Ugrás a tartalomra

Csubela Ferencre, a VMSZ első elnökére emlékeztek Bácskossuthfalván

Csubela Ferencre, a VMSZ első elnökére emlékeztek Bácskossuthfalván

 Koszorúzással emlékeztek Csubela Ferencre, a Vajdasági Magyar Szövetség első elnökére halálának 27. évfordulóján Bácskossuthfalván.
 

A politikai vezető egyéniségét és tetteit méltatták, személyiségét, harciasságát, bátorságot adó erejét. Az emlékezés virágait Kiss Antal református esperes sírján is elhelyezték.

Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat c. versének sorai hangoztak el Csubela Ferenc sírjánál, a bácskossuthfalvi temetőben. Pál Károly, a VMSZ alapító tagja, Csubela Ferenc kortársa emlékezett a Vajdasági Magyar Szövetség első elnökéről, aki az egykori Jugoszlávia területén kitört háború idején bátran kiállt a vajdasági kényszerbesorozások ellen.

Pál Károly, alapító tag, VMSZ: „Bátor ember volt, aki a közösséget maga mögé tudta állítani, példamutató volt, úgy mint képviselő, mint a Vajdasági Magyar Szövetség első elnöke, úgy mint ember, úgy érzem, ha ő most itt lenne közöttünk és látná, hogy hogy élünk mi itt, akkor alapvetően elégedett lenne, amit ő annak idején elgondolt, elkezdett, abból sok minden megvalósult.”
 

Csubela Ferenc tragikus körülmények között, autóbalesetben hunyt el 1995. november 27-én. Csupán másfél évig volt a VMSZ elnöke, ugyanakkor megfogalmazta az akkori munkatársaival azt a programot, amelynek a megvalósításán dolgozik a párt 27 éve - mondta dr. Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke.

Dr. Pásztor Bálint, alelnök, VMSZ: „Azt gondolom, hogy sok minden megvalósult, és büszke lenne arra, amit lát, hiszen a történelmi megbékélés terén, a szerb-magyar kapcsolatok terén, az autonómiatörekvések megvalósítására vonatkozóan, a gazdasági megkapaszkodás ügyében azért sikerült eredményeket elérni az elmúlt években. Ugyanakkor bátorságból, tenni akarásból, a közösség szolgálatából példát mutatott.”

Csubela Ferenc hozzátartozói, valamint a VMSZ vezetősége, községi, helyi képviselői helyezték el a kegyelet virágait sírjánál. Az esemény résztvevői Kiss Antal református esperes nyughelyénél is főt hajtottak, aki 55 évig szolgált a településen, és bár más téren, de ugyanazokért az értékekért állt ki bátran, mint Csubela Ferenc.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen