Ugrás a tartalomra

Nem késik a vajdasági magyar közvita a vagyon-visszaszármaztatásról

Varga László cáfolja Bozóki Antal állításait

Varga László parlamenti képviselő reagálása Bozóki Antal: Restitúció: egy közvita tanulságai című írására- Tények, észrevételek, vádak... Joggal, illetve jogtalanul? Ami a VMSZ-t illeti, úgy gondolom, hogy teljesen alaptalanok az írásban fölhozott vádak. Amennyiben Bozóki Antal minimális korrektséggel viseltetne a VMSZ iránt, nem fogalmazott volna meg ilyen gondolatokat. A közvitára rendelkezésre álló határidőn belül eljuttattuk az elnökség álláspontját a kormányalelnöknek és a miniszterelnöknek. Ha valaki veszi a fáradságot, és ellátogat a pénzügyminisztérium honlapjára, az könnyen ellenőrizheti állításom igazát. Az Európai Unió észrevételei után másodikként a VMSZ észrevételei állnak. Az viszont sokkal inkább sajnálatos, hogy a vajdasági magyar közélet – akár a civil, akár a politikai élet más szereplői számára – ez a lehetőség nem volt olyan fontos, hogy ily módon éljenek vele. - Utólagos vitát szerveznek?Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a VMSZ által meghirdetett vajdasági magyar közvita szeptember 10-én lesz. Ekkor nem a törvénytervezet általános elemeivel, hanem a vajdasági magyarság szempontjából kiemelkedő jelentőségű részekkel foglalkozunk. - A közvita szeptember másodikán zárult...Sajnos az elmúlt években a belgrádi törvényhozás úgy alakult, hogy a korábbi tervekkel ellentétben elkészült még egy törvénytervezet javaslata, ez pedig a rehabilitálásról szóló új törvény. Enélkül az utóbbi törvény nélkül a vagyon-visszaszármaztatásra vonatkozó rendeletek egy része nehezen értelmezhető. A rehabilitálásról szóló törvény javaslatát néhány napja hozta nyilvánosságra a kormány. Ezért a vajdasági magyar közvita megtartásának csak akkor lett értelme, amikor nyílvánvalóvá vált, miként módosul a rehabilitálásról szóló törvény. E két törvény csak egymással összefüggésben vizsgálható. Szeptember 10-én éppen az lesz a célunk, hogy mindkét esetben olyan módon kerüljenek az észrevételeink megfogalmazásra, hogy azok maradéktalanul figyelembe vegyék a vajdasági magyar érdekeket. - Mi értelme van az utólagos tanácskozásnak?A vagyon-visszaszármaztatási törvény vitája szeptember 22-én, a rehabilitálásról szóló törvény vitája pedig szeptember 12-én kezdődik a parlamentben. Indítványaink megfogalmazása szempontjából tehát teljes mértékben mindenféle határidőn belül vagyunk. Ez azt jelenti, hogy mindkét törvény esetében lehetőségünk lesz arra, hogy a vajdasági magyar közvita során megfogalmazott álláspontjainkat módositási inditvány formájában benyújtsuk.

Vajdaság Ma

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen