Ugrás a tartalomra
2021.06.19 - 20:50

Érdemes merésznek lenni

Nyilas Mihály: Megmaradásunk egyik alappillére a magyar jogászok jelenléte a köz- és a magánszférában
Érdemes merésznek lenni

A magyarországi Központi Statisztikai Hivatal 2016-ban elvégzett felmérésében a legmagasabb presztízsű foglalkozások között az egészségüggyel (kórházigazgató, sebész), az oktatással (egyetemi rektor és oktató), továbbá a banki szektorral (bankigazgató) és az igazságüggyel (ügyész, bíró) kapcsolatos szakmákat említik. Ez összhangban áll a több évszázados tendenciákkal, hiszen korábban szinte nem volt olyan nemesi, vagy jómódú család, amelyikben legalább egy gyermek nem a jogi tanulmányokat végezte volna el. A jogászok mindig is nagy megbecsültségnek örvendtek a társadalomban, gyakran utóbbi fejlődésének és átalakulásának egyik tartóoszlopai, illetve mozgatórugói voltak. Hosszan sorolhatnánk azokat a meghatározó történelmi, vagy kortárs közszereplőket is, akik elsősorban művészi tevékenységük okán híresültek el, ám valójában okleveles jogászok voltak – vagy megkezdték jogi tanulmányaikat, ám azokat később nem végezték el. Ilyen vonatkozásban fontos említést tenni Kazinczy Ferencről, Batsányi Jánosról, Kölcsey Ferencről, Katona Józsefről, Vörösmarty Mihályról, Mikszáth Kálmánról, vagy Johann Wolfgang von Goethe-ről. A legfontosabb közméltóságok tisztségét számos országban szintén jogászok töltik – vagy töltötték – be, példaként említhetjük Aleksandar Vučićot, Orbán Viktort, Áder Jánost, Vlagyimir Putyint, Barack Obamát, Mahatma Ghandit, Fidel Castrót, vagy Nelson Mandelát. Mindez hitelesen szemlélteti, hogy a szigorúan a joghoz kapcsolódó ágazatok mellett mennyi területen érvényesülhet az, aki ezt a szakmát választja. A magát több ágazatban kipróbáló jogászok egyike Nyilas Mihály, aki korábban számos területen gyakorolta a jogász szakmát, majd később magas rangú tisztségeket töltött be, elsősorban a tartományi hatalmi struktúrában. Jelenleg az igazságügyi minisztérium államtitkára. Lapunknak nyilatkozva pályaválasztásának okairól, a szakma szépségéről, valamint a jogászutánpótlás fontosságáról nyilatkozott.
Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy a jogi pályán képzeli el a jövőjét?
– Már általános iskolai tanulmányaim befejezését megelőzően elhatároztam, hogy ezt a pályát választom. Akkoriban még nem tudtam sok mindent erről a szakmáról, ám mivel nagyon szerettem olvasni, például Jókait, vagy Mikszáthot, a könyvekben olvastak alapján vontam le a következtetést, hogy mennyire érdekes ez a szakma. Egyáltalán nem igaz, hogy „száraz", vagy „biflázni" kell, hiszen az élettel foglalkozik és az élet, például a bírósági ügyeken keresztül, számos érdekfeszítő esetet produkál. Ez lehetett a döntő momentum.
Mennyire volt nehéz elvégezni a jogi kart?
– Nagyon szép emlékeim fűződnek az egyetemi évekhez. Kezdetben a szerb nyelv miatt persze nekem is voltak nehézségeim, ám később minden egyszerűbbé vált, nem volt szükség fejből tanulni a tételeket, megértettem, illetve megtanultam összekötni a dolgokat. A jognak ezt a részét is szerettem, azaz szerettem tanulni.
Emberként mit kapott ettől a szakmától?
– A jogi szakma széles látókörrel vértezi fel az embert, továbbá merészséget és bátorságot ad az élethez. Az életnek nincsen olyan szegmense, amelynek nincsen kapcsolódási pontja a joggal. Ha utóbbit ismerjük, akkor nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat minden területen.
Eddigi pályafutása hűen tükrözi, hogy okleveles jogászként az ember számos területen érvényesülhet. Volt vállalati jogász, majd bíró, később ügyvéd, majd a helyi önkormányzati, később pedig a tartományi, míg most a köztársasági hatalomban töltött, illetve tölt be tisztséget. Mely szerepkörben érezte magát a legjobban?
– Jó, hogy jogászként lehetőség van a váltásra. Nehéz lenne választanom, hogy melyik szerepkör volt számomra a legkedvesebb, de talán a bíróit választanám. Három évig bíráskodtam és valószínűleg maradtam is volna a bíróságon, ha nem jönnek a kilencvenes évek nehézségei. Később ügyvéd lettem, az egészen más területe a jognak, ám valójában a jog mindegyik területe nagyon hasonló. A változatosság az egyik varázsa ennek a szakmának.
Nem titok, hogy lánya, Ágnes, szintén jogot végzett. Erre magától értetődő tényként tekinthetünk, hiszen a jogászcsaládokban állítólag öröklődik a szakma iránti szeretet, vagy megpróbálta erre a pályára terelgetni?
– Természetesen szerettem volna, hogy ezt a szakmát válassza és ez így is történt. Persze nem kényszerítettem rá, de feltehetőleg annak ellenére is látta, hogy mivel foglalkozom, hogy otthon igyekeztem keveset beszélni a hivatásomról. Egyébként valóban gyakran megtörténik, hogy ha egy családban valaki jogász, akkor valamelyik gyermeke is követi ezen a pályán. Ez szintén arról tanúskodik, hogy a jogászok szeretik a szakmájukat és szeretnék, ha a gyermekeik is tovább vinnék azt.
Ha már a fiataloknál tartunk: a Vajdasági Magyar Jogász Egylet elnökeként mit tapasztal az utánpótlás tekintetében?
– Szép számban vannak joghallgatók a tagságban, ők teszik ki a tagságnak nagyjából a 20 százalékát. Persze közöttük olyanok is vannak, akik időközben diplomáztak. Egyébként továbbra is krónikus a magyar ajkú jogászok hiánya a Vajdaságban. Több évtizedes lemaradást kellene behozni. Örülök annak, hogy erre most már lehetőség is van, egyrészről a jogászi státusz erősítésére irányuló igyekezetnek köszönhetően. Az aktuális alkotmánymódosítás is ezt célozza meg, vagyis a jogászok a közszférában, illetve elsősorban az igazságügyben való függetlenségének és önállóságának az erősítését. Ez biztosan az anyagi biztonságra, de a hivatás általános gyakorlására is jelentősen kihat majd, illetve még szebbé teszi azt. A másik fontos tényező ebből a szempontból a Magyar Nemzeti Tanács jogászösztöndíja, amelyet az anyaország támogat. A pályázat június 30-áig van nyitva. Azt is fontosnak tartom, hogy az ösztöndíjat nemcsak az állami, hanem a magán alapítású jogi karra iratkozók egyaránt megpályázhatják. Ez különösen Szabadka vonatkozásában fontos, hiszen a magyarság nagyobb része Vajdaság északi térségében él. A jogászhiány egyik oka mindenféleképpen az volt, hogy Újvidéken, vagy Belgrádban kellett beiratkozni az állami karokra. Ez egy ideje már megváltozott, olyan értelemben, hogy Szabadkán van egy jól működő magán alapítású jogi kar, az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karának kihelyezett tagozata, ahol magyarul is lehet felvételizni. Utóbbi intézmény tekintetében eddig a tandíj volt a kerékkötő, ám az említett ösztöndíj ezt teljes mértékben fedezi, sőt, ezenkívül is marad. Nagyon bízom abban, hogy sikerül odaítélni mind a tíz ösztöndíjat, mint ahogyan abban is, hogy túljelentkezés lesz. Hiszem, hogy az ösztöndíj segít a krónikus jogászhiány orvoslásában.
Ez azt jelenti, hogy a jog iránt érdeklődő fiatalokat arra biztatja, hogy merjenek merészek lenni és pályázzanak, majd felvételizzenek?
– Ezeket a döntéseket számos fiatal feltehetőleg már meghozta, ám azt a fiatalt – és természetesen szüleiket –, aki esetleg még bizonytalan, vagy egyelőre nem választott a számára fennálló lehetőségekből, arra biztatnám, hogy válassza a jogot, hiszen megéri. Anyagi biztonság szempontjából is, ugyanis biztos munkahely vár rá, akár a közszférában, akár a magánszférában. A jogászösztöndíj hatalmas lehetőség, hiszen az anyagi biztonság már ezzel adott lesz, csak tanulni kell.
Sokan talán továbbra sem értik teljes mértékben annak fontosságát, hogy a közösségnek legyen elegendő magyar jogásza. Mi múlik ezen?
– A jogászok fontos szerepet töltenek be az értelmiségi társadalmi rétegben. Egy nemzet sorsát mindig is meghatározta, hogy van-e elegendő jogásza. A nemzeti kisebbségek esetében ez még hangsúlyosabb. Jogaink érvényesítésének tekintetében fontos, hogy van-e olyan nemzettársunk, akihez mint ügyvédhez fordulhatunk ügyeink intézése során, de az szintén lényeges, hogy a bíróságokon és a többi állami szervben a mi nemzettársaink is részt vegyenek a döntéshozatalban. Ez hozzájárul a társadalomban betöltött pozíciónk erősítéséhez. Megmaradásunk egyik alappillére a magyar jogászok jelenléte, úgy a köz-, mint a magánszférában.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Pesevszki Evelyn