Ugrás a tartalomra

Az MNT finanszírozza a továbbiakban az Európa Kollégium építését

A nemzeti tanács csaknem egymillió eurót tud elkülöníteni a munkálatok fedezésére

A Magyar Nemzeti Tanács fogja fizetni az újvidéki Európa Kollégium építését. Ezt Korhecz Tamás, az MNT elnöke jelentette ki csütörötkön a munkálatok helyszínén.

Kern Imre, az Újvidéken épülő Európa Kollégium építését finanszírozó Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettese lapunk csütörtöki számában arról számolt be, hogy a munkálatok – anyagiak híján – egy hónappal ezelőtt abbamaradtak, mivel a köztársasági költségvetésből nem érkeztek meg az alapnak járó pénzek, s kétséges az is, hogy az alap költségvetésének a köztársaságra eső 8,95 milliárd dináros részét Belgrád átutalja-e egyáltalán majd az év végéig. A késés – más projektumok meghiúsítása mellett, természetesen – ellehetetlenítené a kollégium őszre tervezett befejezését is.

Csütörtökön a kollégiumnál járt dr.Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, akinek mgr. Miavecz Béla, az Európa Alapítvány kuratóriumi elnöke mutatta be az épülőfélben lévő létesítmény eddig elkészült mintaszobáit, s a további kivitelezési terveket.

Az MNT elnökét a helyszínen arról kérdeztük, milyen lépések várhatóak a munkálatok finanszírozását illetően, s miért nem interveniáltak, számoltak be a gondokról korábban, akár a magyar köztársasági elnök látogatásakor, akár két héttel ezelőtt, a kollégium legutóbbi megtekintésekor.

– A Magyar Nemzeti Tanács nem rögtönözni és nem hirtelen tüzet oltani szokott. Természetesen megterveztük, hogy amennyiben a Tartományi Nagyberuházási Alap képtelennek bizonyulna pénzelni a kollégium felépítését, úgy a Magyar Nemzeti Tanács fogja megtenni azt, ígéretéhez híven, hiszen a kollégium kiemelt fontosságú programnak számít. Erről már tavaly megegyezés született a magyar kormányfővel, s most jött el az ideje annak, hogy ezeket a támogatásokat valóban ide is fordítsuk – nyilatkozta az MNT elnöke.
Korhecz annak a reményének adott hangot, hogy néhány héten belül elkészülhet az a konstrukció, amellyel összhangban az Európa Alapítvány a nemzeti tanács támogatásával elkezdhet saját épületébe befektetni. Még így sem számít irreálisnak az az elvárás, hogy az idén be legyen fejezve a kollégium – fűzte hozzá az MNT elnöke.

– A források biztosítva vannak, az engedély megvan, a kivitelező megvan: jó esélye van tehát annak, hogy az idén el is készüljön a kollégium. Az, hogy a tanévkezdésre készen legyen, technikailag nehezebben kivitelezhetőnek tűnik. A kollégium jelentősége óriási, s nem azért, mert azt az MNT kiemelt fontosságú programként kezeli, hanem azért, mert ebben a pillanatban ez a Kárpát-medence egyik legnagyobb oktatási beruházása. Egy olyan tartós szellemi műhelyt kívánunk létrehozni, melyben egyidejűleg több mint háromszáz Újvidéken tanuló vajdasági magyar egyetemista találhatja meg a diplomaszerzéshez szükséges körülményeket – fogalmazott Korhecz.

Arra a kérdésre, hogy mekkora összeggel tudja az MNT támogatni a kollégium felépítését, illetve hogy ez az összeg elég lesz-e a munkálatok egészének lefedésére, Korhecz Tamás azt válaszolta: közel egymillió euró áll rendelkezésükre az építkezés finanszírozására, amivel már szinte kulcsrakész állapotba lesz hozható az Európa Kollégium. Hozzátette: természetesen továbbra is számítanak a tartományi és egyéb forrásokra is. Az említett összeget – jegyezte meg – a magyar kormány adta az MNT kiemelt projektumainak a támogatására.

Magyar Szó

Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről