Ugrás a tartalomra
2020.07.14 - 15:09

Nincs egységes recept, dolgozni kell!

Nincs egységes recept, dolgozni kell!

 

Történelmi eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a legutóbbi szerbiai választásokon: a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választásokon is a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett. Ennyi képviselője csak akkor volt, amikor egyetlen magyar pártja volt a közösségnek, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a kilencvenes évek elején. Akkor, amikor a számítások szerint százezerrel több magyar ember élt a Vajdaságban. Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével beszélgettünk.

Elnök úr, gratulálunk a sikerhez! Igazság szerint kicsit irigykedve, de azzal a szándékkal jöttünk erre az interjúra, hogy tanuljunk az itteni történésekből: mit csinálnak jól itt, Délvidéken, esetleg milyen receptet vihetnénk el a Felvidékre?

Nem tudok önöknek receptet mondani, erre nincs recept. Az előrelépésünk mértékéről érdemes szólni. Mértékként említhetnénk a leadott szavazatok vagy a megszerzett mandátumok számát, de ez így másodlagos és felszínes lenne. A legnagyobb siker a még számomra is meglepő változása a magyar közösségi hangulatnak.

Úgy csináltuk végig az egész kampányt, hogy senki sem siránkozott, senki sem nyilatkozott lemondóan, kishitűen a saját helyzetéről, az egyéni vagy a közösségi létének az aktualitásáról.

Ez nem azt jelenti, hogy ne lennénk tele problémákkal, de a gondokról is másképp beszéltek az emberek. A feladatra koncentráltak.

Fogalmazhatunk úgy, hogy optimistább lett a délvidéki magyar?

Nem merek ilyen kifejezést használni, mert ha ezt kiragadnánk, lehet, hogy vakvágányra vezetnénk a történetet.

A közhangulat változása azonban felemelő, ráadásul mellbevágó módon megjelent egy új nemzedéke a vajdasági magyar közösségnek. Egy fiatal, 25–40 év közötti korosztály.

Akik itt élnek, akik minden jel szerint itt akarják felnevelni a gyermekeiket, akik ezért jelentek meg a listáinkon, a kampányrendezvényeinken, ezért lettek aktivisták. Szerepet vállaltak a kampányban, a terepen, ami a legutálatosabb része a kampánynak. Vállalták, mert itt képzelik el a jövőjüket, másrészt a magyar szövetség politizálása vonzóvá vált a számukra.

Ez mégiscsak alapul szolgálhat a dicsekvésre.

Igen, ez szerénytelenségnek tűnhet, de nem tudom másképp fogalmazni. Ez nem kizárólag a mi érdemünk, hanem a 2010 óta folyó nemzetpolitika érdeme. Itt olyan dolog indult el az elmúlt években, ami láthatóvá, érezhetővé vált.

Kampánytémaként meg tudtuk fogalmazni, hogy ennek a választásnak a tétje, folytatni akarjuk-e azt, amit elkezdtünk, vagy hagyjuk az egészet a fenébe. Ennek a döntésnek a meghozatala nem a szerbeken áll vagy bukik, nem is a magyar kormányon, hanem mirajtunk.
Pásztor István

A történések az elhatározáson, az akaraton múlnak?

Ha lesz szufla, akarat, kitartás, ha lesz legitimitás, akkor az egyrészt a többségben komoly respektet vált ki, másrészt ennek a történetnek a továbbvitele nemzetpolitikai szempontból sem kérdőjelezhető meg.

A választás tétjének ezt a megfogalmazását az emberek el tudták fogadni. Már csak azért is, mert például gazdaságfejlesztésben komoly dolgok történtek az elmúlt négy évben. Amikor kimegy az udvarába a gazda, benéz a színbe, és látja az új traktort, új eszközt, akkor tudja, hogy ez azért nem semmi.

A számbeli kisebbségnek nehezen megismételhető sikere?

Mellbevágónak éreztem, hogy a választás körüli napokban annyi magyar rendszámú autó érkezett haza, amennyit csak húsvétkor és karácsonykor látni.

Hazajöttek az emberek, hogy szavazzanak. Azért jöttek haza, hogy a vajdasági magyarokat erősítsék. Hazajöttek, mert egyrészt látják az eszméletlen erőfeszítésünket, másrészt, mert talán nem zárták le annak az esélyét, hogy adott esetben visszajönnek.

Ez hátborzongató, ez egyszerűen csoda. Értelmet ad akár három évtizedre visszamenőleg minden küszködésnek.

Kisebbségben azért mindig könnyebb a lét, ha egy erős anyaország áll mögöttünk.

Ez igaz, de a mi sikerünk egyben értelmet, visszaigazolást nyújt az elmúlt tíz év nemzetpolitikájának is. Sajnos Szlovákiában, Ukrajnában ennek kevésbé látjuk a hozadékát. Nekünk ebből a számarányunkból kell sikeresen visszaigazolnunk a nemzetpolitika létjogosultságát.

Hogy a felvidékiek három cikluson keresztül nem jutottak be a parlamentbe, nem a szlovákok, hanem a magyarok miatt van. Ha kicsikét összeszednék magukat, akkor biztosan be tudnának jutni a parlamentbe.

Juhász Ferenc Himnusztöredéke jut eszembe: „Emeld fel fejedet büszke nép.” Ehhez azonban sikerek kellettek.

Nem tudom, hogyan van ez. Nem tudom, mi az előzmény, és mi a következmény. Persze kellenek az eredmények, de szerintem a dolog sokkal egyszerűbb. Mindig ugyanaz a feladat, nincsenek új feladatok. Két dolog fontos. Először, hogy identitásában megőrizzed a nemzetet, amelyet vezetsz. Azt a tudatot, hogy mi magyarok vagyunk, és azok is akarunk maradni. Mások vagyunk, mint a többiek, de velük együtt akarunk működni, mert a sors erre predesztinált. Attól, hogy mi kevesebben vagyunk, nem vagyunk kevesebbek. Mi ugyanakkorák vagyunk, sőt! Nem méretkezni akarunk, hanem együttműködni, mert a hely, ahová kötődünk, az a mi szülőföldünk. Másrészt a szülőföldünkön akarunk boldogulni, hogy fejlődjön, mert nem akarunk sehova elmenni.

A mindenkori magyar határon túli politikának ezt a két célt kell szem előtt tartania: a magyarság megtartását és a szülőföldön való boldogulását.

Beszélgettünk a kampány úgynevezett talpasaival is. Azt tapasztaltuk, ők nem csak elfogadják ezt a két alapelvet, hanem tenni akarnak, és tettek is jócskán érte. Hihetetlen adat, hogy mintegy huszonötezer nyugdíjasnak segítettek a karantén idején bevásárolni, postát, nyugdíjat elhozni. Vállukra vették a zsákot, és tették a dolgukat. Nem ebben van a siker titka?

Ez a harmadik eleme a sikernek, de talán a legfontosabb.

Hozzátenném, hogy nincs az a talpas, aki nálam többet dolgozott volna. Ez régi magyar katonahagyomány. Nem azt kiáltani az otthonomban ülve, hogy előre, hanem elől megyek, azzal, hogy utánam!

Ezt bárkitől meg lehet kérdezni. Sokan nem bírják a tempót, de végig kell menni. Közösségi energiát csak úgy lehet teremteni, akkor lehet mozgásba lendíteni a gépezetet, ha a közösségbe energiát viszel.

Ezért a mindenkori vezetőnek irgalmatlan energiákat kell megmozgatnia, elsősorban saját magában. Meg kell győznie a közösségét arról, hogy amikor kitűzi a célt: arra megyünk, jöjjön mindenki, mert oda fogunk érni, és hogy ez értelmes és elérhető.

Persze, rendszert is kell adni a működéshez.

Ehhez fontos a piramisszerű csapatépítés. Sok mindenkitől abban különbözünk, hogy olyan magyar kisebbségi pártot működtetünk, amely úgy működik, mint a hadsereg.

Leülünk, megbeszéljük, merre induljunk, s ha döntöttünk, onnantól nincs mellébeszélés. Mindenki végzi a dolgát, végrehajtjuk, amit eldöntöttünk.

A végén persze újra megbeszéljük, hogy kinek volt igaza. Volt időszak, amikor páran kilógtak a hierarchiából, de ez letisztult, és ennek az eredménye, hogy egy irányba húzunk.

Ez elég direktívnek tűnik.

Lehet, de a döntéshozatal előtt komoly egyeztetés, a lehetőségek felmérése folyik, de ha a döntés megszületett, onnantól csak a munka van.

Egy piramisrendszer csúcsán mindig szükség van egy erős vezéregyéniségre. Mi van akkor, ha híján van a közösség ennek a vezéregyéniségnek?

Akkor a piramis nem fog működni. A pártpolitika nem a szerencséről szól. Itt vannak nagyon okos emberek, de alkalmatlanok erre a feladatra. Itt okosnak, de ketrecharcosnak is kell lenni.
Pásztor István

Az okosság és a harcos mentalitás nyilván kellett a vajdasági egység megteremtéséhez. Mennyire volt ez kemény dolog?

Képzeljék el, hogy egy délután 82 embert zártam ki a pártból, olyanokat, akik a megelőző húsz évben kimozdíthatatlan és megkerülhetetlen részei voltak a vajdasági magyar közéletnek. Ezek persze kockázatos dolgok, de ha ezt nem léped meg, akkor belülről rohad meg az egész. A toporgásban nem lehet előre haladni, el kell dönteni, merre induljunk. Valakinek ehhez meg kell kapnia a legitimitást, aki persze előtte elmondja, kicsoda, mit gondol, milyen célt tűzött ki, hogyan, kivel akar oda eljutni. Ha a többiek is vállalják, onnantól indulni kell.

A folyamatos vissza-visszatéréssel, meg a miképpekkel, meg hogyanokkal sehova sem érünk el.

Ilyen siker után akár hátra is dőlhet az ember.

Hátra lehetne dőlni, de olyan eszméletlen felhatalmazást kaptunk, amivel olyan feladat és felelősség jár, amekkorával még nem találkoztunk soha. Ennyi képviselőnk még sosem volt.

A beszélgetés elején azt mondta, hogy nem a mandátumok száma a mérvadó. De mégis mit lehet kezdeni a 8-9 mandátummal? Hova tovább? Mennyivel több az eddigi 4-nél a 8-9?

Nagyságrendileg több, nem is a mandátumok száma miatt, hanem a tendencia miatt, ami a politikában sokkal fontosabb, mint a szám.

Ha ennyire emelkedő pályán vagy, akkor az érdekérvényesítő erőd, a tekintélyed is jelentősen megnő.

Most még nem tudom megbecsülni, hogy ez az eredmény milyen kormányzati, vállalati struktúrában való jelenlétet eredményez. És akkor még nem beszéltünk a tartományi sikerről, vagy az önkormányzati sikerről, ahol 80 százalékkal megnöveltük a mandátumaink számát. Ez óriási feladat, amivel meg kell birkóznunk. Ilyenkor nehéz hátradőlni, de persze meg kell tenni, mert az egész élet különben nem ér semmit.

Önöknél olyan magyar szavazók tértek vissza, akik az elmúlt választáson szerb pártokra szavaztak. Határozott arcélű a VMSZ, vagy az eredmények felmutatása segített?

Ezeken a fázisokon már régebben átestünk.

Itt is voltak időszakok, amikor sikerült elhitetni a magyar választóval, hogy a magyar ember elsősorban ember, és csak mellesleg magyar. Ilyenkor hátat fordított a magyar politikának a magyar választó, mert elhitették vele, hogy magyarnak lenni ilyen ótvaros, ósdi, mucsai dolog, és a modernség, a nemzetfölöttiség a lényeg.

Aztán gyorsan kiderült, hogy a magyar választópolgár igazából csak a választás napján fontos. Ezt az alapállást elsősorban a baloldali, liberális erők hordozták.

És a szerb jobboldal?

Vučić is kimondja: ti vagytok a magyarok politikai képviselő ereje, mi pedig a szerbeké, s ezt mindketten elfogadjuk. Ezen alapszik a szövetségünk. Ettől még próbálkoznak bejönni a mi szavazóköreinkbe, de ezt talán könnyebben kezeljük, illetve erőteljesebben tudunk nemzeti politikát csinálni. Nem veszik magyarkodásnak a politikánkat, hanem leegyszerűsítve elfogadják a közösségünk érdekeit.

Mi a helyzet a szavatartással?

Az rendben van. Hat éve működöm együtt Vučićékkal. Nem egyszerű, ezek nem a tótok, itt az a mondás járja, hogy ezek vért isznak a reggeli kávé helyett. Kemény partnerek, de ha megállapodsz velük, tartják a szavukat.

A kölcsönös megbecsülés és a tisztelet az alapja az együttműködésnek. Magyarországnak az európai gazdasági, politikai térben való megerősödése a mi pozícióinkat is erősíti. Igaz, a mi erősödésünk is visszahat Magyarországra, mert megteremtettük a lehetőségét annak, hogy a szerbekkel három évszázad után olyan partneri viszony alakult ki, amilyenre nem volt példa háromszáz éve.

Ez a mindenkori határon túli politikának az egyik feladata, érdeke, hogy a két ország jó viszonyban legyen, és lehetőségek szerint ne a határon túli kisebbség feje fölött folyjék, hanem ő legyen ebben a katalizátor, a kapcsolat.

Az érdekérvényesítésnek, a szavahihetőségnek, a korrektségnek pedig következménye van a szomszédságpolitikában, az Európa-, a bővítés-, a fejlesztéspolitikában. Ez egyrészt mindenkinek az előnyére szolgál, másrészt száz év után egyszer mi is megérdemeljük, hogy a kártyajárás olyan legyen, hogy ne a vesztes oldalon álljunk.

Mit eszik a szerb társadalom Vučićon, mivel tudott kétharmad feletti eredményt elérni?

Szuggesztív egyéniség, aki két-három órát alszik naponta, mert a jóisten ilyennek csinálta, és semmi más nem érdekli. Ez az életformája. Másrészt a szerb társadalom, az ortodox világ más, mint a nyugati keresztény világ. Végig lehet nézni az elmúlt évek erőskezű szerb vezetőit, akik ciklusokat tudtak meghatározni. Vučić is ilyen karizmatikus személy, aki egy eszméletlen rendszert épített fel. A Szerb Haladó Pártnak hétszázezer tagja van, amikor Szerbia lakossága nem éri el a hétmilliót.

Tehát hosszú ideig ott lesz a hatalomnál…

Ezt nem tudom megjósolni.

Számunkra az a fontos, hogy erősek maradjunk, mert az véd meg bennünket.

Számtalanszor láttam olyan vezetőt, akiről úgy tűnt, az elkövetkező harminc évben kirobbanthatatlan lesz, és két-három év alatt eltűnt. Nekünk az a dolgunk, hogy mindenkivel beszélő- és tárgyalóviszonyban maradjunk.

Végül hadd kérjek egy tippet. A magyar csapatok közül az európai ligákban ki fog messzebbre jutni? A Topolya vagy a Dunaszerdahely?

Szerintem a Topolya, mert nagyobb a szuflánk.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/28. számában.

Szerző (Forrás)
ma7.sk, Matus Tibor
Többi hír
2020.08.02 - 08:35
Nem volt kihívásokban szegény a tartományi parlament házelnöki tisztségének betöltése az elmúlt nyolc évben, azaz két
A szigorú egészségügyi előírások mellett megtartott ülésen ismét bizalmat kapott Pásztor István
2020.07.30 - 11:43
Miután nagyobb számú koronavírussal megfertőződött polgárt regisztráltak vidékünkön is, a bácskossuthfalvi Rekreációs