Tankönyv — de milyen?!

A közelmúltban arról értesültünk, hogy alapvető fontosságú, engedélyezett, jóváhagyott magyar nyelvű tankönyvek hiányoznak a Tartományi Tankönyvkiadó Intézet katalógusából, mert nincs pénz a kiadásukra. Azóta már megoldódni látszik ez a kérdés, a minisztérium biztosítja rájuk a pénzt. Ezzel kapcsolatban azonnal felmerül egy másik probléma is, mégpedig az, hogy vajon milyen minőségűek azok a jóváhagyott, engedélyezett tankönyvek, amelyek, remélhetőleg majd mégis kinyomtatásra kerülnek. Megfelelnek-e a követelményeknek? Kellő színvonalúak-e?

Ha tudjuk, hogy a tankönyvek többségét a szerb eredetiből fordítják, nem mindegy, hogy ezt a munkát ki és milyen színvonalon végzi el. Lehet valaki egy bizonyos szakterület kiváló ismerője, de ha a magyar nyelvet nem ismeri kellően, akkor silány fordítást ad ki a kezéből, és ha az ilyen könyvet nem nézi át magyar nyelvi lektor, akkor nem lenne szabad kiadni, a magyar gyermekek oktatására felhasználni. Hogy ezt a kérdést miért vetem fel? Azért, mert például az általános iskola első osztálya számára a belgrádi Kreatív Központ által kiadott, és jelenleg használatban levő Környezetünk című tankönyv — ötödik kiadás — éppen olyan silány nyelvi, helyesírási és végeredményben tartalmi szempontból is, hogy nem lenne szabad a magyar gyermekek kezébe adni, az oktatásban használni.

Nem a magyar nyelv szellemében

A könyv szerzői: dr. Marinković Simeon és Marković Slavica, recenzensek: dr. Gopčev Kristina, a belgrádi Orvostudományi Kar vegytan szakos docense és Milosavljević Ana, a belgrádi Dugošević Veljko Általános Iskola tanítónője. Magyarra fordította és a magyar kiadást szerkesztette dr. Andrić Edit. Nincs feltüntetve, hogy valaki elvégezte volna a magyar nyelvi lektorálást, vagy nyelvi szempontból véleményezte volna.

A könyv szövegét olvasva érződik, hogy túlságosan szó szerinti a fordítás, ezért a mondatok nehézkesek, magyartalanok, hemzsegek a nyelvhelyességi, helyesírási hibáktól. Az ismereteket nem a magyar nyelv szellemében, a magyar nyelvterületen kialakult oktatási módszerek és kifejezések alkalmazásával igyekszik elsajátíttatni, és nem adaptálja a vajdasági környezetbe azokat az anyagrészeket, amelyek megkívánnák.

„Csukd el a csapot!”

Sok példát lehet felsorolni a fenti állítás igazolására. Mindjárt a harmadik oldalon, két helyen is, így köszönti a fordító a tanulót: Szerbusz! ... Szerbusz! Az ismert köszönésnek ez a népi változata, csakhogy a tankönyveket nem népi nyelven írják! Így viszont a gyermek nem tanulja meg helyesen leírni a Szervusz-t, mert nem így látja a könyvben. Arról nem is szólva, hogy a mai gyermekek már inkább sziá-t mondanak, tehát ezt a változatot kellett volna használni a fordításban. Sokszor így adja meg a feladatot, mint a következő mondatban: „Magyarázd meg, hogy mi minden szép van a világon!” Az elsős diáktól még nem magyarázatot kérünk. Inkább azt mondjuk: mondd el, meséld el!, vagy csak rákérdezünk, hogy mit lát a bemutatott képen stb. Az egyik témát „életkultúra”-ként említi, ilyen kifejezés nincs a magyarban. Helyette az életmódot kellene használni. Igen furcsa egy másik fejezet címe is: Én és mások... A Milyen? kérdés helyett következetesen a Hogyan néz ki? — kérdést teszi fel a fordító. A településről szólva helytelen ragot használ, például: — Közülünk mindenki valamilyen településben lakik. — Viselkedési szabályok a településekben. Az anyag megmunkálásáról ezt írja: — Formáljuk a papírt. — Formáljuk a drótot. — Formáljuk a tésztát. (Az alakítjuk, formázzuk helyett.) A magyar gyerekek papírból nem légcsavart, hanem sergőforgót, és nem papírsapkát, hanem papírcsákót szoktak készíteni. Ezeket a kifejezéseket viszont a könyv nem ismerteti meg a gyerekkel. Egy helyen ez olvasható: — Csukd el a csapot!, a Zárd el a csapot! helyett. Másutt pedig ez: — Írj párbeszédet a harkály és a hóvirág között! A napszakokról ez áll a könyvben: — Az éjj akkor kezdődik, amikor a nap lenyugszik, és akkor végződik, amikor a nap. — A mondat második fele értelmetlen. A nappal kifejezést egyáltalán nem használja, a nappalt is csak napnak mondja.

„Farkammal védekezem a legyektől”

A nyelvi problémákon kívül szólni kell a tankönyv tartalmáról is. A szerzők, úgy tűnik, nem ismerik az első osztályos tanulók pszichikai fejlettségi szintjét, értelmi képességeit, így a hozzájuk alkalmazható módszereket, eljárásokat sem. Helyenként a korosztályhoz képest magas, majdnem egyetemi szintű, tételek szerinti témafelsorolást látunk, alatta meghatározva, hogy melyik témából mit fognak megtanulni. A témák megnevezése sem mindig felel meg a korosztály színvonalának. Sokszor definíció formájában adja meg a könyv az új fogalmakat, és lexikoni anyagot is közöl. Például a jog definícióját így adja meg: — A jog az, ami valakinek jár, valamilyen szabály, vagy megegyezés alapján. A rokon definíciója: — A rokon az a személy, aki rokoni viszonyban van valakivel. Kérdés, hogy egyáltalán kell-e első osztályban jogot tanulni. Egy másik helyen összekeveri a felelősség és a kötelesség fogalmát, és ezt írja — ...felelős vagyok megvédeni a természetet. Aztán ezt még ily módon meg is magyarázza: — Felelős vagyok azt jelenti, hogy köteles vagyok valamit megtenni. Más helyütt a szerzők igyekeznek leereszkedni a kisgyermek szintjére, és bosszantóan naiv, felesleges, nem a könyvbe való kérdéseket tesznek fel, illetve feladatokat adnak, pl.: — Mit csinálsz, ha megéhezel az iskolában? — Mit csinálsz, amikor pisilned kell az iskolában? — Hogy szeretnéd, hogy hívjanak? stb. Az egyik oktatási elv azt mondja, hogy a gyereknek olyan feladatot kell adni, amit egyedül, önállóan meg tud oldani. Ebben a tankönyvben viszont több olyan feladat is van, amelyek megoldásához igénybe kell vennie felnőtt segítségét. Ilyen például: — Rajzold le az otthonodtól az iskoláig vezető utat! Jelöld meg a fontosabb helyeket! — Aki csak egy-két sarokra lakik az iskolától, ezt a feladatot könnyen teljesíti, de aki a város másik szélén lakik, annak akár a fél várostérképet le kell rajzolnia, és igen sok fontos helyet kell bejelölnie. Egyedül erre biztosan nem képes az első osztályos kisdiák.

No, de itt van a kenyérsütési feladat is! A könyv megadja a receptet, és egyben utal arra, hogy ezt felnőtt segítségével kell elvégezni. Biztosan jó az, ha az iskola a gyakorlati életre nevel, de azért a kenyérsütést mégsem az első osztályban kellene tanítani. A Miért van ilyen testem? című fejezetben négy képen állatok, az ötödiken egy kisfiú látható. Mindegyikük egy-egy mondatban nyilatkozik: 1. A majom: — Én a farkammal kapaszkodom az ágba. 2. A hal: — A farkam segít az úszásban. 3. A tehén: — Farkammal védekezem a legyektől. 4. A mókus: — Én a farkam ejtőernyőként használom. 5. A fiú: — Nekem lábam van. — Hát, bizony, az ilyen felsorolás igen furcsán hat, és kérdés, hogy mennyire segíti a témakör céljának megvalósítását. Befejezésül álljon itt még egy, a könyvből vett feladat: — Találd ki és írd le, hogy honnan erednek a képen bemutatott szagok!