Ugrás a tartalomra
2016.03.04 - 09:12

Elfogadták a nemzeti kisebbségekre vonatkozó akciótervet

A szerb kormány tegnapi ülésén elfogadta a nemzeti kisebbségekre vonatkozó akciótervet, amelyet a 23. tárgyalási fejezet akcióterve irányoz elő – jelentette be Kori Udovički államigazgatási miniszter. A kormány közleménye szerint az akcióterv kidolgozásakor különös figyelmet fordítottak a kisebbségi nemzeti tanácsok javaslataira. A kisebbségi nemzeti tanácsok aktív szerepére az akciótervben előirányzott aktivitások kivitelezésének további fázisaiban is számítanak, ahogyan az akcióterv alkalmazásának felügyelésében is. A Szerb Köztársaság elkötelezte magát a nemzeti kisebbségekre vonatkozó akcióterv meghozatalával az intézményesített és törvényhozói keretein belül a kisebbségi és emberi jogok és szabadság előremozdítására – áll a kormány által kiadott közleményben.

A tegnapi ülésen megszületett az a rendelet is, amely a kisebbségek számára a költségvetésből előirányzott eszközök szétosztását szabályozza, amivel teljesült minden feltétel az eszközök szétosztására és a kisebbségi nemzeti tanácsok további támogatására. A nemzeti kisebbségek támogatására a köztársasági költségvetésből 1,8 millió dinárt szánnak, amely a nyilvános pályázatok kiírását követően lesz szétosztva. Az előírás alapján a pályázaton részt vehetnek azok az intézmények, alapítványok, gazdasági társulások, valamint más szervezetek, amelyeknek az alapítói a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai.

Szerző (Forrás)
Tanjug, Magyar Szó (Fotó: Beta/Slobodan Miljević)
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak