Ugrás a tartalomra

A lónak közösségkovácsoló ereje van

Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak
A lónak közösségkovácsoló ereje van

A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény. Célja a lovas hagyományaink felelevenítése, új tartalommal gazdagítása. Az idén 13 helyszínen kerülnek megrendezésre az Elővágták, a Nemzeti Vágta kvalifikációs versenyei. Az első futamra május 21-én Szabadkán kerül sor. A rendezvény részleteiről Bunford Tivadar, a Vajdasági Futam rendezvényt szervező Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány elnöke beszélt.

– Az idén tizedik alkalommal kerül megszervezésre a Vajdasági Vágta. A jubileum alkalmából szeretnénk tömegesre szervezni a rendezvényt, érdekes tartalmakat szeretnénk biztosítani a közönségnek. Bízom benne, hogy 20 és 25 között lesz a felnőtt lovasok száma, és körülbelül 10 utánpótlás, tehát kishuszár versenyzőnk is lesz. Bízom abban is, jó időnk lesz, és a látogatók száma is tízezer felett lesz, amit az elmúlt években már megszokhattunk. Ez alkalommal is szeretnénk megszervezni a már szintén tradicionálisnak számító főzőversenyt. Egyelőre a szervező kollégákkal nem döntöttük el, hogy az idén mit kell főzni a versenyzőknek. Legutóbb 75 versenyző csapat nevezett be a legjobb szakács díjért és a többi kísérődíjakért, remélem, az idén is legalább ennyien el fognak jönni. Emellett megtisztel bennünket a Budapesti Operettszínház négy tagja, két hölgy és két úr, akik fergeteges operaestet fognak tartani. Különböző lovas kísérőrendezvények lesznek a futamok között, mint például fogathajtás, ügetőverseny és egyéb lovas versenyek. Minél érdekesebbé szeretnénk tenni ezt a délutánt a lókedvelők számára. Az előző évekhez hasonlóan a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezeteivel együttműködve az idén is szervezünk buszjáratokat Vajdaság különböző településeiről.

Az előfutamról hány versenyző, illetve kishuszár juthat tovább a budapesti rendezvényre?
– Az előző évben megnyertük a Vágtát, így alanyi jogon a tavalyi győztes továbbjut az idei versenyre. Emellett továbbjut az Elővágta első három helyezettje. Negyedikként a rendező város képviselője, jelen esetben Szabadka képviselője. Amennyiben az első három között lesz a szabadkai versenyző, akkor negyedikként a legjobb időeredményt elért versenyző jut tovább. Lesz egy nemzetközi futam, amelyben a szerb ajkú versenyzők lépnek pályára, közülük egy jut tovább. Tavaly már két kishuszár tudott továbbjutni, reméljük, az idén is így lesz. Tehát a tavalyi győztes mellett hét vajdasági lovas jut tovább.

Milyen jelentősége van a rendezvénynek Vajdaságra nézve?
– Főképp közösségépítő szerepe van. Mindenki szereti a lovakat, vagy a szüleinek, a nagyszüleinek volt lova, vagy valaki az ősök közül huszár volt. Mindenkinek van legalább egy története a lovakról. Kétféle ember létezik: vannak, akik lóra ülnek, versenyeznek, tartanak otthon lovat, és vannak, akik beszélnek a lovakról, tehát szeretik az állatot. A ló mindenképpen pozitív jószág, ha megsimogatjuk, megöleljük, akkor pozitív energia érződik, ez pedig összekovácsolja az embereket. Tíz éve, amikor ezt elkezdtük, nagyon kevés családnak volt lova. Az egyik célunk mindenképpen az volt, hogy a vajdasági lószerető családok birtokába minél több ló kerüljön, és minél jobb minőségűek. Véleményem szerint ez sikerült. Háromszor sikerült megnyerünk a Nemzeti Vágtát, egy alkalommal pedig szintén vajdasági lovas nyert, csak nem vajdasági város színeiben versenyzett. Tehát négy alkalommal már az 1948-as szabja el lett hozva Vajdaságba, ami fantasztikus eredmény. Külön öröm, hogy sikerült egy közösséget kiépítenünk, amely folyamatosan bővül, hiszen egyre több család tart lovakat. A kisebb-nagyobb rendezvényeken egyre gyakrabban látni ügetőversenyeket, de egy- két galoppfutamot is láttam már. Mindig vannak jelentkezők, akik meg szeretnék mérettetni magukat, megnéznék, hogy milyen kondícióban vannak a lovaik, ezért is jók ezek a kisebb versenyek.

Mint említette, egy bővülő lovas közösségről van szó, milyen terveik vannak?
– Lengyel László tanár úrral, a Pro Scientia Naturae Alapítvány elnökével szervezünk egy akkreditált képzést szerbül és magyarul is, hogy diplomát kapjanak azok a fiatalok, akik ezeken a versenyeken részt vesznek. Jelenleg a program és a tantárgyak összeállítása folyik, amit egyetemi tanárok raknak össze. Ez is egy nagy előrelépés lesz. A versenyzőink tudják a gyakorlatot, de itt kaphatnak hozzá egy elméletet is, valamint olyan gyakorlati tudást, mint például, hogyan kell a lovat patkolni, ismereteket szerezhetnek a ló egészségéről, a ló táplálásáról, és egyáltalán a lótartásról. Úgy vélem, ezzel is egy szintet fog lépni a vajdasági lovasok közössége.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Ádám Jennifer
Többi hír