Ugrás a tartalomra

Magyar Összefogás néven indít listát a VMSZ a magyar nemzeti tanácsi választáson

Magyar Összefogás néven indít listát a VMSZ a magyar nemzeti tanácsi választáson

 A lista várhatóan a hét végéig elkészül - mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke.

Már készül a november 13-ai magyar nemzeti tanácsi választásra a Vajdasági Magyar Szövetség. Pásztor István pártelnök a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában elmondta, a VMSZ Magyar Összefogás néven indít listát. Többségében felkészült párttagok kerülnek fel rá, de mások is.

Pásztor az új magyar köztársasági elnök szerbiai látogatásáról is beszélt, és arról is, hogy miként alakulhatnak a Prosperitati Alapítvány pályázati kifizetései.

Egyelőre nem valósulhatnak meg bizonyos nagy volumenű vajdasági feldolgozó- és szolgáltatóipari fejlesztések, amelyek pénzeléséről tavaly decemberben hozta meg az elvi döntést a Prosperitati Alapítvány - magyarázta az SZMR reggeli műsorában Pásztor István, a VMSZ elnöke. Ezekhez a magyar kormánynak 19 milliárd forintos összeget kellene biztosítania. A nehézséget az ukrajnai háború, az energiaárak elszabadulása, a gazdaság jelenlegi helyzete és - nem utolsósorban - a brüsszeli források elmaradása jelenti – emiatt a magyar költségvetés nem a tervezettek szerint alakul – ismertette a helyzetet Budapesten Pásztor Istvánnal Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese.

"Át kell csoportosítani a forrásokat, át kell csoportosítani a lehetőségeket, hogy ennek a kötelezettségnek a finanszírozására sor kerüljön. Erről beszélgettünk, és én azt látom, hogy lassacskán körvonalazódik, ha nem is az egész pénzre vonatkozó reális rögtöni lehetőség, de ennek a vállalt kötelezettségnek a lépésről lépésre történő teljesítésének a lehetősége, és azt gondolom, hogy ez karnyújtásnyira van."

Újra Magyar Összefogás néven indít listát a Vajdasági Magyar Szövetség a magyar nemzeti tanácsi választáson - közölte Pásztor István. A lista várhatóan a hét végéig elkészül - tette hozzá.

"Egy erőteljes VMSZ-jellegű listát szeretnénk állítani, de nem pártpolitikát, vagy nem klasszikus értelemben, negatív értelemben vett pártpolitikát szeretnénk az MNT-ben csinálni, hanem azokkal az emberekkel szeretnénk az MNT feladatait ellátni, akiknek erőteljes pártpolitikai, nemzeti elkötelezettségük van, és akik hajlandók arra, hogy megvívják a csatákat annak érdekében, hogy előbbre lehessen haladni."

A kampány folyamatosan tart, de lesz egy körülbelül háromhetes intenzív időszak, amikor beszámolnak az eddig elért eredményekről, és közben felhívják a figyelmet a népszámláláson való részvétel fontosságára és arra, hogy a vajdasági magyarok vallják magyarnak magukat, és nyugodtan közölhetik a felekezeti hovatartozásukat is.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír