Ugrás a tartalomra
2014.02.06 - 11:22

Topolya Községben és Zentán is nagy népszerűségnek örvend a VMSZ

Topolya Község három településén támogathatták a polgárok aláírásukkal a VMSZ parlamenti választási lista állítását szerdán. Topolyán, Bácskossuthfalván és Pacséron is több százan látogattak el az akcióra.

Közel 400, a Vajdasági Magyar Szövetséget támogató aláírásra számítanak Topolyán a hétvégéig. Az akció első két napján 326 polgár névjegyét sikerült összegyűjteni az aktivistáknak- mondta Kókai Mernyák Melinda Topolya Község polgármestere. „Az előző évekhez képest állítjuk ezt az elvárást, igaz, hogy sokan elköltöztek az utóbbi időben, de azért biztosan meg tudjuk ezt a számot haladni. Tehát 350-400 aláíró biztosan lesz.”

Topolyán még pénteken délután is várják az aláírókat.Ez pedig már a bácskossuthfalvi helyi közösség épülete. Itt is sorban álltak a támogatók szerdán. Fontos a magyar érdekérvényesítés Belgrádban, ezért jött el névjegyével támogatni a VMSZ-t Holló Ferenc.

„A mai napig a VMSZ-t találom egy olyan pártnak, amely leginkább képviseli a magyar érdekeket. Eljöttem, hogy aláírjak és bízom abban, hogy elég képviselőjelöltjük lesz a parlamentben, akik a magyar érdekekért fognak harcolni.”

4 bácskossuthfalvi jelölt szerepel a VMSZ köztársasági listáján. A nap végére a remélt százötventől többen jelentek meg. Bácskossuthfalváról 222-en támogatták a VMSZ-t listaállításban.
Pacséron is megtelt aláírókkal a helyi közösség épülete.

Szerda este 200 aláírást könyveltek el itt. A következő napokban tovább folyatódik a VMSZ-t támogató aláírások gyűjtése Topolya Községben is. Zentagunarason és Gunarason csütörtökön 15-19 óráig írhatnak alá a támogatók.

A VMSZ aktivistái csütörtökön az említett helyszíneken kívül még Szabadkán, Hajdújáráson, Bajmokon, Óbecsén, Újvidéken, Telepen, Kátyon, Budiszaván, Nagykikindán, Töröktopolyán, Moholon, Nagybecskereken, Múzslyán, Magyarkanizsán, Tóthfaluban, Zentán és Bogarason szervezik meg az aláírásgyűjtést. A további helyszínekről a VMSZ honlapján tájékozódhatnak. (Pannon RTV)

Szaporodnak az aláírások Zentán is

Zentán már a támogató aláírásgyűjtés első napján a VMSZ székházában a délután három órai hivatalos nyitás előtt tucatnyi polgár látta el kézjegyével a támogató nyilatkozatot, amely ahhoz szükséges, hogy a VMSZ önállóan indulhasson a márciusi parlamenti választáson.

Hogy miért támogatják a VMSZ-t? A kérdésre az aláírók közül volt, aki a magyar nyelv és kultúra terén tett helyi erőfeszítéseket, az új Magyar Kamaraszínház megalapítását hozta fel példaként. Míg mások a magyar nyelven tanuló diákok támogatását emelték ki a legkisebbektől az egyetemi hallgatókig, ami sokat jelent a magyar szülőknek és diákoknak egyaránt.

Külön érdeme a honi magyar politikának a magyar tehetséges diákok felkarolása a Bolyai és a Kosztolányi Gimnáziumban. A VMSZ-nek a magyarság érdekvédelmében tett határozott kiállása szintén azok közé az elvitathatatlan érdemek közé tartozik, ami miatt a legerősebb vajdasági magyar párt számára nem okoz gondot a szükséges számú támogatói aláírás összegyűjtése Zentán.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Gergely József
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak