Ugrás a tartalomra

„Energiabiztonságot jelent az a 3 évre szóló gázellátási szerződés, amelyről Vučić és Putyin megállapodott”

„Energiabiztonságot jelent az a 3 évre szóló gázellátási szerződés, amelyről Vučić és Putyin megállapodott”

 A biztonság és a béke folyamatossága felértékelődött az ukrán-orosz háború óta, az energia- és az élelmiszerbiztonság Szerbiában továbbra is adott - mondta el a Szabadkai Magyar Rádióban Pásztor István.

Aleksandar Vučić régi-új szerb államfő második mandátumában is arra készül a VMSZ, hogy a parlamenti többség része legyen. Folytatni tudjuk azt a partnerkapcsolat-építést, aminek a Vajdasági Magyar Szövetség is haszonélvezője volt az elmúlt öt évben - mondta Pásztor István. Ez az együttműködés a kölcsönös tiszteleten, megbecsülésen, partnerkeresésen és a közös ügynek a szolgálatán alapult - tette hozzá a VMSZ elnöke. „Az elmúlt idestova most már kettő hónap, mert annyi múlt el lassan az áprilisi választásoktól azt igazolta, hogy jó döntést hoztunk, amikor beálltunk az ő támogatása érdekében a jelölő szervezetek sorába. Ugyanis az történt, hogy ebben az elmúlt két hónapban mindazok, akik alternatív jelöltek voltak azon a választáson, eltűntek.”
 

Energiabiztonságot jelent az a 3 évre vonatkozó gázellátási szerződés, amelyről Aleksandar Vučić szerb elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő állapodott meg - nyilatkozta Pásztor István. A VMSZ elnöke elmondta, hogy a 2,2 milliárd köbméternyi, aránylag kedvező árú földgáz biztosítani tudja a szerbiai szükségletek nagy részét.

Kiemelte, hogy emellett az is nagyon fontos most, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel megállapodás született arról, hogy Magyarország a gáztárolóinak egy részét átengedi használatra Szerbiának. „Szerbiának nincsenek olyan tárolókapacitásai, amiknek a kiépítése fontos volna, vagy viszont Magyarországon vannak ilyen tározó kapacitások. És hogy az elmúlt években most is ezeknek a fölösleges mennyiségeknek a tárolására Magyarországon sor tud kerülni, és ebből minimumra le tudjuk venni azt a mennyiséget, amit napi szinten majd a hideg hónapokban a piacon meg kell vásárolni.”
 

Pásztor szerint az élelmiszer ellátás is biztosított. Az egész Földközi-tengeri medencében nagyon sok olyan ország lesz, amelyek komoly ellátási problémákkal szembesülnek majd, és ez lehetőséget és esélyt teremt a mi mezőgazdaságunknak, hogy bizonyos pozíciókat megszerezve jobb tárgyalási és eladási helyzetbe kerüljön - tette hozzá a VMSZ elnöke. „Ha nekünk nem lesz élelmiszerünk, akkor nem tudom, hogy kinek lesz. Tehát én egészen biztos vagyok abban, hogy itt élelmiszer ellátási problémák nem fognak lenni. Az elképzelhető, hogy lesznek olyan pillanatok, amikor valamilyen oknál fogva egy-egy élelmiszernek a beszerzése meg fog ugrani, és akkor a kereskedelemnek utána kell menni, és rendelni újabb mennyiséget, és azt az újabb mennyiséget elvinni a boltba.”
 

Az 5. Orbán-kormány megalakulásáról Pásztor elmondta, fontosak azok az üzenetek, amit a magyar miniszterelnök az eskütételen megfogalmazott a határon túli magyarok tekintetében, amely szerint továbbra is számíthatunk az anyaország támogatására.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír