Szerbia egyik legnagyobb ellenzéki városa volt ekkor. Soha még annyian nem voltak a város utcáin, mint 2000 szeptemberének második felében és október első napjaiban.

1992-ben a VMDK tagja, majd 1994-től a VMSZ-hez csatlakozik. Előbb a párt elnökségi tagja, majd a szervezet első elnöke, Csubela Ferenc halálát követően a párt elnöke 1995 és 2007 között. Képviselő az országos parlamentben 1990 és 2003 között és alelnök Zoran Đinđić kormányában. 2003-ban az ő pártvezetése idején nyílt meg Szabadkán Magyarország főkonzulátusa, amelynek megnyitóján jelen volt Zoran Đinđić szerb és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

2007-ben bejelenti politikai nyugdíjba vonulását, és távozik a VMSZ éléről. Ezt követően tiszteletbeli elnökké választják meg, amely címtől 2010-ben fosztja meg a VMSZ, a pártból való kizárásával, mert méltatlan támadást intézett a VMSZ politikusai ellen.

2007 és 2011 között az Agrobank szabadkai fiókjának igazgatója volt. 2011-ben nyugdíjba vonul. Azzal a váddal, hogy indokolatlanul nyújtott hitelt szabadkai vállalkozóknak 2012-ben a rendőrség előállította és kihallgatta. Két és fél hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

A Népszínház igazgatóbizottságának is tagja volt, erről a tisztségről 2013. március 20-án lemond, ezt követően a Subotičke novine hetilap igazgatójaként dolgozik.

Kasza József temetéséről a család később értesíti a nyilvánosságot.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó online
Többi hír