Ugrás a tartalomra

Folytatódik az építkezés

A tervezett ütemben zajlanak a beruházások Topolyán – Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere a tervekről nyilatkozott
Folytatódik az építkezés

– A nehézségek, a negatív hatások ellenére 2022-ben a bevételeink stabil növekedését tapasztaltuk a költségvetésben. A terveinket sikerült megvalósítani, a beruházások is az előirányzott ütemben zajlanak – fogalmazott Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere. Az év vége előtti utolsó ülésén a községi képviselő-testület elfogadta a jövő évi költségvetést. Az 1,392 milliárd dináros keret bevételi és kiadásokat magában foglaló oldalát a polgármester elmondása szerint úgy tervezték meg, hogy a folyamatban lévő és a tervezett beruházások is megvalósuljanak. Az év utolsó napjaiban is nagy erőkkel dolgozott a kivitelező a fürdőkomplexum és a városi stadion körüli terület rendezésén. Az egykori hotel épületén is intenzíven dolgozik a kivitelező, az oldalsó részeken már a nyílászárók megépítése is folyamatban van.

– A megkezdett projektek folytatása élvez prioritást. A fedett medence építésére 75 millió, az egykori hotel átépítésére pedig 65 millió dinárt irányoztunk elő a költségvetésben. Ezek a pénzösszegek jelentik majd azt az önrészt, amelynek segítségével további pályázati forrásokhoz juthat az önkormányzat. Az egykori hotel épületét egy többrendeltetésű épületté szeretnénk átalakítani. 2023 közepéig kell, hogy befejeződjenek a leszerződött munkálatok, utána pedig meg kell majd vásárolnunk a berendezést. Bízom benne, hogy a következő év végén, legkésőbb 2024 elején a közigazgatás át tud majd költözni ebbe az új, modern épületbe. Egy közel hatvan férőhelyes kollégiumi részt is kialakítanak, valamint a művelődési ház is használni fogja bizonyos részeit a komplexumnak – nyilatkozta a polgármester.

Szatmári elmondta még, hogy elkészült a község középtávú fejlesztési terve is, az idegenforgalom fejlesztése, valamint az agráriumban tevékenykedők támogatása továbbra is prioritást élvez. Folytatódnak majd az energiahatékonyság növelését célzó beruházások. Az egészségügyi ellátás színvonalának növeléséhez is hozzájárul majd az önkormányzat, annak ellenére, hogy hivatalosan már nem alapítója az egészségháznak, mivel megváltoztak a törvényes rendelkezések. A szociális problémák orvoslásáról sem feledkeznek meg, többek között idén is előirányozták a forrást a népkonyha működtetésének támogatására. A polgármester elmondása szerint továbbra is az átláthatóság, a következetesség és a gazdaságosság maradnak a vezérelvek a költségvetési eszközök felhasználása során.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, T.P.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen