Ugrás a tartalomra

Közösségünket segítjük

Közösségünket segítjük

Pirkov Ilija: Az önkormányzatok jövőjét illetően sosem volt égetőbb szükség az összefogásra

A Vajdasági Magyar Szövetség kevevári (kovini) és székelykevei önkormányzati listavezetője, Pirkov Ilija 1974-ben született Kevevárán. Vendéglátó, vállalkozó. 1996-tól igen aktív a kevevári község, de még inkább a székelykevei helyi közösség politikai életében, a közéletben, több civil szervezet tagja. Nős, két leánygyermek édesapja. A VMSZ kevevári községi szervezetének elnöke, a párt központi tanácsának tagja.
– 2007 óta vagyok a legnagyobb vajdasági magyar párt, a VMSZ tagja. Azt vallom, hogy kulcsfontosságú a magyarság képviselete minden szinten, mert csak ily módon tudunk érvényesülni és harcolni az érdekeinkért. Mi továbbra is itt vagyunk, segítjük, és a jövőben is segíteni fogjuk azokat, akik itthon maradtak. Továbbá olyan életkörülmények megteremtésén munkálkodununk, hogy azoknak is, akik elmentek és esetleg azon gondolkodnak, hogy hazajönnének, legyen hova hazatérniük.
 
Milyen problémák megoldását tartja kiemelten fontosnak a községben és a magyarok lakta településeken?
– Fontos, hogy a választópolgárok felismerjék, hogy a programunkban megfogalmazott elképzeléseink, terveink, céljaink, indentitásunk megőrzése és a vajdasági magyar közösség megmaradása itt, a szülőföldünkön csak úgy érhető el, ha erősek leszünk és maradunk, és a megfelelő érdekképviseleti erővel, ha úgy tetszik, politikai befolyással rendelkezünk. Itt, a kevevári községben számbelileg hátrányban vagyunk, de az egész szórványban kiemelt jelentőségű az önkormányzati jelenlétünk. A magyar érdekeket eddig is és ezután is csak és kizárólag a Vajdasági Magyar Szövetség tudja képviselni, mert ezt más pártok eddig sem vállalták, és ezután sem fogják, bármit is mondanak a választási kampányban. Mi többször bizonyítottunk. És bizonyára mára már kialakult a bizalom a VMSZ és a vajdasági magyar polgárok között. Az önkormányzatok jövőjét illetően sosem volt égetőbb szükség az összefogásra, mint ma, hogy minél komolyabb erőt mutassunk, mert együtt, összefogva erősebbek vagyunk.
 
Hogyan készülnek a VMSZ kevevári és székelykevei helyi szervezetei a választásokra?
– Kevevárán és Székelykevén márciusban két nap alatt sikerült összegyűjteni a szükséges számú támogató aláírást a 15 fős önkormányzati jelöltlista állításához. Mint ismeretes, a lista átadása után a szükségállapot kihirdetésével leálltak a választási előkészületek is. A lakosság biztonsága, egészségének megőrzése, az idős, legveszélyeztetettebb korosztály megóvása vált az elsődleges feladatunkká. Székelykeve kitűnően teljesített, a rendkívüli állapot kihirdetése után néhány napon belül megszerveztük a szájmaszkok szabását, varrását és kiosztását, mert akkor hatalmas hiány volt belőlük és szinte sehol sem lehetett beszerezni őket. A járványhelyzet enyhülésével a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetei, a különböző civil szervezetek önkéntesei, az aktivistáink, a jelöltlistán szereplő személyek továbbra is a polgárok rendelkezésére álltak és állnak. A közösségi oldalalakon, a médián keresztüli kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás mellett és azzal párhuzamosan a következő időszakban mindkét helyi szervezetünk, mi mindannyian a civilekkel és az egyesületekkel karöltve a polgárok személyes megszólításán dolgozunk különféle rendezvények szervezése által, valamint az aktivistáink is bejárták a terepet az ún. ajtózó kampány keretében.
 
A nem szokványos választási kampányban mire fektetik a fő hangsúlyt?
– Elsősorban azért és azon dolgozunk, hogy segítsünk közösségünknek. A lakosság bármikor számíthat ránk. Mindig, mindenkor, a legnehezebb körülmények között is. Szívügyünknek tekintjük a legdélebbi vajdasági magyar település, Székelykeve és a környező településeink, de az egész Dél-Bánát jövőjét is, az egészségügyi ellátás minőségének javítását, iskolahálózatunk és a magyar iskolai oktatás megőrzését. Fontos számunkra a környezetünk tisztasága, templomaink és temetőink rendezése, nemzeti ünnepeink méltó megünneplése. Hagyományápoló és művelődési egyesületeinkkel karöltve igyekszünk összekovácsolni és itthon tartani az itt élő magyarságot, erősíteni a nemzettudatot, miközben a velünk együtt élő többségi nemzet tagjaival is jó kapcsolatot ápolunk és tartunk fenn, hiszen a mindennapi problémáink közösek, és a megoldásuk is közös érdek. Meggyőződésünk, hogy a VMSZ választási programjának megvalósulása, mindaz, ami jó nekünk, vajdasági magyaroknak, jó a szerbeknek és más nemzetiségűeknek is.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen