Ugrás a tartalomra

Bírálat, vagy ösztönző intés?

Kovács Elvira: az EP határozatának egyes részei már elavultak, Szerbia sok mindent megtesz azért, hogy júniusban újabb klaszter megnyíljon
Bírálat, vagy ösztönző intés?

Az eurointegráció folyamata küzdelem. Minél jobban küzd Szerbia az európai jövőjéért, annál könnyebb lesz az egész régióért folytatott küzdelem. Ezáltal a reformok és az EU-társulási folyamat által megfogalmazott elvárások terén is jobban teljesíthet az ország – emelte ki Vladimír Bilčík, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője a szerb parlament eurointegrációs bizottságának szerdai ülésén. Hozzátette, az EU nem állt el a társulási politikától, jelentős stratégiai tárgyalásokra készülnek a Miniszterek Tanácsa ülésén, amelyen a Nyugat-Balkánról folytatnak vitát májusban, és ez szoros összefüggésben van a bővítési folyamatokkal és az európai perspektívával.

Miután a képviselőház tavaly decemberi parlamenti ülésén megvitatta az Európai Bizottság (EB) 2019-2020-as évre vonatkozó országjelentését, tegnap a parlament eurointegrációs bizottságának ülésén az a határozat szerepelt, amit az Európai Parlament (EP) hozott meg március végén az országjelentés alapján. Ivica Dačić, a parlament elnöke az ülésen rámutatott, ezzel a hozzáállásukkal egy demokratikus gyakorlatot szeretnének bevezetni, nyílt párbeszédben szeretnének hatással lenni az EU-hoz való csatlakozás folyamatára.

Dačić pozitívként értékelte, hogy az EP konstatálta az előrelépéseket Szerbia reformtörekvéseiben, a gazdaság növekedését, a regionális együttműködés irányába tett lépéseit, a Pristinával folytatott párbeszéd terén tett törekvéseit, a nemzeti kisebbségek helyzetének pozitív változásait, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jelentésben számos bírálat megalapozatlan, és valótlanságokat tartalmaz.

A szélesebb körben tartott bizottsági ülésen a képviselők ezekre a bírálatokra hívták fel a Vladimír Bilčík figyelmét.

Az ülést követően Kovács Elvirával, az eurointegrációs bizottság elnökével beszélgettünk.

– Szerbia integrációs folyamata az elmúlt időszakban stagnál, nem sikerült újabb tárgyalási fejezetet megnyitni. Ezért volt fontos, hogy decemberben parlamenti ülésen tárgyaltunk az Európai Bizottság országjelentéséről. Korábban az eurointegrációs bizottság, vagy a bizottság elnöke foglalkozott ezekkel a jelentésekkel, de plenáris ülésre először került ez a dokumentum. E jelentés alapján készült el az EP- határozat, amellyel korábban is foglalkoztunk, de most nagyobb hangsúlyt kapott, lehet a benne foglaltatott bírálatok miatt, vagy mert sokkal keményebb hangvételű, mint a korábbi határozatok voltak, és kevésbé objektív. Sok módosítási indítványt nyújtottak be az EP-képviselők (az EB országjelentésre), és a kompromisszum eredményeképpen, amikor nyilván nehezebb négy politikai párttal, mint kettővel kompromisszumra jutni, született meg a jelenlegi dokumentum. Erre a szerb hatalmi pártok reagálni kívántak, ám végül, a politikai konzultációk révén az eurointegrációs bizottságon foglalkoztunk ezzel a dokumentummal. Úgy tartottuk helyénvalónak, hogy az ülésre meghívjuk a jelentéstevőt is.

■ Vladimír Bilčík részéről sok megnyugtató üzenet hangzott el az ülésen, a hatalmi pártokat érzékenyen érintő bírálatokkal kapcsolatosan is, illetve a társulási folyamatok kapcsán is biztató üzeneteket közvetített.

– A jelentéstevő rámutatott, május 9-én kezdődik az Európa jövője konferencia, amire régóta várunk, és amit már többször elhalasztottak. Ezen Szerbiának is el kell mondania, mi az, amit a Nyugat-Balkán elvár. Való igaz, hogy megnyugtató volt a beszéde. Biztos vagyok benne, hogy bár a határozat kompromisszum eredménye, és az Európai Néppárt is megszavazta, nem teljesen elégedettek a szöveggel. Ezért is próbált megnyugtatni minket, ne ijedjünk meg a bírálatoktól, nem olyan fekete minden, amilyennek látszik. Első olvasatra valóban az volt, hiszen olyan dolgok is bekerültek a határozatba, amikkel korábban nem foglalkozott a jelentés. Másrészt pedig mindannyian közös úton vagyunk. Szerbiát mindenki az EU-ban látja, ezen dolgozik, ezért a hatalmi pártok több pozitívumot szerettek volna látni a határozatban. A jelentéstevő azokra a dolgokra mutatott rá, amelyeken még javítanunk kell. A mi elvárásunk a jelentéstevő irányába pedig az, hogy felhasználva a befolyását, segítsen Szerbiának abban, hogy látható előrelépés történjen az integráció folyamatában.

■ Adhatnak a határozatban felsorakoztatott bírálatok lendületet az államvezetésnek a határozottabb integrációs lépésekhez?

– Mindenképpen. A határozatnak vannak olyan részei, amelyek elavultak. Sok minden folyamatban van már: megkezdődik az Alkotmány módosításának folyamata, közmeghallgatásokra lehet számítani, nagyobb hangsúlyt kap a civil szféra, és újabb tárgyalási pozíciókat küldünk Brüsszelbe, amire egy éve nem volt példa. A legutóbbi tárgyalási pozíciót 2020 elején fogadtuk el, most kettőt elfogadott a kormány, amelyek a parlamenti bizottságok elé kerülnek elfogadásra. Csúszunk az antidiszkriminációs törvény és a nemi egyenjogúságról szóló törvény meghozatalával, de ezek is parlamenti eljárásban vannak, május 18-án kerülnek napirendre. Tehát sok minden történt annak reményében, hogy a júniusi kormányközi konferencián megnyíljon legalább egy klaszter, vagyis néhány tárgyalási fejezet.

■ Bilčík kijelentette, az EP határozata politikai dokumentum, mégis az EB éppen készülő országjelentésében a politikai retorikát is figyelembe veszi. Az EU irányában folytatott politikai retorika terén várhatók, vagy tapasztalhatók változások?

– Az EB-jelentés fajsúlyosabb az Európai Parlament határozatánál, de ezt is egy politikai testület hozza meg. Az EP-határozatban nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy hogyan kommunikálunk az európai értékekről, és konkrétan a hatalmi többség hogyan mutatja be az ebből a folyamatból eredő előnyöket. Én azt látom, hogy a hatalmi pártok képviselői finomítottak a retorikájukon. Érezhető volt ez a mai ülésen is. Az első képviselők, akik rendszerint bírálóbb hangnemben szólalnak fel, legyen szó a Szerb Haladó Pártról vagy a Szerbiai Szocialista Pártról, puhítottak a felszólalásukon, és ez várhatóan így lesz a következő időszakban is.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, mh
Többi hír