Az egészséges életmódot népszerűsítette a VMSZ Szabadkán
A testmozgás az egyik legjelentősebb preventív erővel bíró egészségmagatartási tényező. A kellően aktív életvitel számos kedvező élettani hatással bír. Szabadka főterén szombat délelőtt éppen emiatt népszerűsítették a testmozgást.
Nemcsak Szabadkáról, Vajdaság több más településéről is érkeztek résztvevők, akik támogatják az aktív, mozgásteljes életvitelt. Vidrács Krisztina, nagybecskereki képviselőjelölt, Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István: „Messziről jöttünk, de már megérte. Nagyon aktív volt ez a fél óra, nagyon tetszett nekünk.”
Halász Katalin aerobik- és fitneszedző elmondása szerint egy edzés során néha ki kell lépnünk a komfortzónánkból. „Én mindig azt mondom, hogy olyan lesz az edzés, hogy azt végig lehessen csinálni, de persze soha nem a komfortzónánkban kell csak edzeni, úgyhogy mindig van egy kis plusz, amivel azért megnehezítem, de ahogy mondtam, mindenki végigcsinálta.”
A rendszeresen végzett mozgás jót tesz a testi-lelki egészségünknek, és emellett a mozgás a generációk közötti különbségeket is áthidalja. A rendezvényt a VMSZ Női, Ifjúsági és Nyugdíjas Fóruma közösen szervezte. Horváth Noémi, elnök, VMSZ Női Fórum: „Edzettünk, kicsit aerobikoztunk, hiszen ezt nemcsak a nők szokták, férfiaknak, fiataloknak egyaránt szólt az akció, úgyhogy örülök, hogy a három fórum együtt népszerűsítette a testmozgást Szabadka főterén.”
Az edzéssel nemcsak a fiatalokat szólították meg, hiszen minden korosztálynak szüksége van a mozgásra egészsége megőrzése céljából. Kovács Elvira, köztársasági képviselőjelölt, Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István: „Nagyon nagy volt az érdeklődés, nagyon sokan végigcsinálták az első pillanattól kezdve az utolsóig a tornázást. Engem külön örömmel tölt el, hogy az idősebbek is, akik kezdetben azt mondták, hogy nem állnak be, beálltak.”
Az edzést később a Női, Ifjúsági és Nyugdíjas Fórum közös éneklése követte, ahol a résztvevők az Örökségünk című dalt adták elő.