Ugrás a tartalomra

Kilenc projektumot támogattak Vajdaságban

Zenta a városháza felújítására kapott pénzt, a topolyai kkt pedig korszerű számítástechnikai rendszerrel gazdagodhat

A napokban tették közzé a Köztársasági Önkormányzati Alap idei költségvetésének az elosztásáról szóló döntést. Branko Ružićállamigazgatási és helyi önkormányzati miniszter szerint az idén a korábbiakhoz képest a harminckétszeresére növekedett az alapban rendelkezésre álló összeg. A VMSZ által kezdeményezett tárgyalásoknak köszönhető, hogy magyar helyi önkormányzatok projektumai is támogatásban részesülnek – nyilatkozta lapunknak Pásztor Bálint, a párt köztársasági parlamenti képviselője. Az idén 59 helyi önkormányzatnak összesen 320 millió dinárt osztanak ki.

A pénz elosztásáról döntő államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium 171 projektumot bírált el – nyilatkozta a sajtónak Branko Ružić miniszter. Mint hozzátette, 120 helyi önkormányzatból érkeztek pályázatok. A nyertes projektumok száma 59 –emelte ki a miniszter, aki elégedett az eredményekkel, mert, mint aláhúzta, a támogatott projektumoknak köszönhetően infrastrukturális beruházások valósulnak meg, fejleszthetők a számítástechnikai, az e-közigazgatás működését szavatoló rendszerek, de kulturális rendezvények is megrendezésre kerülnek. Az alap korábban 10,6 millió dinárral rendelkezett, az idén azonban 320 millió dinárra növelték a projekttámogatási keretet.

Három különböző kategóriába sorolták a pályázatokat. Infrastrukturális beruházásokra 33 helyi önkormányzat 262 millió dinárt kap, számítástechnikai, az e-közigazgatás működését szavatoló rendszerek kiépítésére 18 helyi önkormányzat 48 millió dinárt, kulturális rendezvények megtartására pedig 8 önkormányzat 10 millió dinárban részesül.

Vajdaság területén összesen tizenegy helyi önkormányzat projektuma számíthat támogatásra: Zenta 6 millió dinárt kap a városháza kültéri felújítására; Topolya 4,6 millió dinárt fordíthat a kkt üléseinek elektronikus vezetését lehetővé tevő rendszer kialakítására; Nagykikinda 6 millió dinárt kap a Szent Száva utca gyalogjárdájának a felújítására; Mitrovica 4,7 millió dinárban részesül a Beruházók terén található park felújítására; Alibunár 950 ezer dinárból a helyi adóhivatal számítástechnikai rendszerét korszerűsíti; Inđija 2,8 millió dinárban részesül a kkt számítástechnikai rendszerének felújítására; Óbecse 1,6 millió dinárt kap a Becsei Éjszaka (Bečej noću) fesztivál megszervezésére; Palánka szintén 1,6 millió dinár támogatásban részesül a Dunai Bál (Dunavski bal) idegenforgalmi rendezvény megszervezésére; Karlóca 1,5 millió dinárt kap a Szüreti Bál megszervezésére. A kilenc vajdasági helyi önkormányzat 29,75 millió dinár projekttámogatásban részesül.

A dolgok ezúttal is úgy működtek, ahogyan működniük kell ebben az országban – jegyezte meg Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője. Megjegyzésére indoklásként elmondta, hogy amikor megjelent a pályázat – amelyben valóban a korábbi összegek többszörösét hirdették meg –, beszélgetést kezdeményezett az államigazgatási és helyi önkormányzati miniszterrel.

– A beszélgetés során elmondtam, hogy csokorba fogjuk a magyar önkormányzatok pályázatait, majd ezt eljuttatjuk a minisztériumnak. Ez meg is történt, majd a pályázatok elbírálását megelőzően ismét beszélgettünk a miniszterrel. Ekkor az a megoldás körvonalazódott, hogy a zentai és a topolyai önkormányzat pályázatát támogatná a minisztérium – taglalta Pásztor Bálint.

A köztársasági hatalom viszonyulásával a vajdasági, illetve a magyarok lakta vajdasági helyi önkormányzatok iránt a politikus elégedett. Elégedettségét azzal magyarázza, hogy a korábbi években köztársasági forrásból a magyar önkormányzatok esetleg csak minden szökőévben egyszer részesültek támogatási eszközökben.

– Ez a gyakorlat az elmúlt néhány évben megváltozott, egyrészt annak köszönhetően, hogy a kormányzati többség része vagyunk, másrészt pedig azért, mert ez a belgrádi többség másként tekint helyi önkormányzataink fejlesztési elképzeléseire, mint a parlamenti többség korábbi összetételei. 2008 és 2012 között, amikor szintén a többség részét képeztük, a Demokrata Párt vezette kormány miniszterei azt a választ adták kezdeményezéseinkre, hogy „ott van nektek a Tartományi Nagyberuházási Alap, tessék ott pályázni, vannak Szerbiának olyan önkormányzatai, amelyek nem számíthatnak tartományi támogatásra, ti pedig oldjátok meg házon belül, Újvidéken”. Ehhez képest most – bár továbbra is léteznek ezek a tartományi források – belgrádi köztársasági forrásokból is támogatáshoz jutunk. Ezt számok bizonyítják.

Ezek közül csak néhányat említenék a közelmúltból: március elején 20,15 millió dinárt hagyott jóvá a gazdasági minisztérium Szabadkának a Zorka helyi közösség területén lévő Sutjeska utca aszfaltozására, valamint a kerékpárút kiépítésére a Horgosi úton. Ezt megelőzően a zentaiak csak tavaly 300 millió és 400 millió dinár közötti összeget nyertek különböző köztársasági minisztériumoktól. Tavaly év végén Magyarkanizsának sikerült 50 millió dinárt biztosítanunk a költségvetési tartalékból. Igyekszünk a magyar önkormányzatok többségének a fejlesztési elképzeléseit támogattatni a köztársasági minisztériumokkal.

Érdemes említést tenni a két regionális jellegű, de Szabadkához köthető projektumról is: a szabadkai Népszínház épületére az utóbbi 3-4 évben 3 millió eurót sikerült szerezni köztársasági eszközökből, az Y elágazásra pedig az utóbbi két évben 9,2 millió eurót sikerült kieszközölni – taglalta Pásztor Bálint.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, P.E.
Többi hír