Ugrás a tartalomra

Támogatás a gazdáknak

Hamarosan döntés születik az önkormányzat mezőgazdasági pályázataival kapcsolatban – Mind több örökös kapja vissza az elkobzott földeket Topolya községben
Támogatás a gazdáknak

Rendkívül nehéz évet tudhatnak maguk mögött 2021-ben Topolya község földművesei is. Nemcsak az időjárási tényezők keserítik meg a mindennapjaikat, hanem a főként az állattenyésztőket érintő rendkívül alacsony értékesítési árak is. Sajnos emellett az üzemanyag és a műtrágya egyre emelkedő költségei tovább tántorítják el az ágazat mellett még kitartókat.

Ez a mindinkább kiéleződő tendencia mára már érezhetően csökkentette vidékünkön azoknak a kistermelőknek a számát, akik még nem is olyan régen jellemezték vidékünk társadalmi összetételét.

Kovács Viktor, a topolyai önkormányzat mezőgazdasági kérdésekkel megbízott illetékese elmondta, hogy Topolya község igyekszik a lehetőségeihez mérten támogatni az ágazat képviselőit. A közelmúltban zárult le az önkormányzat igen népszerű mezőgazdasági pályázata, aminek a részleteivel, eredményeivel kapcsolatban hamarosan értesítik az érintetteket, illetve a nyilvánosságot.

– Ezúttal 704 pályázati beadványt nyújtottak be az önkormányzat mezőgazdaságot támogató pályázati kiírására. Az előző évekhez képest az volt az újdonság, hogy ezúttal egy gazdaság maximum két pályázaton tud támogatást kapni. Ennek egyrészről költségvetési oka is volt, illetve azt szerettük volna elérni, hogy valamennyi pályázó egyenlőbb esélyekkel indulhasson. Korábban arra is volt példa, hogy egy gazdaság öt-hat pályázati kérelmet adott át. Az idei évi kikötés azt hozta magával, hogy körülbelül 100 pályázati beadvánnyal kevesebb érkezett be hozzánk – fogalmazott Kovács Viktor.

A pályázati határidő a napokban telt le, a pénzeszközök átutalására pedig még az idén sor kerül, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben alá is írják a támogatási szerződéseket a felek.

– Azon leszünk, hogy minél hamarabb megvizsgáljuk a pályázati beadványok iratait, és a közeljövőben meg lehessen tenni a következő lépést a kifizetés felé. Múlt évben egy hónap alatt néztük át az igényléseket, és bízom benne, hogy ezen az idén hamarabb túl leszünk. Annál is inkább, mert ezúttal kevesebb beadványunk van – hallhattuk.

HALAD A VAGYON-VISSZASZÁRMAZTATÁS

Kovács Viktor a legutóbbi községi képviselő-testületi ülésen beszámolt a községben bérelhető állami földekkel kapcsolatos statisztikákról.

Az év elején 177 gazdálkodónak volt egyéves, hároméves és hosszú távú bérleti szerződése állami földekre vonatkozóan Topolya község területén. Az önkormányzatnak a közelmúltig jelentős tételben származott bevétele ezeknek a szerződéseknek köszönhetően, a jövőben viszont a költségvetésbe mind kevesebb folyik be ebből a forrásból, hiszen a vagyon-visszaszármaztatási folyamatnak köszönhetően több egykori tulajdonos vagy leszármazott kapta, kapja vissza a jogos jussát.

– A községbeli földterületek bérbeadásából az idei évre vonatkozóan 41 millió 800 ezer dináros bevételre számít az önkormányzat. Ebből 21 millió 700 ezer dináros összeg mezőgazdasági területek rendezésére lett előirányozva, mezőgazdasági területek védelmére pedig 17 millió 100 ezer dinár. Továbbá ebből tanulmányokra, földekkel kapcsolatos kutatási munkálatokra 3 millió dinárt szán a költségvetés. Topolya község területén 6246 hektár állami területet tartunk nyilván, a jelenleg érvényben levő bérleti szerződések 3538 hektár területet fedtek le. Az idén összesen 1793 hektár bérbe adható állami földterület áll rendelkezésre törvény szerint, a vagyon-visszaszármaztatási folyamat alá eső és már jogerős végzéssel rendelkező 112 hektár terület nem került bele a bérleti procedúrába. Állami föld térítésmentes használatára a Mezőgazdasági Iskola és Kollégium, illetve a Mezőgazdasági Szakszolgálat nyújtott be igényt összesen 122 hektár területen. Egyébként az önkormányzat térítésmentes kiadó területe 147,5 hektár területet ölel fel. A jószágtenyésztők előnyben vannak a mezőgazdasági földterületek bérlésére vonatkozóan, illetve licitációja alkalmával, közülük 143 pályázóból 137-en nyertek jogot összesen 1197 hektár bérlésére, a maradék 174 hektár kerül licitációra – összegezte Kovács Viktor.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D.
Többi hír