Ugrás a tartalomra
2020.07.02 - 08:25

A távoktatás csak átmeneti, kényszermegoldás lehet

Vicsek Annamária: Ha elkészül minden tanegység online változata, sokféle módon lesz hasznosítható, nem csak járványos időszakban
A távoktatás csak átmeneti, kényszermegoldás lehet

Nem tudjuk, hogy a koronavírus-járvány őszre milyen méreteket ölt, azt sem tudjuk, hogy a jövőben lesz-e mostanihoz hasonló nagy járványos időszak, de az oktatási minisztérium álláspontja az, hogy fel kell készülni minden eshetőségre. Nem érheti többé egy járvány sem felkészületlenül az iskolákat. Készenlétben lenni korántsem jelenti azt, hogy szeptembertől biztosan távoktatás vár a diákokra.

Mit jelent ez a felkészülés? Hogyan néznek ki a távoktatás esetleges alkalmazásához az előkészületek? Nyáron kerülne erre sor? – kérdeztük Vicsek Annamáriát, az oktatási minisztérium államtitkárát.

– A nyári szünet most elegendő időt ad nekünk arra, hogy elsősorban kipihenjük magunkat, hiszen a második félév meglehetősen megterhelő és kimerítő volt mind a tanároknak, mind a tanulóknak, és a szülőknek is. Feltöltődés után pedig még mindig lesz elég időnk arra, hogy szépen, megfontoltan, tervezetten előkészítsük a következő tanévre a távoktatás lehetőségét, minden emberi és technikai szükségletével együtt. A tanároknak olyan képzésekre van szükségük, amelyekkel hatékonyan tudják megvalósítani a távoktatást – ennek egyik legfontosabb része az időmenedzsment, hiszen felismerhetően ez volt a legnehezebb eleme a távoktatásnak – fogadóórára sem mehet be a szülő este 10 órakor, akkor távoktatás során sem lehet elvárni a tanártól, hogy ekkor válaszoljon a szülő kérdéseire. A tanárok munkahete heti 40 órából áll, ami napi 8 munkaóra, és ennek csak egy része a tanórán töltött munka, a többi a felkészülés, az adminisztráció, a szülőkkel, a többi tanárral való kommunikáció. Ezt a távoktatás során sem kell túllépni. De ezt még mindannyiunknak meg kell tanulnunk. A leterheltség terén is van még fejleszteni valónk, hiszen a távoktatás sem a gyerekeket, sem a tanárokat nem terhelheti annyira, amennyire a rendkívüli állapot alatt tette. Nem kellene a diákoknak többet dolgozniuk naponta, mint egyébként, amennyit az iskolai órák és az otthoni házi feladat igényel. A szülő sem kell, hogy „átmenjen” tanárba – csak a tanulás feltételeit kell, hogy biztosítsa gyermekének. Ha ezeket a szervezési elemeket felfejlesztjük, tanáraink felkészültebbek lesznek egy esetleges távoktatásra. A másik dolog, ami fontos, ami előkészületet és sok embernek az együttes munkáját igényli: a távoktatáshoz biztosítani kell a digitális, online tartalmakat. Ez valójában azt jelenti, hogy minden osztály számára, minden tantárgyból fel kell venni videóóraként minden tanegységet szeptembertől júniusig, és minden tanegységhez alkalmazható online interaktív tartalmakat kell hozzárendelni. Ahogyan a rendkívüli állapotban márciustól a tanév végéig elkészültek ezek az anyagok, most szeptembertől a tanév végéig kell elkészíteni a hiányzó tanegységeket. Ahogyan a Magyar Nemzeti Tanács koordinálásával ez történt a rendkívüli állapotban a Pannon RTV támogatásával, ezt a munkát folytatva kell majd elkészíteni a tanegységekhez a digitális csomagokat. Ha több időnk lesz rá, és nem akkora nyomás alatt tesszük ezt, nagyon színvonalas anyagok készülhetnek, amelyek a jövőben bármikor alkalmazhatók, sokféleképpen.

Ha olyan szerencsések leszünk, hogy őszre nem is lesz szükség e tartalmak felhasználására, hol tudják az iskolák hasznosítani ezeket a digitális oktatási tartalmakat?

– Nem feltétlenül kell itt egy újbóli koronavírus-járványra gondolni. Például az idei februárt is felidézhetjük, amikor a vajdasági iskolák két hétre bezártak az influenzajárvány miatt. Teljesen bezártak. Amit aztán pótolni kellett. Pedig volt olyan iskola is, ahol senki se volt beteg, és mégsem tarthatták meg az órákat, mert ez volt a rendelet. Egy hasonló szituációban, a jövőben nem kell minden iskolát bezárni, hanem az iskolák attól függően, hogy mennyi a beteg, az igazgató döntésével két hétre, vagy amennyire szükséges, nem bezárnak, hanem áttérnek a távoktatásra. Vagy ha egy tanuló mandulaműtét miatt 2–3 hétig nem mehet közösségbe, otthonról követheti a tananyagot, nem marad annyira le, kevesebbet kell pótolni. De említhetem azt a példát is, hogy valaki nem értette meg az órán elhangzottakat, és otthon még megnézi az online anyagot, hátha az segít a megértésben. Vagy ígéretes sportoló-növendék az edzések miatt sok óráról maradna le, de távoktatással rendesen tudja követni a tananyagot, és még sok gyakorlati példát sorolhatnék fel.

Sokaknak, főképp a felnőtteknek idegen a digitális oktatás, nem pótolja a tanító-diák, tanár-diák kapcsolatot.

– A távoktatás nem helyettesítheti a „rendes” tanítási-tanulási folyamatot. Nem is ez a célja. Egy átmeneti kényszer-megoldás, amikor az alternatíva az oktatás teljes beszüntetése lenne – annál kétségkívül jobb, hatékonyabb, még ha a pedagógus-diák kapcsolat csorbul is, ami egyébként nélkülözhetetlen az eredményes tanuláshoz. De ez egy átmeneti állapot. Nem végérvényesen váltja ki a rendes oktatást, ezért nem kell attól tartani, hogy végérvényesen csorbul a tanár-diák kapcsolat. Minden, ami új, ami idegen, szorongást, negatív érzelmeket válthat ki – így a digitális környezet is idegen lehet sok-sok pedagógus számára, akik pontosan erre a bensőséges, bizalmas, tanár-diák kapcsolatra építették eddigi munkájukat, eddigi módszertanukat. Ezért érthető is, ha sokakban szorongást, haragot, nemtetszést váltott ki a rendkívüli állapot alatti távoktatás, és azóta sem lett pozitívabb a viszonyuk a témához.

Ha akár egy influenzajárvány idején, két-három hétig is igénybe veszik a távoktatást, ez azt jelenti, hogy a diák kialakult munkaszokásai megmaradnak, kevesebb lesz a pótolni való, nem kell a szünidő kárára meghosszabbítani a tanévet?

– Pontosan. Nagyon szeretném, ha a távoktatásban mások is több pozitívumot látnának, a korlátlan lehetőségek tárházát. A koronavírus okozta járvány sok új dologra megtanított bennünket – egy teljesen más világban újszerű életmód az, amire a jövőben át kell állnunk. És ennek csak egy eleme a távoktatás. Időt kell adni magunknak ezek feldolgozásához, megszokásához, a beletanuláshoz.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, m.k. (Fotó: Ótos András)
Többi hír
2020.08.02 - 08:35
Nem volt kihívásokban szegény a tartományi parlament házelnöki tisztségének betöltése az elmúlt nyolc évben, azaz két
A szigorú egészségügyi előírások mellett megtartott ülésen ismét bizalmat kapott Pásztor István
2020.07.30 - 11:43
Miután nagyobb számú koronavírussal megfertőződött polgárt regisztráltak vidékünkön is, a bácskossuthfalvi Rekreációs