Ugrás a tartalomra

Dr. Pásztor Bálint a referendum eredményéről: ezzel felgyorsulhat az EU-s felzárkózásunk

Dr. Pásztor Bálint a referendum eredményéről: ezzel felgyorsulhat az EU-s felzárkózásunk

 A várakozásoknak megfelelően alakultak a részvételi arányok a vasárnapi népszavazáson, úgy országos szinten, mint Szabadka tekintetében nyilatkozta dr. Pásztor Bálint.

A szabadkai VKT elnöke, és VMSZ köztársasági frakcióvezetője, az előzetes részeredményeket ismerve, bízik abban, hogy az uniós felzárkózás gyorsulását eredményezi a szavazás.

Dr. Pásztor Bálint, köztársasági frakcióvezető, VMSZ: „Egy jelentős EU-s követelménynek tesz eleget az ország, hosszú éveket követően. Abban bízok, hogy ez az Európai Unióhoz való felzárkózásunknak a gyorsulásához vezethet. Természetesen ez sok más kérdéstől is függ, de ez egy jelentős szempont erre vonatkozóan. A következő lépések azok lesznek, hogy majd a parlament kihirdeti az alkotmánymódosítást és onnantól pörög az az egyéves határidő, amikor az igazságügyre vonatkozó törvényeket összhangba kell hozni az alkotmánymódosítás szövegével. Ezt minden bizonnyal már a következő összetételű parlament fogja megtenni.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír