Ugrás a tartalomra
2019.12.10 - 08:20

A választások lebonyolításának feltételeit szeretnék javítani Szerbiában

Ehhez több törvényt kellene módosítani, amelyek a pártok politikai tevékenységével, pénzelésével, valamint a korrupció megfékezésével foglalkoznak.

A tervezetekről ma tárgyalt a szerbiai parlament. A módosítások érintik egyebek között a korrupcióellenes ügynökség, illetve a közvállalatok munkáját. A tervezett változtatások megvitatását szerbiai civil szervezetek, valamint az Európai Parlament képviselői kezdeményezték idén nyáron annak érdekében, hogy javuljanak a választási feltételek Szerbiában. A törvénymódosításokról várhatóan csütörtökön szavaz a szerbiai parlament.

Kovács Elvira, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ: „Mi, tehát a VMSZ valójában azt hangoztattuk a vita során, hogy mindenképp támogatjuk ezeket a javaslatokat, amelyeket a kormány munkacsoportja állított össze. Elsősorban azért, mert ily módon válaszolunk is az Európai Bizottság éves jelentésére, amely májusban jelent meg. Itt is azt javasolják, hogy jó lenne elsősorban a pártpénzelési törvényt módosítani.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak