Ugrás a tartalomra
2020.06.02 - 08:36

„A közösség jövője csakis rajtunk múlik!”

„A közösség jövője csakis rajtunk múlik!”

Beszélgetés Kormányos Lászlóval, a VMSZ csókai listavezetőjével
Csóka község számára nagy jelentőségű infrastrukturális befektetések történtek az elmúlt időszakban, sőt több még most is folyamatban van, a község jövőjét illetően pedig talán soha nem volt égetőbb szükség az összefogásra, mint napjainkban – vallja a VMSZ önkormányzati listájának vezetője, Kormányos László, akivel az eredményekről és a tervekről beszélgettünk.
 
Hogyan készül a VMSZ csókai helyi szervezete a választásokra?
– Csókán egy nap alatt sikerült összegyűjteni a megfelelő számú támogató aláírást a teljes 25 fős önkormányzati jelölőlista állításához, a lista átadása után a rendkívüli állapot kihirdetésével leálltak a választási előkészületek. A lakosság biztonsága, az idős, veszélyeztetettebb korosztály megóvása vált az elsődleges feladatunkká. A vírusjárvány okozta rendkívüli helyzetben a VMSZ Vigyázzunk egymásra! akciócsoportja Csóka községben is jó vizsgázott. Községünk minden településén nagyszámú önkéntes részvételével keresték fel az idős polgárokat, és a bevásárlástól a gyógyszerbeszerzéseken át a különféle ügyintézésekig a segítségükre voltak. Csóka kitűnően teljesített, a rendkívüli állapot kihirdetése után néhány napon belül megszerveztük a szájmaszkok varrását és kiosztását, mert akkor hiány volt belőlük. A járványhelyzet enyhülésével a VMSZ helyi szervezetei, a civil önkéntesek, az aktivistáink, a jelöltlistán szerepelő személyek továbbra is a polgárok rendelkezésére álltak és állnak. A közösségi oldalalakon, a médián keresztüli kapcsolatfelvétel mellett az elkövetkező időszakban a civil szervezetek, egyesületek, a választópolgárok személyes megszólítására rendezvények szervezése is a kampánytevékenységeink részét fogja képezni.
 
A nem szokványos választási kampányban mire fektetik a fő hangsúlyt?
– Támogatás és törődés! Azért dolgozunk, hogy segítsünk közösségünknek. Falugondnokunk, lelkes önkénteseink kiszámíthatóságot, biztonságot visznek a mindennapjainkba. Mindig, mindenkor, a legnehezebb körülmények között is számíthatnak ránk. Szívügyünknek tekintjük Csóka és a környező településeink jövőjét, az egészségügyi ellátás minőségének javítását, iskolahálózatunk és a magyar iskolai oktatás megőrzését. Fontos számunkra környezetünk tisztasága, templomaink és temetőink rendezése, nemzeti ünnepeink méltó megünneplése. Hagyományápoló és művelődési egyesületeinkkel közösen törekszünk összekovácsolni az itt élő magyarságot, erősíteni a nemzettudatot, miközben a velünk élő többségi nemzet tagjaival is jó kapcsolatokat ápolunk, hiszen a mindennapi problémáink közösek, és megoldásuk is közös érdek.
 
A VMSZ csókai helyi szervezete mit tart a legfontosabb, megoldásra váró feladatának?
– Csóka község számára nagy jelentőségű infrastrukturális befektetések történtek, és folynak ma is. Olyan beruházásokat valósítottunk meg, amelyek községünk településeinek régi álmai voltak. Közutak nagyjavítása és karbantartása, határutak rendezése, járdaépítés, középületek felújítása. Felújítottuk a piacot, és folytatódnak a munkálatok a vízvezeték-hálózaton. Sikeres pályázatok sikeres pályázókkal. A Prosperitati Alapítvány segítségével közel 250 millió dinár gazdaságfejlesztési támogatáshoz jutottak a mezőgazdasági termelőink, vállalkozóink. Sokak számára lehetővé vált a családi ház és a termőföld vásárlása, ami a szülőföldön való boldogulás alapja. Befejezéséhez közeledik a mezőgazdasági földterületek tagosítása, és új digitális adatbázis is készül Csókáról. A nagyszabású szerbiai útfelújítási programba bekerült a Tiszaszentmiklós és Hódegyháza közötti helyi út felújítása. Tervben van egyebek között a Padét a tiszai híddal összekötő úton az Aranka folyón átívelő új híd megépítése is. Ami községünk jövőjét illeti, talán soha nem volt égetőbb szükség az összefogásra, mint napjainkban. Számunkra nagyon fontos, hogy milyen lesz Csóka község jövője. A jövőnkről együtt döntünk, és együtt építjük, hiszen a közösség jövője csakis rajtunk múlik, rajtunk, akik itt érezzük jól magukat, itt vagyunk otthon a bánáti szikesen. Ez a mi otthonunk! Csatlakozzanak hozzánk, fogjunk össze mindannyian! Vegyük együtt kézbe Csóka község irányítását!

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, ger
Többi hír
2020.07.06 - 10:19
Azt követően, hogy a Köztársasági Választási Bizottság vasárnap este kihirdette a választások végleges eredményét, dr
Dr. Pásztor Bálint: Az elmúlt 28 év legnagyobb választási sikere