Ugrás a tartalomra

Beruházások sora Óbecsén

Beruházások sora Óbecsén

A Magyar Nemzeti Tanács tagjaival folytattak megbeszélést kedden az óbecsei önkormányzat képviselői. A község az MNT magyarok lakta önkormányzatokat meglátogató körútjának második állomása. Fremond Árpád, az MNT elnöke elmondta, hogy az elkövetkező időszakban igyekeznek minél több beruházást megvalósítani Óbecse község területén is. Kiemelte, a tervek között szerepel a szakkollégiumi hálózat bővítése, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör hang- és fénytechnikájának újítása, illetve további, a helyi kulturális és oktatási élet fellendítését elősegítő projektek megvalósítása is.

– Óbecsén két kiemelt jelentőségű intézményünk van, a Városi Múzeum és a Népkönyvtár, amelyek esetében megvizsgálnánk a társalapítói lehetőséget. Erről szeretnénk tárgyalni majd az önkormányzat vezetésével. Az elmúlt időszakban az óvodák esetében történtek nagyobb beruházások és fejlesztések, az iskolák is több alkalommal pályáztak sikeresen a Magyar Nemzeti Tanács projektjeire. Természetesen továbbra is figyelni fogunk az oktatási intézményekre, hiszen fontos számunkra az, hogy minden kisgyermek az anyanyelvén tudjon továbbtanulni a község területén is. Beszéltünk még a péterrévei Kiszárdáról, emellett a különböző fejlesztésekről és az egyesületek segítéséről Bácsföldváron és Dreán is – fogalmazott a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Kiss Igor, az óbecsei községi képviselő-testület elnöke elmondta, hogy jó az együttműködés a Magyar Nemzeti Tanács és az óbecsei önkormányzat között.

–  A Magyar Nemzeti Tanácsnak fontos szerepe van úgy a vajdasági magyarság életében, mint az óbecsei magyarság életében. Azokra a területekre helyeződik a hangsúly, amelyeken az MNT működik, ezek az oktatás, a művelődés, az egyházi élet, illetve a tájékoztatás és a nyelvhasználat. Szó volt az elmúlt évek eredményeiről és a jövőbeli tervekről is. Megegyeztünk abban, hogy még szorosabbra fűzzük az együttműködést a Magyar Nemzeti Tanáccsal ezek a területeken. Az önkormányzat és az MNT számára egyaránt fontos projektekről is tárgyaltunk, és lehetőségéhez mérten a Magyar Nemzeti Tanács anyagilag is támogatni fogja majd ezeket a projekteket – nyilatkozta a községi képviselő-testület elnöke.

A megbeszélésén jelen volt még Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Sárközi István, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Lulić Emil hivatalvezető, Bonifárt Noémi és Jovánovity Péter, a Magyar Nemzeti Tanács tagjai, valamint Guba Éva, az MNT munkatársa.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, kábé
Többi hír