Ugrás a tartalomra

Tenni az ifjúságért, a magyar közösségért

Tenni az ifjúságért, a magyar közösségért

Kovács Károly szerint nélkülözhetetlen a polgárokkal való folyamatos kapcsolattartás

A kishegyesi Kovács Károly jelenleg a község polgármesterének ifjúsági és sportügyekkel megbízott segédje, és számos megvalósult eredménnyel büszkélkedhet községi szinten. Az előttünk álló választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltjeként száll harcba a tartományi képviselői tisztségért.

Elsőként arról kérdeztük, hogy miért vállalta a jelölést?

– A VMSZ tartományi és köztársasági jelöltlistái már több mint tíz éve úgy állnak össze, hogy körzetenként erős képviselete legyen a tartományi és a köztársasági képviselőházban, lefedve úgy a tömb-, mint a szórványmagyarok lakta területeket. Számomra és közösségünk számára is rendkívül fontos, hogy a közép-bácskai régióból is tudjunk képviseletet biztosítani a közösen megfogalmazott tervek és célok megvalósítására. Kishegyes községnek már nyolc éve nem volt VMSZ-es polgármestere, és szinte ugyanennyi ideje nem volt kishegyesi VMSZ-es képviselő a tartományban. Ennek tükrében éreztem fontosnak, hogy részt vegyek ezen a megmérettetésen a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselőjelöltjeként. Ehhez kérem minden jószándékú polgártársam támogatását, bátorítva és buzdítva ezzel őket a választásokon való részvételre, mert ezúttal különösen nagy a tét. Főleg önkormányzati szinteken, de persze az sem mindegy, hogy mekkora érdekképviseleti erőnk lesz a tartományban és a köztársasági parlamentben.

Milyen általános célokat szeretne elérni képviselőként?

– A VMSZ politikájának alappillére, hogy a polgárok egyéni és sajátos ügyeit segítse és vigye előbbre. Ez a napi szintű megoldandó ügyekben jut a legjobban kifejezésre. Polgármester-segédként az elmúlt időszakban főleg ezekkel az ügyekkel foglalkoztam csapatban, különböző szakterületeken belül. A polgárokkal a folyamatos kapcsolattartás nélkülözhetetlen, s ezt a mögöttünk álló időszak hatványozottan bebizonyította. Úgy gondolom, hogy képviselőként ugyanezzel a lendülettel kell szolgálnom és képviselnem a polgárok és a közösségem ügyeit és érdekeit. Céljaim közé tartozik minden olyan elképzelésnek, problémának és ügynek a megoldása, ami előrébb viszi a közösségünket, illetve ami ma még talán csak ötlet szintjén merül fel, de holnap már megvalósult dolog kell hogy legyen.


Képviselőként milyen terveket, projektumokat támogatna Kishegyes község vonatkozásában?

– Fontosnak tartom elmondani, hogy az élet minden szegletéről vannak konkrét elképzeléseink és céljaink, mind Bácsfeketehegyen, mind Kishegyesen. A terveink között szerepel, elsődleges prioritásként az utcák aszfaltozása és áthúzása, az ivóvízhálózat teljes cseréje, a szennyvízhálózat kiépítése, a központi tereink kiépítésének folytatása, a temetőink fejlesztése, a ravatalozó és hűtőház megépítése Kishegyesen. Szeretnénk, ha a közeljövőben megújulnának a kulturális közösségi tereink, művelődési otthonaink. Figyelmet fordítunk a sportlétesítményeink állapotára és fejlesztésére is. A Kishegyes–Kúla–Verbász öntözőcsatornának és az akkumulációs tónak a kialakítása a befejezéséhez közeledik. Ez a beruházás főként a mezőgazdasági termelőknek nyújt segítséget. Az óvodáink és az iskoláink folyamatos fejlesztése is a céljaink közé tartozik.
Összegezésként elmondható, hogy a mindennapi életünkből merítve, az infrastrukturális beruházásoktól a mezőgazdásáig, az oktatástól a művelődésen át a sportig, mindenhol jelen vagyunk és kész tervekkel rendelkezünk a megvalósításhoz. Ahhoz, hogy mindez valóra váljon, szükséges egy erős és határozott tartományi magyar érdekképviselet.


Milyen ifjúságot és sportot érintő dolgokat szorgalmazna képviselőként, községi és tartományi szinten?

– Az elvándorlás ellenére sokan maradtak még itthon a közösségért tenni akaró fiatalok, akik itt képzelik el az életüket a szülőföldön. Az ő munkájukat szeretném megdicsérni és megköszönni, hiszen a koronavírus-járvány ideje alatt nagyon sokat segítettek önkéntesekként. Nagyon fontos odafigyelni rájuk. Minden évben biztosítjuk számukra a középiskolai utaztatást és a bentlakást, valamint a községi ösztöndíjprogramot is. Ezeket az eredményeket a jövőben is meg kell őrizni és tovább kell vinni. Képviselőként szorgalmaznám azokat a projektumokat, amelyek biztosítják az aktív kikapcsolódást a számukra, valamint olyan ifjúsági közösségi terek kialakítását és programok szervezését, amik szintén ezeket a célokat szolgálják. A fiatal generációk hasznos időtöltése, a közösséghez való tartozásának kialakítása kiemelt jelentőségű feladat. Különösen odafigyelünk a sporttevékenységek népszerűsítésére a kora gyermekkortól a felnőttkorig. Számos kimagasló eredménnyel dicsekvő sportegyesületünk és tehetséges sportolónk van a községben. Különösen fontos a létesítmények állapota, valamint a minőségi sportszerek használata és a sportolók jutalmazása. Fontos az ilyen jellegű projektumok támogatása, konkrétan a bácsfeketehegyi sportcsarnok tetőszerkezetének a felújítására vagy Kishegyesen a Topolyai Labdarúgó Akadémia jóvoltából létesülő műfüves segédpálya kiépítésére. Biztos vagyok benne, hogy az összefogás eredményeként nem maradnak el a sikerek, és kellő odafigyeléssel sportolóink is még több elismeréssel öregbíthetik Kishegyes község hírnevét.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen