Ugrás a tartalomra

Az új gép a fejlődés feltétele

A feldolgozással foglalkozó kistermelők korszerűsítéseit támogatja a mezőgazdasági titkárság
Az új gép a fejlődés feltétele

Nyolc vajdasági kistermelő befektetéseit támogatja az idén a tartományi mezőgazdasági titkárság. A tegnap kiosztott több mint 14 millió dináros vissza nem térítendő támogatást olyan zöldség-, gyümölcs- és gombatermesztőnek ítélték oda, akik feldolgozással is foglalkoznak – mondta a szerződések aláírásakor Ótott Róbert titkárhelyettes.

– A támogatottak hűtőberendezések, magozó-, csomagoló- és szárítógépek, illetve más, feldolgozásra alkalmas gépsorok beszerzésére pályáztak. Az előszámlával igazolt fejlesztéseiket a következő 60 napban fogják megvalósítani – emelte ki Ótott.

A legfeljebb megpályázható összeg pályázatonként 2 millió dinár volt, de a 30 évnél fiatalabb vállalkozók esetében a támogatási részt 10 százalékkal növelték. A moholi Dragan Žmukić azok közé tartozik, akiknek a lehető legmagasabb összeget ítélte oda a titkárság: a Funghi Fusion Kft. 2,2 millió dináros támogatásban részesült.

– Gombatermesztéssel és -feldolgozással foglalkozunk. Eddig a csomagolás folyamán kisebb-nagyobb mennyiségű törött termés maradt fenn, ezt szerettük volna felhasználni, és ezért pályáztunk egy szárítógépre. A dehidrátor beszerzési ára 5,5 millió dinár körül mozog, és ennek csaknem felét a tartományi titkárság támogatásából fedezhetjük.  A gép beszerzése jelentős fejlesztést jelent számunkra, hisz a jövőben a saját termékeink mellett más zöldségfélék szárítását is vállalni tudjuk.

A titkárság a fiatal gazdák mellett az utóbbi években nagy hangsúlyt fektet a női vállalkozók megsegítésére is: a kátyi Dajana Bečić Petrović tulajdonában levő Pet Fries Kft. beketetését 60 százalékban támogatják.

– A férjemmel együtt tavaly alapítottuk meg az ország első krumplifeldolgozó üzemét, ahol elsősorban fagyasztott hasábburgonya készítésével foglalkozunk. A kezdetekben használt gépezeteket szereztünk be, az elöregedett hűtőberendezés azonban jelentősen lassítja a termelési folyamatot, így a tartományi titkárságnál egy új hűtőházra pályáztunk, és a berendezés beszerzésére 1,7 millió dinár támogatást kaptunk.

A fiatalok mellett az idén sikeresen pályáztak az újkarlócai (Novi Karlovci) Eko Tajna női szövetkezet, a šidi Pam promet Kft., a bácstóvárosi (tovariševói) Gloria-S, a Krušedol Selo-i Volos Point földműves-szövetkezet, az ópávai (opovói) Proveg Kft. és a futaki Salad Kft. A szerződés aláírására érkezőket Čedomir Božić mezőgazdasági titkár köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a feldolgozással foglalkozó kistermelők befektetéseire az idén 25 millió dinárt irányozott elő a titkárság. A kiíráson nyolc gazdaság szerepelt sikeresen: befektetéseik által sikerült ismét jelentős lépést tenni a vajdasági mezőgazdaság korszerűsítésében – hangsúlyozta Božić.

Mint arról korábban is beszámoltunk, az idén összesen több mint 1 milliárd dinárt fordítanak vissza nem térítendő támogatásokra abból a 6,3 millárd dináros költségvetési keretből, amellyel a mezőgazdasági titkárság rendelkezik.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Tóth D. Lívia
Többi hír