Ugrás a tartalomra

Megteremteni az itthon maradás feltételeit

Megteremteni az itthon maradás feltételeit

Dobai János: Falvaink megmaradása csak úgy érhető el, ha erősek leszünk az önkormányzatban

Dobai János, a Vajdasági Magyar Szövetség begaszentgyörgyi önkormányzati listavezetője 1952-ben született Tordán, és ma is itt él. Nős, két gyermek apja. A VMSZ begaszentgyörgyi–szécsányi községi szervezetének az elnöke. Nyugdíjas, a tordai helyi közösség elnöke.
– A VMSZ-nek már 1997 óta tagja vagyok, és eddig már több tisztséget is betöltöttem a pártban. Ezért amikor jelöltek, nem volt kérdés, hogy listavezető legyek. Itt, a szórványban nem könnyű megmaradni, és politizálni sem. Nagyon fontos, hogy vállaljuk az itteni magyarság képviseletét, mert a jelenlétünk kulcsfontosságú minden szinten, így az önkormányzatban is. Mert csak úgy tudunk érvényesülni és harcolni a magyarságért, ha ott vagyunk, ahol döntenek többek között a kisebbségi ügyeinkről, sorsunkról.
Milyen a begaszentgyörgyi lista?
– Az önkormányzati választásokon teljes 31 személyből álló listával indulunk. Sikerült olyan listát állítanunk, amilyet nem nagyon sikerült más pártoknak, és erre külön büszkék vagyunk. A listán mind a négy magyar településről, Tordáról, Magyarittabéről, Tamásfalváról és Udvarnokról is vannak közösségileg elkötelezett jelöltek. Sok a fiatal, egyetemi végzettségű is, de szerepelnek a listánkon civil szervezetek képviselői, vállalkozók, mezőgazdasági termelők és háziasszonyok is – a nők aránya meghaladja a 40 százalékot. Az önkormányzati választásokon összesen 7 párt indul, ebből csak a mi listánk a magyar, a többi listán elvétve akad magyar nemzetiségű. Ezért egyedül csak a VMSZ tudja vállalni az itteni magyarság képviseletét. A listánk a 3-as sorszám alatt szerepel.
Milyen célokat szeretne elérni?
– Elsősorban az a célunk, hogy megfelelő súlyunk legyen az önkormányzatban, lehetőleg nagyobb, mint most (két tanácsnokunk volt négy évvel ezelőtt). Szorgalmazzuk, hogy mint kisebbségi párt megfelelő befolyással legyünk a művelődés, az oktatás, a tájékoztatás és a településfejlesztések terén is, hogy a magyarok lakta települések is megkapják ugyanazt, amit a többi települések. Ezt az elmúlt időszakban is igyekeztünk többé-kevésbé megvalósítani. Nagyon fontos a további elvándorlás megakadályozása érdekében is itt tartani a fiatalokat, és új munkahelyeket teremteni számukra.
Az elmúlt négy évben is sokat tettek az itteni magyarságért. Mit emelne ki ezek közül?
– Az elmúlt négy évben a község főleg magyarok lakta településire, elsősorban a VMSZ közbenjárásának köszönhetően, mintegy 457 millió dinár (4,2 millió euró) fejlesztési támogatás érkezett anyaországi és szerbiai forrásokból. Soha ennyi támogatást nem kapott az itteni szórványmagyarság. Ezek közül kiemelném a magyarittabéi és a tordai művelődési házaknak, a középületeknek, iskoláknak, óvodáknak, utaknak és a járdáknak a felújítását. Magyar jelentőségű emléktáblákat és szobrokat állítottunk, támogattuk a magyar civil egyesületek munkáját, a hagyományőrző rendezvényeinket. A Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatásban több mint ezer tanuló részesült. A magyar diákjaink utaztatási támogatására és ösztöndíjazására is külön figyelmet fordítottunk. Az egyházainkat is tudtuk támogatni. Volt egy sikeres IPA-programunk is. A legnagyobb támogatás azonban a Prosperitati Alapítvány gazdasági támogatása volt mintegy 321 millió dinár ( 2,9 millió euró) értékben, ebből Tordára 221 millió, Magyarittabére 118 millió, Tamásfalvára 38, Udvarnokra pedig 32 millió dinár érkezett.
Milyen problémák megoldását tartja kiemelten fontosnak a magyarok lakta településeken?
– Azon kívül, hogy továbbra is szeretnénk megvalósítani érdekvédelmi képviseletünket az anyanyelvű oktatás, a kultúra, a hagyományos rendezvényeink megtartása, a testvértelepülési kapcsolatok további ápolása és a hivatalos nyelvhasználat terén, a legnagyobb figyelmet az infrastrukturális és gazdasági fejlesztésekre szeretnénk fordítani. Közösségünk számára olyan élhetőbb, gazdaságilag megalapozottabb környezetet kell biztosítani, ahol jól és otthon érzi magát, és amely megteremti az itthon maradás feltételeit.
Milyen fejlesztésekre lenne szükség?
– Elsősorban az utcai úthálózat és a határutak, valamint a települések közötti utak felújítására van szükség. Tervben van a Basahíd–Torda–Banatsko Karađorđevo és a Magyarittabé és Torák közötti helyi utaknak a felújítása, valamint a Vojvoda Stepa és a magyarittabéi útnak a kiépítése. Ezenkívül szeretnénk újból felhasználni a tordai gyógy- és termálvizet, felépíteni Tordán a tornatermet, megkezdeni falvainkban a szennyvízhálózat kiépítésének előkészületeit, javítani az ivóvíz minőségét, rendezni a szeméttelepeket, erősíteni a vállalkozóinkat, és beruházókat keresni kis feldolgozóüzemek felépítésére és működésére minden magyarlakta településen. Fontos a művelődési és civil otthonaink, tájházaink, sportpályáink és az egyházi létesítményeink, templomaink felújítása, Udvarnokon pedig a temetőben egy kápolnának a felépítése. A mezőgazdaság további fejlesztése is fontos, elsősorban a Prosperitati Alapítvány további pályázatai az anyaországi támogatás által.
Miért fontos a magyar érdekképviselet jelenléte az önkormányzatban?
– A szórványban kiemelt jelentősége kell hogy legyen a jelenlétünknek az önkormányzatban. A polgárainknak lehetőséget kell adni, hogy anyanyelvükön fordulhassanak hozzánk, segíthessünk nekik a mindennapi gondjaik megoldásában. A mostani járványhelyzetben is fontos volt, hogy hozzánk fordulhattak, és mi tudtunk segíteni. Lényeges, hogy kapocs legyünk a tartományi, köztársasági képviselőink és tisztségviselőink felé, de az MNT és az anyaország felé is. A magyar érdekeket eddig és ezután is csak a Vajdasági Magyar Szövetség tudja képviselni, mert ezt más pártok eddig sem vállalták, és ezután sem vállalják. A községben az elmúlt négy évben a Szerb Haladó Párttal voltunk koalícióban, és valószínűleg így lesz ez a következő időszakban is. Azonban fontos, hogy a választópolgáraink felismerjék, hogy a terveink, identitásunk megőrzése és falvaink megmaradása csak úgy érhető el, ha az önkormányzatban erősek leszünk, és megfelelő érdekképviselettel, befolyással rendelkezünk. Ezért fontos magyar választópolgáraink részvétele a választáson, és minden, a VMSZ-listánkra leadott szavazat.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.I.
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét