Ugrás a tartalomra

Régi-új tanácselnök

Bácsfeketehegyen is megkezdte munkáját a helyi közösség új tanácsa – Beszélgetés az újraválasztott tanácselnökkel
Régi-új tanácselnök

Mint Kishegyes község minden helyi közösségében, Bácsfeketehegyen is helyi közösségi választást tartottak a közelmúltban. Az új összetételű tanács megtartotta alakuló ülését, és az élére a korábbi elnök, Bojtos Béla került. Mivel régi-új elnökről van szó, Bojtost elsőként arról kérdeztük, hogy mi jellemezte a helyi közösség munkáját az elmúlt négy évben.

– Az elmúlt négy évben is elvégeztük azt, amit az azt megelőző években is: karbantartottuk a környezetünket, együttműködve a Komunál Közvállalattal. Ez azt jelenti, hogy az utcák és az árkok karbantartására nagy hangsúlyt fektettünk. Sajnos, nem volt rá elég anyagi eszközünk, hogy úgy megcsináljuk, ahogy szerettük volna. A legkritikusabb helyeket sikerült rendbe hoznunk. Nagyon törekedtünk a főutcánk karbantartására, de sajnos így sem a legszebb, ha összehasonlítjuk más településekével. Sok olyan magánház található a főutcán, amelynek állapota romos, de mivel nem veszélyes a környezetre, ezért nem lehet kötelezni a tulajdonost a bontásra. Szép eredmény, hogy a központban, az óvoda és a kultúrotthon előtt új parkolók épültek. Az egyház előtt is sikerült kiszélesíteni és megjavítani a meglévő parkolót. Ezek sarkalatos pontok voltak, mert pl. az óvoda előtt rengeteg autó szokott megállni. Emellett segítettünk az iskola környékének karbantartásában, mert ebben segítségre van szükség, és a sportpálya környékét is kétszer rendbe tettük. Folyamatos munka az útpadkák legyalulása és a föld elhordása. Több alkalommal gazdák is besegítettek ebbe a munkába. Az utainkat is próbáltuk rendbe hozni, több alkalommal kátyúztunk. Sok helyen ez eredménnyel járt, de több helyen az útburkolat olyan rossz állapotban van, hogy nem éri meg foltozni. Ez ügyben pályáztunk, és reményeink szerint hamarosan komolyabb felújításokra is sor kerülhet. Fontos elmondani, hogy a legnehezebb valamit folyamatosan karbantartani és szinten tartani. Ehhez sok és folyamatos munkára van szükség, viszont amikor megvan, akkor nem látszik, hogy mennyi munka van mögötte – fogalmazott a tanácselnök.
 

Az új tanács célkitűzéseiről, terveiről szólva Bojtos elmondta, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a munka folyamatosságára.
– A következő négy év terve hasonló, mint az eddigi volt, azzal, hogy egy projektum előkészítésén dolgozunk. Ez a központ rendezése, ami már nagyon régi vágyunk. A lehetőségeink szűkösek, és az idei évben nem tudtunk hozzáfogni, mert a főutcán vezetik a szennyvízhálózat fővezetékét, és emiatt feltúrják ezt az egész részt. Amikor ez a munka befejeződik, akkor szeretnénk nekifogni a központ rendezésének. Az elkövetkező négy évben nagy hangsúlyt fogunk fektetni az utak rendezésére, mert fontos, hogy használható állapotban legyenek, és megfeleljenek a polgárok igényeinek – mondta el a tanácselnök, majd azzal folytatta, hogy az útpadkák és az árkok karbantartása az előttük álló időszakban is állandó jellegű feladatuk lesz. Ez utóbbira azért van szükség, mert a vízelvezető árkokat sok helyen elhanyagolták az elmúlt évtizedekben, így sok helyen megáll a víz. Olyan megoldásokat próbálnak találni, hogy a víz lefolyjon a Krivajba, és a polgároknak is megfeleljen. Megoldást kell találni a főút alatti kis hidak kitisztítására is – mondta Bojtos. Ezek régiek, téglából vannak felrakva, ezért nem könnyű biztonságos megoldást találni a tisztításukra. Az elkövetkező négy évben a kapcsolattartás és az ünnepek megtartása is fontos feladat lesz.

– Továbbra is szeretnénk az ünnepeinket megtartani, és támogatni azok megszervezését. A járványhelyzet után pedig szeretnénk újjáéleszteni szoros, kulturális kapcsolatainkat testvértelepüléseinkkel. Ez azért fontos, mert sokat tanulhatunk egymástól, és olyan produkciókat tudunk vinni egymáshoz, ami a másiknál nincs. Ettől az emberek lelke gazdagabb lesz, és mindenki csak nyer vele – fogalmazott a tanácselnök.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.