Ugrás a tartalomra

Április 30-ig kell kérvényezni a területalapú támogatást

4000 dinár hektáronkénti állami támogatást kapnak a mezőgazdasági termelők idén. A napokban az is világossá vált, hogy a idén is kell hektáronkénti 1200 dináros lecsapolási díjat fizetniük.

Hamarosan megkezdődnek a munkálatok a földeken. A növénytermelők elégedettek a megkésve érkezett télnek, a határt borító hótakarónak, ami biztos védelmet nyújt a kalászos gabonáknak a kemény fagyokkal szemben. A hó olvadásával javulni fog a talaj nedvességháztartása, ugyanis a tavalyi aszály a mélyebb talajrétegeket is kiszárította.

Amennyiben az időjárás megengedi, akár már két héten belül megkezdődhet a kora tavaszi növények vetése, a gazdák pedig már igényelhetik a hektáronkénti 4000 dináros támogatást, egészen április 30-ig beadhatják kérelmüket. Sütő Erzsébet, termelő, Topolya: „Ettől azért nagyobb támogatásra lenne szükség, de ha ezt kapjuk és megkapjuk időre az is nagyon jól jön.

Mire vetni kell, ültetni kell, addigra megkapjuk, akkor nagyon jó lenne, ha kevés is, becsüljük meg ezt is.” Rac Erik, termelő, Topolya: „Így nem lehet fejlődni, tavaly szárazság volt, még plusz betetőzött. Ez csak éppen annyi, mintha a kutyának adnának egy csontot, és elrágódik. Ugyanígy vagyunk mi is: kapunk egy kicsit, hogy legyen neve.”

A területalapú támogatás évente egy alkalommal igényelhető gazdaságonként. A kérvénynek tartalmaznia kell az igénylő adatait, továbbá, hogy vállalkozó vagy jogi személy a kérvényező. Emellett a vetésszerkezetbe kerülő növényi kultúrákat, azok területét, valamint a gazdaság földterületét is fel kell tüntetni. Szabó Szabados Szilvia, mezőgazdasági szaktanácsadó, Topolya: „Bár kevés az információ mind a minisztérium, mind pedig a kincstár részéről, de megkaptuk pénteken, hogy készíthetjük. Attól függetlenül, hogy az összeg nem túl nagy a gazdák számára, azért az igénylések száma egészen nagy. Két nap telt el azóta és bizony tömegesen jelentkeznek a gazdák nálunk.

A tavalyi évben kétezer dinárt közvetlen kifizetéssel, míg kétezer dinárt pedig visszatérítésként kaptak a gazdák - mondta Fremond Árpád a Szerb Parlament Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke: „Most egyszerre ezt a négyezer dinárt meg fogják kapni. A Mezőgazdasági Minisztérium ígérete szerint ezt minél előbb szeretnék nekik kifizetni. Erre nagyon nagy szükség is van, hiszen a tavalyi év az rendkívül száraz év volt. Ilyen szempontból nagyon nagy szükség van a gazdáknak minden egyes támogatásra.”

A termelőknek rossz hír, de idén is kell majd vízlecsapolási illetéket fizetni - tájékoztat a Vajdaság Vizei Közvállalat. Ez 1200 dinár hektáronként. A 2017-es évre, illetve a 2018-as év első három hónapjára vonatkozó végzéseket az elkövetkező két hónapban postázzák az illetékesek. A közvállalat számításai szerint a lecsapolási munkálatok évente mintegy 3 milliárd 650 millió dinárt emésztenek fel, amelynek mindössze 32%-át fedezik a lecsapolási díjból származó bevételek.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen