Nem túlzás bizakodónak lenni!

A történelmi jelentőségű választási eredmény és a láthatatlan ellenséggel szembeni, hónapok óta tartó küzdelem határozta meg a leginkább a 2020-as évet a Vajdasági Magyar Szövetség szempontjából. Pásztor István szerint a választásokon a vajdasági magyarság ismét bebizonyította, nem akar lemondani a szülőföldjén magyarként való boldogulás lehetőségéről, ahogyan arról sem, hogy saját kezébe vegye sorsának irányítását. Az elért eredménynek fontos egyén- és közösségmegerősítő ereje van, ami bizakodásra adhat okot a 2022-es választásokkal kapcsolatban is – mondja a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, akivel az idei év eredményeiről és nehézségeiről, illetve a jövő évre vonatkozó tervekről beszélgettünk.

Sokféle kontextusban emlegethetjük a mögöttünk álló esztendőt, szokványosnak azonban aligha nevezhetjük. Ön összességében milyennek értékeli a 2020-as évet?

– Szokványosnak valóban nem tekinthető a mögöttünk álló esztendő, semmilyen vonatkozásban. Mindenekelőtt a mindennapjainknak a koronavírus-járvány miatti átalakulása tette különlegessé. Ez mindannyiunk számára újszerű élettapasztalatokat hozott, olyanokat, amelyekre nem voltunk, nem is lehettünk felkészülve. Amikor az első jeleit láttuk, akkor még mindannyian abban reménykedtünk, hogy talán túlzóak a félelmeink. Aztán, amikor mégis bekövetkezett az, amitől tartottunk, nagyon gyorsan kellett alkalmazkodnunk az új szabályokhoz. Ez az egész évre rányomta a bélyegét, sőt úgy tűnik, hogy a következő hónapokra is rányomja. A világ már egészen biztosan nem lesz ugyanolyan, mint amilyen korábban volt. Az életünk még hosszú ideig nem fog visszazökkenni abba a kerékvágásba, amelyben korábban működött. Egyszerűen lehetetlen lesz kitörölni ezeket az emlékeket. A mögöttünk álló évben ehhez a nehéz helyzethez adódott hozzá minden egyéb olyan tényező, amely a mindennapjainkat meghatározta, beleértve természetesen a politikai tartalmakat is, hiszen az idei év Szerbiában az általános választások éve volt, amelyeken a Vajdasági Magyar Szövetség minden előzetes várakozást felülmúló, kiváló eredményt ért el. Egy olyan eredményt, amelyet trendfordítónak is nevezhetünk, ugyanis újrapozícionált bennünket a politikai palettán. Kétségtelen, hogy mindebben szerepe volt a körülmények összejátszásának is. Azokban a hetekben és hónapokban ugyanis, amikor a koronavírus-járvány elleni küzdelem első fázisa zajlott, mindenki számára világossá vált, hogy bár lehet nem szeretni a politikusokat és a politikát, az életnek vannak olyan pillanatai, amelyekben rendkívül fontosakká válnak. Az, ahogyan mi abban az időszakban viselkedtünk, a választási eredményekben is visszaigazolódott. Emellett minden jel szerint arra is sikerült felhívnunk az emberek figyelmét, hogy száz évvel Trianon után mennyire fontos a politikai erőnk és pozícionáltságunk a szerb társadalomban. Erre a vírushelyzet is ráerősített, ugyanis talán nem túlzás azt állítani, hogy miközben ellehetetlenítette a mindennapjainkat, sok mindenre rá is döbbentett bennünket, olyasmikre, amiket hajlamosak vagyunk elfelejteni. Az emberek a választások napján tanúsított magatartásukkal megerősítették, hogy nem akarnak lemondani a szülőföldjükön magyarként való boldogulásuk lehetőségéről, nem akarnak lemondani arról, hogy saját kezükbe vegyék a sorsuk irányítását. Én ezt látom mindebből. Azt, hogy ez az ebédlőasztaloknál ilyen módon fogalmazódott-e meg, vagy másként, nem tudom. Előfordulhat, hogy másként, abban azonban egészen biztos vagyok, hogy mindannak, ami az emberek lelkében benne volt, ilyen olvasata is van. Azt látom, hogy a választási eredménnyel való szembesülés legalább annyira pozitív, mint maga a mandátumokban és pozíciókban megtestesülő eredmény. Ennek az eredménynek ugyanis rendkívül fontos egyén- és közösségmegerősítő ereje van. Az emberek kihúzzák magukat, büszkék arra, hogy mi, vajdasági magyarok mit tudtunk produkálni. Közös sikerként élik meg. És azt gondolom, hogy erre óriási szükségünk volt, hiszen egy olyan kollektív sikert élhettünk meg ezáltal, amely hosszú időn át kapaszkodót jelenthet majd mindannyiunk számunkra, akik ennek részesei voltunk, akik ezt megtapasztaltuk.

Annak ellenére, hogy voltak, akik könnyebben megbirkóztak a megváltozott életkörülményekkel, voltak, akik nehezebben tudtak felülemelkedni a problémákon, a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzet mindannyiunkat megviselt. Ön magánemberként hogyan élte meg az elmúlt hónapok nehézségeit?

– Az én életemre is rányomta a bélyegét, ugyanúgy, ahogyan mindenkiére. Az embernek nagyon összetett érzése van ezzel kapcsolatban, hiszen egyrészt minden rendben, én hál’ Istennek egészséges voltam és az vagyok most is, másrészt viszont állandóan oda kell figyelnie arra a veszélyforrásra, amelyet valójában nem is érzékel, hiszen láthatatlan, mégis tudja, hogy jelen van, és valamilyen módon el kell kerülnie. Ez a kettősség elkedvetleníti, kimeríti az embert. Türelmetlenebbé válik, nem tudja, mire számíthat, és azt sem, meddig tart ez a bizonytalanság. Ráadásul az én hivatásom az emberekről és az emberekkel való folyamatos együttlétről, az együttgondolkodásról, a folyamatos vélemény- és tapasztalatcseréről, a problémák közös megoldásáról szól. Ezt nem lehet virtuálisan megvalósítani. Az ember próbál racionális lenni, próbál reménykedni, és igyekszik a környezete felé is ezt sugározni. Ez nem mindig könnyű. Én hiszek azoknak a szakembereknek és azoknak a döntéshozóknak, akik a vírus elleni küzdelmet irányítják, ugyanis meggyőződésem, hogy a döntéseik meghozatalakor a vírus elleni küzdelem jelenti a legfőbb motivációt. Nem gondolom azt, hogy ezt bárki is politikai eszközként használná fel. Azt látom, hogy ma sokkal többet tudunk erről az egészről, mint amennyit hónapokkal ezelőtt tudtunk, ugyanakkor azt is látom, hogy ma szabadabban kezeljük a vírus elleni küzdelem lépéseit, mint fél évvel ezelőtt, ám mivel ez az időszak már igen régóta tart, a legkisebb korlátozás is megvisel bennünket. Ez szerintem teljesen normális, teljesen emberi. Ugyanúgy, ahogyan az a kettősség is, amely a leginkább meghatározza a mindennapjainkat. Az enyémeket is.

Mennyire tartja valós lehetőségnek azt, hogy a vajdasági magyarság hosszabb távon akár megerősödve, összekovácsolódva is kijöhessen majd ebből a nehéz helyzetből?

– Úgy gondolom, hogy ennek a jelei már most is megmutatkoznak. Az elmúlt hónapokban valamennyien megtapasztalhattuk, hogy igenis létezik az a fajta belső kohéziós erő, amely képes összekovácsolni a közösséget. Meggyőződhettünk arról, hogy a vajdasági magyar közösség egy hihetetlenül jól szervezett és rendkívül életerős közösség. Nézzük meg például azt, hogy a pedagógusok mit produkáltak! Mindenféle állami intézkedés nélkül, a Magyar Nemzeti Tanács koordinálásával már a tavasz folyamán elindult a virtuális tananyag közvetítésének a folyamata. Ezt nem lehet parancsszóra megtenni, nem lehet úgy megvalósítani, ha nincs meg hozzá a készség. Megvolt. Ugyanúgy, ahogyan megvolt ahhoz is, hogy hét-nyolcszáz aktivista elkezdjen segíteni előbb csak a szomszédoknak, az ismerősöknek, aztán már másoknak is, és ezáltal elkezdjen működni egy egész rendszer. Ezek elképesztően fontos dolgok. Ha mindehhez hozzátesszük az ide érkező támogatásokat és az itt felmutatott politikai teljesítményeket, beleértve a választások utáni politikai megállapodás tartalmát is, akkor azt gondolom, hogy nem túlzás bizakodónak lenni. Én bizakodó vagyok, mert azt látom, hogy felnőtt egy újabb nemzedék, amelynek tagjai mögött ott vannak a többiek is, és mindegyik nemzedékben meg lehet találni azokat az elkötelezett személyeket, akik húzóerőt jelenthetnek az egész közösség számára. Ha csak a tisztségviselőinket nézzük meg, akkor is azt láthatjuk, hogy kor, nem, származási hely és képzettség tekintetében is rendkívül sokszínűek, és ebből is az látszik, hogy egy igen életerős közösség a miénk, és a Vajdasági Magyar Szövetség valóban egy vajdasági magyar szövetségben működő szervezet. Rendkívül fontos azonban kiemelni azt is, hogy a magyar kormány támogatásai a nehézségektől függetlenül az idén is megérkeztek hozzánk, ugyanis ez olyan biztonságot jelent, ami gyorsabb, kiszámíthatóbb előrehaladási lehetőséget kínál számunkra. Éppen ezért mindaz, amiről az eddigiekben mint eredményekről beszéltem, részben a mi teljesítményünkként, részben a nemzetpolitikai összteljesítmény elemeként valósult meg. De nincs az a nemzetpolitika, amely le tudná venni rólunk az elvégzett munka felelősségét és az aktív hozzáállás kötelezettségét. Nincs az a nemzetpolitika, amely felül tudná írni azt, ha mi nem lennénk képesek arra, amire képesek vagyunk. Ezt elképesztően fontosnak tartom, ahogyan azt is, hogy a szerbiai társadalmon belüli bizalmi viszony sem ingott meg. Ilyen szempontból igen nagy jelentősége volt annak, hogy az egyéni és a pártérdekeket félretéve, a közös érdekekre is oda tudjunk figyelni, és azt gondolom, hogy ebben is jól teljesítettünk. Itt nem elsősorban magamra gondolok, hanem sokkal inkább arra a sok száz emberre, akik a kisközösségekben a vajdasági magyarok legjobb arcát mutatták a mögöttünk álló időszakban.

A járványhelyzet mellett a másik olyan jelenség, amely az elmúlt évben jelentősen befolyásolta a vajdasági magyarságnak, vagy legalábbis egy részének az életét, a migránshelyzet, amely nyilvánvalóan túlmutat a Vajdasági Magyar Szövetség hatáskörén, mégis Ön lát-e reális esélyt arra, hogy ez a probléma belátható időn belül megoldódjon?

– Sajnos nem, mert a folyamatot nem mi irányítjuk, mi csak az elszenvedői vagyunk. Azok, akik a folyamatot irányítják, abban érdekeltek, hogy ne álljon le, ugyanis csupán papírról szereznek tudomást mindarról, amit mi nap mint nap tapasztalunk. Úgy hoznak stratégiai döntéseket, hogy még nem láttak sem migrációs útvonalakat, sem migránscsoportokat. Soha nem is fogják megnézni, mert nem érdekli őket. Sajnos azt kell látnunk, hogy azok, akik a döntéseket hozzák, messze vannak a kijózanodás pillanatától. Azt gondolom, hogy ez előbb-utóbb be fog következni, ám ha most bekövetkezne, már az is késő lenne. Magát a folyamatot mi nem tudjuk olyan módon befolyásolni, hogy az megszűnjön, vagy esetleg kikerüljön bennünket. Elemi érdekünk, hogy a magyar–szerb határon lévő fizikai és jogi határzár hermetikus legyen, és az is, hogy az illegális bevándorlókat kiszűrő rendszer még Szerbia déli határa előtt minél erősebbé váljon. Elemi érdekünk ugyanakkor az is, hogy tovább erősítsük azt a folyamatot, amit a négy-öt évnyi negatív megítélésektől sem mentes politizálásunknak köszönhetően értünk el, nevezetesen, hogy a rendőrség a lakosság érdekeit figyelembe véve időről időre elszállítsa ezeket az embereket a településeinkről. Azoknak, akik közvetlenül is érintettek ebben a kérdésben, ez nyilvánvalóan nem elég, hiszen ha folyamatosan károkat vagy kellemetlenségeket okoznak nekik, akkor azok ellen bármilyen fellépés kevésnek bizonyul. Tudom, hogy azzal, amit most mondok, sokan nem lesznek elégedettek, mert mást várnak. Hazudni viszont nem akarok. Azt gondolom, hogy ezt a problémát egyelőre nem tudjuk megoldani, legfeljebb valamelyest vissza tudjuk szorítani.

Az év végi időszak nemcsak a visszatekintésre, hanem az előretekintésre is kiváló lehetőséget kínál. Ön milyen várakozásokkal tekint a 2021-es évre?

– Mindenekelőtt azt szeretném, ha az elkövetkező hetekben, hónapokban nagy számban megjelenne az a védőoltás, amely lehetővé tenné, hogy a mindennapjaink visszatérjenek a normális kerékvágásba. Hiszek abban, hogy ez lehetséges, és úgy vélem, hogy rövidesen be is fog következni. Hihetetlenül károsaknak és felelőtleneknek tartom azokat a megnyilatkozásokat, amelyek az emberek elbizonytalanítását célozzák meg, ezért mindenkit arra szeretnék buzdítani, készüljön arra, hogy amilyen gyorsan csak lehet, beoltassa magát, mert ez az, ami talán megváltoztathatja a mindennapjainkat! A politikai események vonatkozásában, miután néhány héttel ezelőtt aláírtuk a koalíciós megállapodást és kinevezték a tisztségviselőinket, folytatnunk kell azt a munkát, amit elkezdtünk. Az eddiginél jóval nagyobb területet kell lefednünk, jóval nagyobb csapatot kell koordinálnunk, ami teljesen új feladatot jelent valamennyiünk számára. A Vajdasági Magyar Szövetségnek szervezettség és csapatműködtetés szempontjából az eddiginél nagyobb kihívással kell majd megbirkóznia. De nemcsak a Vajdasági Magyar Szövetségnek, hanem személy szerint nekem is. Az összes folyamatban lévő programunkat, mint amilyen például a gazdaságfejlesztési program, tovább fogjuk vinni a következő évben is. A 2021-es év ugyanakkor egyfajta felkészülés is lesz a 2022-esre, amely a dolgok jelenlegi állása szerint öt választást hoz majd magával: egy szerbiai köztársaságielnök-választást, nagy valószínűséggel egy előrehozott parlamenti választást, egy belgrádi önkormányzati választást, egy MNT-választást és egy magyarországi országgyűlési választást, amelyek, mondanom sem kell, óriási jelentőséggel bírnak majd számunkra. Ezekre kell felkészülnünk 2021-ben. Ilyen szempontból tehát még inkább felértékelődik annak a politikai trambulinnak a stabilitása, amelyet az idén sikerült megteremtenünk, ugyanis innen kell majd megpróbálnunk úgy megugrani a 2022-es választásokat, hogy tovább tudjuk vinni a megkezdett folyamatokat.

A folyamatos munka és a jövőre vonatkozó tervek kidolgozása mellett az ünnepi időszakban mennyire nyílik lehetősége a megnyugvásra, az elcsendesedésre, a visszahúzódásra, egyáltalán miként éli meg az ünnepeket?

– Keresem ezeket a pillanatokat. Úgy érzem, meg is tudom őket találni, ha nem is hetekre, az ünnepi időszakon belül egy-egy napra, egy-egy délutánra mindenképpen. Az ünneppel való találkozás, a saját magával való találkozás, a szeretteivel eltöltött idő mind-mind fontos nyugvópontot jelent az ember életében, ugyanakkor arra is kiváló lehetőséget kínál számára, hogy erőt merítsen belőlük a mindennapok kihívásaival való szembenézéshez. Éppen ezért az előttünk álló ünnepek alkalmából azt kívánom mindenkinek, hogy meg tudja teremteni és meg tudja élni a saját családjában, a saját közösségében azt a hangulatot, amelyre a leginkább vágyik, amely a legfontosabb számára!