Ugrás a tartalomra

Cél az erőszakkal szembeni zéró tolerancia

Cél az erőszakkal szembeni zéró tolerancia

 Az intézményekbe vetett bizalom – Kinek jelentsük az erőszakot? címmel szervezett tanácskozást a tartományi ombudsman a szabadkai Városháza dísztermében.

A témáról többek között a rendőrség képviselői, államügyész-helyettesek, a szociális központ vezetői és a civil szféra képviselői tartottak előadásokat, majd beszélgetés és összegzés következett.

Az erőszak elleni küzdelem, illetve bármely formájának megelőzése nem új keletű téma – nyilatkozta az összejövetel előtt Zoran Pavlović, tartományi ombudsman. Hivatala is folyamatosan ezen dolgozik, de csak a szakemberek segítségével, valamint a civil szervezetekkel és a médiával közösen lehet elérni a kívánt eredményt - az erőszakkal szembeni zéró toleranciát.

Zoran Pavlović, tartományi ombudsman: „Eredmények nem várhatók prevenciós munka és olyan eljárások előkészítése nélkül, amiket mindnyájunknak be kell majd tartanunk, nemcsak az állami szerveknek, hanem mindazoknak, akiknek fontos nemcsak a felnőttek jóléte, hanem a jövőnket jelentő gyerekek jóléte is.”

A gyerekek közötti, valamint a családon belüli és minden egyéb erőszak formája jelen van saját környezetünkben is. Szabadka e tekintetben nem sokban különbözik a tartományi és köztársasági átlagtól – mondta Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke. Ebben a kérdésben a médiának és a politikusoknak is nagy a felelőssége – tette hozzá.

Dr. Pásztor Bálint, elnök, szabadkai VKT: „Ezen a konferencián a rendőrség képviselői, bírák, államügyész-helyettesek fognak eladást tartani, illetve a médiumok képviselői, a szociális központ vezetői és a civil szféra képviselői annak érdekében, hogy minél átfogóbb képet nyerjünk arról, hogy az erőszak elleni küzdelemnek milyen lehetőségei vannak, és hogy a társadalom egészének kell együttműködni és összefogni annak érdekében, hogy a lehető legkisebb szintre tudjuk az erőszakot csökkenteni a társadalmunkban.”

A tanácskozás egyik célja közös erővel elérni, hogy az erőszak áldozatai jelentsék az illetékes szerveknek az őket ért bántalmazást, mert enélkül nehéz harcolni az erőszak ellen. A jogszabályok terén előrelépés tapasztalható, Szerbia idevágó törvényei viszonylag jók, de gondok vannak azok alkalmazásával – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír