Még nem látszik Szerbia európai integrációs útjának a vége

A kisebbségi albizottság elnöke lett az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Esélyegyenlőségi és Diszkriminációmentes Bizottságában Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke, aki korábban már több hasonló funkciót is betöltött a nemzetközi testületben. A politikus a strasbourgi munkájának részletei mellett Szerbia európai uniós útjának legújabb szakaszáról, illetve annak buktatóiról is beszélt lapunknak.

* Az Európa Tanács munkájáról viszonylag kevés szó esik, ezt a testületet sem lehet azonban megkerülni, ha Szerbia európai integrációjáról beszélünk. Milyen munka folyik most Strasbourgban?

— Én kisebbségi jelentéstevő voltam, tavaly fogadták el a jelentésemet a nemzeti kisebbségekről, a miniszterek tanácsának válasza azonban csak most érkezett meg, erről tárgyaltunk legutóbb. A néhány héttel ezelőtti ülésen szó volt még a szerbiai választásokról is, a megfigyelők elmondták, hogyan élték meg és hogyan értékelik a szerbiai választásokat, a kormánypártok nézőpontját pedig én ismertettem.

* Szerbia európai uniós csatlakozási folyamata a legnagyobb jóindulattal sem a tervek szerint halad, már nem is beszélnek csatlakozási céldátumról. A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború árnyékában valójában „megállt az élet”?

— Az ukrajnai háború miatt az Európai Unió hirtelen egységet mutatott fel, keményen kiállt az Oroszország elleni szankciók mellett, és arra kérte a tagjelölteket vagy akár csak a potenciális tagjelölteket is, hogy hangolják össze a külpolitikájukat az unióéval. Magyarán: vezessenek be szankciókat Oroszországgal szemben. Ezt szinte mindenki meglépte, Szerbia viszont nem. Ez a legnagyobb probléma, amikor a fejezetcsoportok, klaszterek megnyitásáról beszélünk. Eddig is volt néhány akadály, de abban reménykedtünk, hogy ha a francia elnökválasztást Emmanuel Macron ismét megnyeri, akkor napirenden tartja a Nyugat-Balkán kérdését, és felgyorsítja az integrációs folyamatot. Világos azonban, hogy Németország és más nyugat-, illetve észak-európai országok támogatása nélkül nem lesz fejezetnyitás, még annak ellenére sem, hogy maga az Európai Bizottság is jóváhagyta az októberi jelentésében a hármas és a négyes klaszter megnyitását. Ebből ugyan a négyes megnyílt, de a hármas már akadályokba ütközik, a 27 tagállam közül ugyanis jó néhány kitart amellett, hogy ameddig Szerbia nem hangolja össze a külpolitikáját az Európai Unióéval, addig nem nyílhat meg semmi. Félévente készül helyzetjelentés a jogállamiságról, és az abban foglaltak nagymértékben befolyásolják a tagállamok véleményét arról, hogy megérdemli-e Szerbia a fejezetcsoport megnyitását. Én elég reálisan látom a dolgokat, és attól tartok, hogy amíg nem lesz keményebb elfordulás Oroszországtól, addig nem lesz előrelépés. Szerbiának nyilván meg kell majd mutatnia, hogy nemcsak a szavak szintjén stratégiai célja az uniós közeledés, hanem az értékek mentén is.

* Az asztalra csapott az Európai Unió? Nem lehet már billegni Kelet és Nyugat között?

— Szerbia próbál mérlegelni, egyensúlyozni. Nem volt kis lépés — sokan meg is lepődtek rajta —, amikor Szerbia az ENSZ Közgyűlésén csatlakozott azokhoz a határozatokhoz, amelyek elítélik Oroszország ukrajnai invázióját. Emellett egyre keményebbek a szerb államfő kijelentései is, de az energiafüggőség miatt bizonyos dolgokat nem lehet meglépni. Meg lehet érteni a szerb álláspontot is egyébként. A szerbek arra hivatkoznak, hogy egy tagjelölt országnak fokozatosan kell összehangolnia a külpolitikáját az unióéval, és csak a csatlakozás pillanatában kell, hogy meglegyen a teljes, 100 százalékos összehangoltság. Egyelőre azonban nem látszik, hogy mikor lehet csatlakozni, így a mostani, körülbelül 60 százalékos összehangoltság is elég. Viszont egyes tagállamok egyre keményebben bírálják Szerbiát, és ha nem azt mondják, hogy Oroszország miatt nem lehet előrelépni, akkor találnak valami mást, például az alkotmánymódosítás folyamatának teljes lezárását, ez ugyanis még valóban várat magára, hiszen nincs kormány és nincs parlament, mely a szükséges jogszabályokat módosítaná, hiába tartottuk már meg a népszavazást.

* Koszovó már nem is kérdés?

— Az mindenki számára világos, és a tárgyalási keretben is az áll, hogy párbeszédet kell folytatni, a végén pedig alá kell írni egy dokumentumot a kapcsolat normalizálásáról. Látszik azonban, hogy ez a folyamat eléggé megrekedt, és erről nem Szerbia tehet, például a koszovói fél egészen konkrétan nem teljesíti a koszovói szerb önkormányzatokról szóló megállapodást. Tehát most nem feltétele a folyamat előrehaladásának vagy felgyorsításának az, hogy Szerbia ismerje el Koszovó függetlenségét. Öt európai uniós tagállam — Spanyolország, Szlovákia, Görögország, Ciprus és Románia — sem ismeri el Koszovót, és időnként felvetődik, hogy őket is rá kellene venni az elismerésre, de aztán ez elcsitul.

* Látszik már a folyamatnak a vége? 2025-öt már senki nem emlegeti a csatlakozás lehetséges időpontjaként.

— Én attól tartok, hogy előbb-utóbb csomagban fogják kezelni az egész Nyugat-Balkánt. Ez nekünk nem jó, mert Szerbia már a befutók között van. Mondanom sem kell, hogy Bosznia-Hercegovina vagy Koszovó hol tart ebben a folyamatban, de ha így haladunk, akkor bizonyosan oda jutunk, hogy mégiscsak egy csomag lesz az egész Nyugat-Balkán.

* Egyáltalán lesz még értelme az uniós tagságnak, mire Szerbia odakerül?

— Szerbiának egy teljesen modern európai állammá kell alakulnia. Az ország régóta ebben a folyamatban van, de a reformokat nem az Európai Unió, hanem saját magunk miatt kell végrehajtanunk. Másrészről viszont sok uniós támogatást kapunk éppen ezekre a reformokra, a különféle projektumokra, és látványos fejlődést tudunk elérni. A helyzet viszont az, hogy az EU-nak nagyon rossz a PR-ja, és az itteni delegáció sem dolgozik elég aktívan azon, hogy bemutassa azokat a projektumokat, amelyeket Brüsszel pénzelt. Az emberek pedig folyamatosan azt hallják, hogy az Európai Unió újabbnál újabb feltételeket szab, holott ezeket nagyon régóta ismerjük, nem változtak, csak mindig újabb akadályokba ütközünk. Nagyon meglepő, hogy az elmúlt időszakban a sok probléma ellenére mindig 50 százalék körül volt azok aránya, akik támogatták az uniós csatlakozást, most viszont hirtelen 35 százalékra csökkent. Ez nagy gond. Az unió rossz PR-ja mellett ez az oroszbarátsággal is magyarázható. A szerb nép ugyanis hangsúlyosan oroszbarát, és úgy éli meg, hogy ha az Európai Uniót támogatná, akkor teljesen hátat kellene fordítania Oroszországnak. Emellett az emberek többsége még mindig azt gondolja, hogy Oroszország és Kína Szerbia legnagyobb befektetője és támogatója, holott Szerbiába az európai uniós országokból jön a legtöbb befektetés, és a külkereskedelem legnagyobb részét is az EU-val valósítjuk meg. A lényeg az, hogy Szerbia földrajzilag is, történelmileg is, kulturálisan is Európa, az Európai Unió része, és tagállammá kell válnia. Nem látszik a folyamat vége, de úgy gondolom, hogy — a közvélemény-kutatásoktól függetlenül — ha Szerbia eredményeket mutat fel, és külpolitikájában is nyíltan az Európai Unió felé fordul, akkor annak meglesz a jutalma.