Ugrás a tartalomra

„Új emberekkel, de az eddigi munka folytatására készülünk”

„Új emberekkel, de az eddigi munka folytatására készülünk”

Kevesebb mint egy hónap van hátra a nemzeti tanácsi választásig, és úgy tűnik, csak egyetlen magyar lista indul a megmérettetésen. A Magyar Összefogás csapatát Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke és köztársasági parlamenti képviselője vezeti.

* Harmincöt név szerepel a Magyar Összefogás listáján. Kik kaptak rajta helyet, és miért éppen ők?

— A harmincöt személy többnyire új ember ezen a listán. Ezúttal úgy döntöttünk, hogy a Magyar Összefogás listáján a jelöltek kétharmada a Vajdasági Magyar Szövetség soraiból kerül ki, egyharmada pedig függetlenként szerepel. Ők olyan értelmiségiek vagy szakemberek, akik az elmúlt időszakban sokat tettek a közösségért, illetve olyan tevékenységet folytattak, amely fontos a közösség számára. A kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat területéről is olyan szakemberek kerültek a listára, akik a közösséget képviselték eddig is, a közösségért tettek az elmúlt időszakban is. Úgy gondolom, hogy jó és megfelelő súlyú lista állt össze, és abban bízom, hogy november 13-án a választók tudják támogatni.

* Szinte teljesen lecserélődnek az MNT tagjai, a harmincöt jelölt között csupán kettő-három van, aki a nemzeti tanács korábbi összetételében is szerepelt. Miért „váltották le” a régi tagokat? Nem jól dolgoztak?

— Ez a közösség, de ha úgy tetszik, a Vajdasági Magyar Szövetség rengeteg ilyen listát tudna állítani. Vannak rajta olyanok, akik az előző MNT-ben is ott voltak, de úgy gondolom, hogy az új emberek újabb lendületet adhatnak, és tovább tudják vinni azt a munkát, amely az előző időszakban folyt. Nem hiszem, hogy bármilyen leváltásról lenne szó, senkinek sem kell ezt így megélnie, és tapasztalatom szerint nem is így élik meg az emberek. Lesz egy választás, és új csapat állt fel. Tartományi, országos vagy önkormányzati szinten is mindig történnek ilyen újítások, és szerintem nem rossz, ha időről időre előfordulnak bizonyos cserék. Nem leváltásról van szó, gyakorlatilag az elmúlt időszak munkáit szeretnénk folytatni, hiszen a Magyar Összefogás lista 2010-ben, aztán 2014-ben és 2018-ban is óriási többséggel nyerte meg a választást. A választók több mint 80 százaléka mindig ezt a listát támogatta, függetlenül attól, hogy kik voltak rajta, vagy kik a listavezetők, úgyhogy én arra számítok, hogy most is meglesz a megfelelő támogatottsága.

* Mi a kampány fő témája? Milyen programmal készülnek?

— Maga a kampány október 22-én indul el Pásztor István elnök úr beszédével a Jadran Színpadon, és november 10-éig, a kampánycsendig tart. Most mindenki a népszámlálásra fókuszál, vannak már rendezvények, amelyeken a Magyar Összefogás jelöltjei megjelennek, beszélgetnek az emberekkel, de igazából a kampány maga még nem indult be. Valójában mi folyamatosan kampányban vagyunk az év minden napján minden évben, az idén pedig több választás, szavazás is volt, úgyhogy igazából állandóan a terepen vagyunk. Természetesen mi minden egyes háztartásba szeretnénk eljutni, és elvinni a programfüzetünket, illetve a beszámolót arról, hogy mit tettünk az elmúlt időszakban. Bemutatni, kik a jelöltjeink, kik lesznek ott a vajdasági magyarok parlamentjében az elkövetkezendő időszakban. Fontos, hogy a választók is érezzék, milyen jelentős maga a Magyar Nemzeti Tanács, hiszen igazából a Kárpát-medencében a határon túli területeken mi vagyunk az egyetlenek, akik kulturális autonómiával rendelkeznek az oktatás, a tájékoztatás, a nyelvhasználat és a kultúra területén, vagyis vannak bizonyos hatásköreink ezeken a területeken. Nagyon fontos, hogy meg tudjuk őrizni ezeket, mert számos olyan törvény születik, amely a különböző területeket szabályozza, és ezeket folyamatosan követni kell, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez a mi kis autonómiánk megmaradjon.

* Lazább lesz a kampány így, hogy egyelőre úgy tűnik, nem lesz másik lista?

— Nem hiszem, hogy lazábbnak kellene lennie. Sok olyan helyi közösségi választás is van, amelyen, mondjuk, nincs több lista, és az emberek mégis fontosnak tartják, hogy elmenjenek szavazni. Ha egyetlen lista lesz, akkor is fontos, hogy az emberek megerősítsék azt a politikát és azokat az irányokat, amelyeket a Magyar Nemzeti Tanács, illetve azon belül a Magyar Összefogás listája az elmúlt időszakban képviselt. A tervek szerint a kampány alatt szeretnénk bejárni a terepet, találkozni a választópolgárokkal, mindent úgy végezni, mintha több lista volna. Viszont nem az a kérdés, hogy most hány lista lesz, hanem hogy el tudunk-e számolni az elmúlt időszakban végzett munkánkkal, hiszen a VMSZ politikája folyamatosan arra épül, hogy elszámolunk azzal, amit tettünk. A Magyar Nemzeti Tanács tehát el fog számolni azzal, amit elvégzett az elmúlt négy évben. Emellett a program a következő négy év terveiről és prioritásairól szól. Úgy gondolom, nagyon fontos megtartani magát az intézményrendszert, ami nem lesz könnyű és egyszerű feladat, de ezen kell dolgozni az elkövetkezendő időszakban. Emellett vannak olyan projektumok, amelyek még tartanak, és ezek közül minél többet be kell majd fejezni.

* Folyik a népszámlálás. Ennek lesz-e hatása, kell-e hogy legyen hatása a nemzeti tanácsi választásra?

— Bármi is lesz a népszámlálás eredménye, biztos vagyok abban, hogy továbbra is a magyar nyelv lesz a második leginkább használt nyelv az országban, illetve hogy mi leszünk a legerősebb kisebbség az elkövetkezendő időszakban is. Vagyunk annyian, hogy nem mondhatunk le a közösségünkről. Függetlenül attól, hogy mennyien leszünk, nekünk az a feladatunk, hogy egységesek maradjunk, és ahogyan eddig is, igyekezzünk mindent megtenni annak érdekében, hogy méltóan képviseljük a közösséget, hogy meglegyen az a megtartóereje, amely az elmúlt időszakban is megvolt. Van egy komoly erőnk, a szerbiai politikai színtéren egy biztos támogatottságunk, melyet meg kell tartani, és ha ez megmarad, akkor az érdekérvényesítési képességünk is megmarad azon a szinten, amelyen most van. Magyarország és Szerbia között rendkívül jó a viszony, de sokan megfeledkeznek arról, hogy ehhez a jó kapcsolathoz leginkább a vajdasági magyar közösség és elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség járult hozzá. A közösségi támogatottság tette lehetővé, hogy legyen politikai súlyunk, hogy önálló politikát folytathatunk Budapest és Belgrád irányába is, és mindkét országban vannak partnereink.

* Beszéljünk egy kicsit a gyakorlati dolgokról. November 13-án lesz a nemzeti tanácsi választás az ország huszonhárom nemzeti kisebbsége számára. Hogyan kell erre készülni, mit kell tenni előtte, majd a választás napján?

— Azok vehetnek részt a választáson november 13-án, akik feliratkoztak a magyar kisebbségi választói névjegyzékre. Aki még nem iratkozott fel, az október 27-éig még megteheti. Annyi a teendője, hogy elmegy abba az önkormányzatba, amelyben él, és jelzi, hogy szeretne feliratkozni a kisebbségi választói névjegyzékre. Akik már feliratkoztak, vagy korábban is szavaztak, azok már rajta vannak, és semmi más dolguk nincs, mint a szavazáskor személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel igazolni a személyazonosságukat, megkapják a szavazólapot, és voksolhatnak. Ugyanúgy történik minden, mint minden más választásnál.

* Személyesen hogyan éli meg, hogy ön a listavezető és feltehetőleg egyúttal a Magyar Nemzeti Tanács következő elnöke? Tizennégy évet töltött Belgrádban parlamenti képviselőként, a mostani feladat könnyebb vagy nehezebb lesz?

— Óriási megtiszteltetésnek érzem azt, hogy listavezető lehetek, illetve kihívásként tekintek az elkövetkezendő időszakra. Meghozzuk majd a megfelelő döntéseket akkor, amikor a választás megtörténik, úgyhogy én nem szeretnék jóslásba bocsátkozni. A lényeg az, hogy rengeteg tapasztalatot és ismeretséget szereztem az elmúlt időszakban annak köszönhetően, hogy képviselő lehettem a Vajdasági Magyar Szövetség színeiben, de a VMSZ alelnökeként vagy községi pártvezérként is. Rengeteg üggyel és témával foglalkoztam. Ha az MNT-ben lesz feladatom, akkor szeretném kamatoztatni mindazt a tudást és tapasztalatot, amelyet szereztem.

 

Szerző (Forrás)
Hét Nap, Markovics Annamária
Többi hír