Ugrás a tartalomra

A környezetvédelmi minisztérium a háztartási hulladék újrahasznosítási arányának növelését tűzte ki célul

A környezetvédelmi minisztérium a háztartási hulladék újrahasznosítási arányának növelését tűzte ki célul

Az idei áradások ismét aktuálissá tették az illegális hulladéklerakatok problémáját. A megáradt Lim folyó lebegő szemétteleppé változott, naponta 25 teherautónyi hulladékot szállítottak el az árterületről miután a folyó visszatért a medrébe. Az illegális szeméttelepek azonban nemcsak az ország déli részét érintik, hanem mint azt Jaksa Róberttől, a környezetvédelmi minisztérium államtitkárától megtudtuk, az ország területén becslések szerint a közelmúltig körülbelül 3500 illegális szemétlerakót tartottak számon. A minisztérium felismerte a probléma súlyosságát, így azok mielőbbi felszámolásán dolgozik.

– Csak tavaly szeptemberben több mint 500-at tisztítottunk el – emelte ki az államtitkár. – Törekedtünk arra, hogy bizonyos helyeken kamerákat biztosítsunk, ne térjünk vissza évről évre ugyanazokra a helyekre takarítani. A helyzet most sokkal jobb, már láthatók az eredmények, van tervünk – hangsúlyozta Jaksa Róbert.

Mindenekelőtt a polgárokban tudatosítani kell, hogy az egészséges környezet mindannyiunk érdeke, és a mostani viselkedésünktől függ, mit hagyunk az utódainkra – emelte ki, rámutatva, a polgárok az illegális szemétlerakatokat az önkormányzatoknál, a környezetvédelmi felügyelőségeken is jelenthetik, ugyanakkor létezik egy applikáció is, amely a Google Play-ről, vagy az App Store-ról ingyenesen letölthető. A gReact (Green Reaction) alkalmazáson keresztül is küldhetnek bejelentéseket, de akár SMS vagy MMS üzenetet is küldhetnek a 066/5555-001-es számra, vagy hívhatják a 0800/003-003-as telefonszámot, hétköznap 7:30–15:30-ig.

– A hulladékgazdálkodási rendszer korszerűsítése, az elsődleges hulladék szétválasztásának bevezetése és az újrahasznosítási arány növelése kulcsfontosságú a környezetóvás és a szennyezés csökkentése szempontjából, de ez a körforgásos gazdaság előfeltétele is, amely a Zöld Ágenda egyik alappillére – mutatott rá az államtitkár.

Arra a kérdésünkre válaszolva, hogy a hulladékfeldolgozás terén milyen újdonságra számíthatunk, Jaksa Róbert elmondta, a hulladékgazdálkodás terén érzékelhető előrelépés tapasztalható, a hulladék szanitáris hulladéklerakókban történő elhelyezése a 2020-as 24 százalékról 2021-ben 34 százalékra nőtt.

– Kiemelten fontos, hogy a zöldinfrastruktúra kiépítésével párhuzamosan azon is dolgozzunk, hogy a polgárokban tudatosítsuk, a hulladék erőforrás, amely új termékek létrehozására használható, ezért már a háztartásainkban lényeges a hulladék szelektálása – mondta, kiemelve, az ehhez kapcsolódó infrastruktúrával és a hulladékgyűjtési rendszer jó lefedettségével rendelkező regionális központok kialakításával olyan feltételeket teremt meg az ország, ami után a nem megfelelő hulladéklerakókat bezárhatják és rehabilitálhatják. Ez várható Szabadkán és más önkormányzatokban is, amelyek regionális központokkal rendelkeznek.

Az egyik legfontosabbnak nevezte a szabadkai regionális hulladékgazdálkodási központot, amely az építés finanszírozásában és a szerbiai szilárdhulladék-gazdálkodás kérdésének megoldásához nagymértékben hozzájáruló uniós partnerekkel együtt dolgozik. Ez a regionális központ megoldja Szabadka város és 6 település: Topolya, Kishegyes, Csóka, Magyarkanizsa, Zenta és Törökkanizsa 260 ezer lakosának hulladékfeldolgozási problémáját.
– A regionális központ nagyobb kapacitású működése érdekében az idén biztosítottuk a hulladékgyűjtéshez és -szállításhoz szükséges eszközöket, ennek köszönhetően az említett önkormányzatoktól egyre nagyobb mennyiségű hulladék érkezik ebbe a régióközpontba – mutatott rá, majd felhívta a figyelmet, ez azon kevés körzetek egyike, amelyekben minden európai szabványnak megfelelő infrastruktúrával rendelkező regionális hulladéklerakó működik, és jó példája annak, hogyan szándékozza a minisztérium megoldani a hulladékgazdálkodást az elkövetkező években.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, mh
Többi hír
 A magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény központi épületében tartományi támogatásból megvaló
Csütörtökön ünnepeltük József Attila születésnapját, azaz a magyar költészet napját, 1964 óta ezzel az ünneppel adózu
Fehér Ferencre emlékezett az újvidéki magyarság