Ugrás a tartalomra
2016.07.08 - 15:31

Az Európai Parlament Szerbia Barátai nevű csoportja Belgrádba látogatott

Belgrádba látogatott pénteken az Európai Parlament Szerbia Barátai nevű csoportja.

A testület létrehozásáról Maja Gojković, a szerbiai parlament elnöke úgy vélekedett: „ez is azt bizonyítja, hogy Szerbiának igaz barátai vannak, akik segíteni akarnak az európai integrációs folyamatban.

 Hozzátette:„az uniós csatlakozási tárgyalások 23-as és 24-es fejezetének megnyitása jó hír az ország számára. Fontos üzenet azon szerbiai állampolgárok számára, akik az előre hozott választásokon az európai út melletti elköteleződést támogatták” – fogalmazott a házelnök.

Mint fogalmazott: Belgrád folytatja a reformokat, hogy elérje az európai standardokat, ugyanakkor arról, hogy az ország mikor válhat az EU teljes jogú tagjává, Brüsszel dönt.

A parlamenti elnök közleménye szerint a pénteki találkozón Emilian Pavel, a Szerbiai Barátai csoport elnöke elégedettségének adott hangot, amiért a szerbiai parlament támogatja az európai integrációs törekvéseket, és reményét fejezte ki, hogy a képviselőház folytatja a törvények reformját.

A Szerbia Barátai csoportot 2015-ben hozták létre az Európai Parlament képviselői. A pénteki belgrádi látogatáson mások mellett részt vesz Deli Andor vajdasági származású Fideszes EP-képviselő, valamint Eduard Kukan, az EU–Szerbia Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség elnöke.

A delegáció megbeszéléseket folytat többek között a szerbiai parlament integrációs bizottságának tagjaival, Ivica Dačić külügyminiszterrel, Jadranka Joksimović, európai integrációért felelős tárca nélküli miniszterrel, illetve Tanja Mišćevićtyel, a szerbiai uniós tárgyalócsoport vezetőjével.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak