Ugrás a tartalomra

Deli Andor: A munkahelyek megvédése a cél a turizmus területén

1
Az idegenforgalmi szektor az egyik legnagyobb károsultja a Covid-19 járványnak, így rendkívül fontos, hogy mihamarabb újrainduljon a turizmus Európában.

Az Európai Parlament (EP) Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának (TRAN) mai ülésén tárgyalták az Európai Bizottság által javasolt Idegenforgalmi és közlekedési intézkedés csomagot. Deli Andor fideszes EP-képviselő a vita során kiemelte, hogy az idegenforgalom újraindulásának érdekében fontos, hogy a tagállamok gazdasági és munkahelyvédelmi intézkedéseit az Európai Unió megfelelően támogassa.

,,Az idegenforgalmi szektor az egyik legnagyobb kárvallottja a COVID-19 járványnak, ezért kiemelten fontos, hogy mihamarabb újraindulhasson a turizmus Európában. Ez nem lesz lehetséges a tagállamok összehangolt intézkedései nélkül. Az Európai Bizottság feladata, hogy segítse ezt a koordinációt, ugyanakkor a tagállamok szabadon kell, hogy döntsenek a határaik megnyitásárának üteméről tekintettel a járványhelyzet alakulására." – mondta el Deli Andor.
 
,,A koronavírus járvány minden bizonnyal megváltoztatja az utazási szokásainkat. Használhatjuk ezt arra is, hogy népszerűsítsük a helyi, kevésbé ismert turisztikai célpontokat. Így szélesíthetjük a kínálatot az utazni vágyók előtt, és segítjük a helyi vállalkozásokat is. Ezzel mindenki jól jár: az utazók és a vendéglátók is. Az Európai Bizottság feladata pedig az, hogy reklámkampányokkal népszerűsítse az Európán belüli turizmus előnyeit" – tette hozzá a néppárti politikus.

,,Magyarországon a turizmus 9%-kal járul hozzá a nemzeti össztermékhez, és hasonlóan magas arányban a foglalkoztatottsághoz is. Ez is mutatja, milyen fontos a munkahelyek megvédése, a vállalkozásaink támogatása az idegenforgalmi és vendéglátói ágazatban. Magyarország kormánya mindent megtesz ezért, de az Uniónak is támogatnia kell a tagállami törekvéseket, ezért a turizmusnak és a munkahelyvédelemnek megfelelő szerepet kell találni az uniós helyreállítási csomagban" - emelte ki Deli a téma kapcsán.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír